|
(Az utópisztikus tárgy és történet a BKF Média design szakos hallgatóinak Rekreátorok című projektje keretében készült, amely során a hallgatók használaton kívüli elektromos eszközöket szedtek elemeikre, megtisztították műanyag burkolataiktól, majd egészen más, működő szerkezeteket hoztak létre. Minden szerkezet történetbe ágyazódott: alkotója fantáziájának és futurisztikus elképzeléseinek történetébe. A szerk.)
A Levusio név jelentése: fényjáték. Ez mozgó tárcsák, korongok, valamint tükrök segítségével jelenik meg egy fehér „vásznon”. A folyamat véletlenszerű, szabályhoz nem köthető. A szerkezet alapja és egyben mozgatórugója egy erős mágnes, amely a „padló” alatt van elrejtve. Egy tárcsára van ráerősítve, amit egy motor hajt meg. Az üreges acélrudak vezetik a kábeleket a fényforráshoz. A T-alakú rúdszerkezet szélein egy-egy fényforrást, azaz kis égőt találunk. A korong a mágneses erők hatására játékos mozgásba kezd.
Mivel a tényleges elemek, amelyek működésbe hozzák a gépet, rejtve vannak, így olyan, mintha a dolgok maguktól működnének. A tárcsa szinte lebeg. A felületén tükröződő fények is maguktól kelnek útra és megjelennek a vászon felületén, ahol megkezdik játékos táncukat.
Szerkezetem célja elsősorban a szórakoztatás és a gyönyörködtetés. Jövőbeli kinetikus szobornak szánom, érdekessége, szépsége miatt. Egy olyan futurisztikus tárgynak, ami otthonokat díszíthetne.
A Levusio még ezen a héten élőben is megtekinthető a Rekreátorok című kiállításon a Fuga Galériában (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)
|