EN facebook

250 veterán jármű ünnepelte a Közlekedési Múzeum 125. születésnapját

TÉMA

A Közlekedési Múzeum idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. A jeles alkalomból május 1-jén klasszikusjármű-felvonulást rendezett a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, amelyen több mint 250 veterán két- és négykerekű jármű követte a múzeum útját a Városligetből az Északi Járműjavítóba. A nyitó napon több mint 3000 látogató tekintette meg első ízben a “Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben” című új időszaki kiállítást a kőbányai Északi Járműjavítóban, amely a múzeum minden eddigi kiállításánál nagyobb területen, hiánypótló módon mutatja be korunk egyik legfontosabb témáját: az energiafelhasználást.

 

A felvonuláson a Múzeum járművei is részt vettek, többek között egy 1974-es Citroen DS gépjárműve - amit méltán hívtak “Istennőnek”, egy 1947-es Pobeda, illetve egy 1968-as BMW R60/2 típusú motorkerékpár, amelyet dr. Schneller Domonkos, a Múzeum főigazgatója vezetett. A 250 járműből álló menet az Északi Járműjavító és az Opera Eiffel Műhelyház udvarára érkezett, ahol már hosszú sorban várták a látogatók, hogy beléphessenek a Dízelcsarnokba, és megtekinthessék az új tárlatot.

 

 

 

A majális az új időszaki kiállításon túl az Animato klarinét kvartett zenei közreműködésével, veterán jármű szépségversennyel, kerékpáros akadálypályával és házi pörkölttel várta az érdeklődőket.  Schneller Domonkos főigazgató köszöntötte a látogatókat és a veteránautó-tulajdonosokat, D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere  - és a rendezvény fő támogatója - , továbbá Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója szintén felszólalt a közönség előtt. Az esemény háziasszonya Zavaros Eszter, operaénekes, műsorvezető volt, aki magával ragadó jókedvvel és rutinos felkészültséggel vezényelte a programokat.

 

 

 

A délután folyamán a múzeum elismerésében részesítette az összegyűlt járműveket, Schneller Domonkos díjat adott át többek között a legrégebbi járműnek: egy 1896-os Panhard & Levassor gépjármű szegedi tulajdonosának. A közönségkedvenc díjat a Kaáli Autó-Motor Múzeum 1973-as Lamborghini Espada-ja kapta. A felvonulók között olyan járműcsodák tették tiszteletüket, mint egy 1916-os Indian PowerPlus motorkerékpár, vagy az 1913-as Studebaker nyitott személygépkocsi, egy 1929-es Mercedes Benz Nürburg személygépkocsi, Lukács Ottó 1929-es magyar Méray Jap 600-as motorkerékpárja, amellyel tavaly 6000 km-es túrát teljesített Amerikában. A m úzeum kollégái 125 szeletes tortával kedveskedtek a látogatóknak.

 

 

A “Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben” című időszaki kiállítás eközben 10 órától nyitotta meg kapuit, ingyenes tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és nem utolsó sorban 36 különleges jármű és 65 műtárgy várta a “közlekedés szerelmeseit”, amelyre több mint 3000 látogató volt kíváncsi május 1-jén.

 

 

Az új tárlat napjaink egyik legfontosabb témáját, az energiaforrások kérdéskörét vizsgálja a közlekedés vonatkozásában a Dízelcsarnok 6000 m²-es kiállítóterében, mely október végéig 10 és 17 óra között szerdától vasárnapig látogatható. A múzeum különleges programokkal várja az egyéni és csoportos látogatókat, a iskolás osztályok figyelmébe ajánlja a múzeumpedagógia foglalkozásokat.

 

Tovább információk a www.mivelmegyunk.hu weboldalon érhetőek el. A múzeummal kapcsolatos legfrissebb híreket és programajánlókat a Közlekedési Múzeum Facebook oldalán követhetjük.

 

 

Fotók: Szikora Zsombor / MMKM

gyarapodás, gyűjtemény, közlekedés, tárgy, technika
2020-11-14 20:00
Lépcsőszeminárium, programajánló, tárgy, technika
2023-09-26 16:00