Újvári Mária textilrestaurátor, a Tragor Ignác Múzeum, majd a Ferenczy Múzeum nyugalmazott munkatársa nemcsak a családjában, a váci kulturális életben hagyott maga mögött űrt, hanem lapunk rendszeres olvasójaként is. Talán senki mástól nem kaptunk az elmúlt 10 évben annyi like-ot, hozzászólást, mint tőle.
Rokonai és barátai 2018. december 28-án a váci Fehérek templomában vettek búcsút, ahol Boda Mária, a váci Madách Imre Gimnázium magyar tanára köszönt el tőle. Emlékbeszédét itt olvashatjuk:
Tisztelt Egybegyűltek, kedves Család, Barátok, Kollégák, Tisztelők!
Ma itt, a Fehérek templomában, Újvári Mari földi életnek utolsó állomásán többek között egy bibliai tanítás juthat az eszünkbe: „Akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól el kell venni, amije van”.
A bibliai idézet tanítása első olvasásra igazságtalannak tűnik, pedig nem az. Az Újszövetség talentumokról szóló története támasztja ezt alá: Egy gazdag úr elutazott otthonról, s szolgáira bízta a vagyonát. Két szolgának több talentumot adott, a harmadiknak csak egyet. Megbízta őket, hogy gazdálkodjanak a kapott talentumokkal. Az a két szolga, aki több talentumot kapott, megszaporította a pénzt, a harmadik pedig ura hazatérése után elővette a megőrzött egy talentumot, és visszaadta azt a gazdának. Vajon melyik magatartásnak örült jobban a gazda?
Tudjuk, hogy a talentum nem pénz, hanem tehetség, amit utunk kezdetén mindannyian kapunk, ki többet, ki kevesebbet.
Most itt, Újvári Mari földi útjának végén elmondhatjuk: Mari sok talentumot kapott, amelyekkel úgy sáfárkodott, hogy abból jutott a körülötte élőknek is. Ahogy az okos szolgák, a kapott talentumokat ő is gyarapította, hogy az út végén többet adjon vissza, mint amennyit kapott.
Idézzünk fel most néhány fontos talentumot Mari életéből!
Újvári Mari Vác történetének, életének szerves része. Nehéz múlt időben fogalmazni, amikor róla beszélünk. Hogy is lehetne múlt időt használni egy olyan emberrel kapcsolatban, aki ilyen mély nyomokat hagyott környezetén? Újvári Mari 1980-as évektől aktív szereplője volt a váci közéletnek, a váci médiában gyakran megjelentek írásai, fotói. A nagy múltú Múzeum Egyesület tagjaként sok programot szervezett (túl a munkáján), közösségi alkalmakat teremtve az együttmunkálkodásra, együttgondolkodásra (pl. a Kossuth kifli - sütőverseny, pólókiállítás, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsem). Ezeken sokan részt vettünk a jelenlévők közül. A 90-es években a Kőkapu Alapítvány egyik motorja, a város kulturális életének egyik leglelkesebb szervezője volt. 2018-ban közéleti tevékenységéért egy civil egyesülettől, a Váci Értelmiségi Körtől Hattyú-díjat kapott.
Amíg tudott, Mari mindig mindenütt ott volt. Elkötelezett váci lokálpatriótaként, egy ideig a városi képviselőtestület kulturális bizottságának tagjaként a városban járva-kelve mindig szeme volt arra, hogy hol kell civilként valamit javítani, segíteni, és ezt fáradhatatlanul tette.
Újvári Mari lelkiismeretes és kötelességtudó ember volt, szabálykövető, de nem szervilis. Akiket tiszteletre méltónak tartott, azokat nagyon tisztelte. Számára a közélet nemcsak aktív, alkotó tevékenység volt, hanem konstruktív vita és eszmecsere is. Legkedvesebb műfaja a kötetlen, de magvas vita volt. Sokan emlékezhetnek a váci Szabadelvű Egyesület estjeire. Elnökségi tagként sok rendezvény fűződik Mari nevéhez. Ilyenek voltak pl. a helytörténeti témákról kezdeményezett beszélgetések. A magánéletében is nagyon szeretett beszélgetni, ellátott minket okos tanácsaival vagy értő hallgatásával, mikor mire volt szükség. Ezt is sokan megtapasztalhattuk.
Újvári Mari ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely számára a művelődésnek fontos, az élet minőségét pozitívan befolyásoló szerepe van. A kultúra számára a világ felfedezését szolgálta, a személyiség formálását. Újvári Mari szívvel-lélekkel népművelő volt. Lelkiismeretes volt, érző, kíváncsi. Az életből való távozása előtt néhány órával még írt nekünk, a Facebook egy olyan oldalára is, amelynek alapítója, betegsége alatt is végig gondozója volt, és ahol különleges muzeális értékekkel ismertette meg az oldal követőit.
Nemcsak a Facebook-oldalának többnyire laikus követői, de a szakma is számon tartja őt. Nívós szakmai berkekben is jól cseng Mari neve. Férjével, Emillel olyan jelentős leleteket tártak fel, mint ennek a templomnak múmiái, vagy a soproni Kecske-templomban megtalált 17. század eleji női viselet. Számos textil-, bőr- és falelet restaurálását végezte el, kiállításokat szervezett, múzeumpedagógiai műhelyt működtetett, tudományos írásai jelentek meg az általa elvégzett szakmai munkáról. Mindig fontos érték volt számára az emberi méltóság tisztelete: élőké és holtaké egyaránt, így a feltárt sírokban fekvő elhunytak méltóságának megőrzése is. Ezért is mindig szót emelt.
Újvári Mari nagy figyelmet fordított a családjára, környezetére, barátaira, kollégáira, a honiakra és határon túliakra, például ipolysági és székelyudvarhelyi barátokra, velük is szoros szakmai és baráti kapcsolatokat tartott fenn.
Szociálisan is érzékeny ember volt, főleg a gyerekek sorsa iránt. Gyakran végzett karitatív tevékenységet: Emlékszünk pl. mikor 2013-ban hátrányos helyzetű gyerekek részére foglalkozásokat tartott, ingyenesen lehetővé téve számukra, hogy megnézhessék a múzeum kiállításait vagy a Szent Anna karitász 2014-es gyermeknapján való közreműködésére.
Karitatív tevékenységének bizonyos elemeiről kevesen tudnak, mert sosem hirdette. Mari igen aktív tagja volt egy olyan csoportnak, amely nehéz sorsú cigánycsaládokat támogat adományokkal, ruhával, játékkal, iskolaszerekkel, bútorral, pénzzel, tüzelővel, mikor mire van szükség. Ezeket sokszor maga vitte a helyszínre, személyes kapcsolatot ápolva azokkal az emberekkel, akiknek ez talán a legtöbbet jelentette.
Mari mindig meghallgatta az övétől különböző álláspontokat, mérlegelte azokat. Szerette a gondolatokat, az összefüggések felismerését. Különleges volt az a bátorsága, ahogyan szóvá tette az igazságtalanságokat, ahogy kiállt azokért, akik ezt nem tudták vagy nem merték megtenni.
Mari nagyon jókat tudott nevetni, felvidítva a körülötte levőket. Sokunk életének volt támasza mint megértő, jó barát. Ha tehetné, most is vigasztalna minket, nagy szükségünk volna rá.
Újvári Marit a kapott és megszerzett talentumok valamint a tapasztalatok segítették bölccsé válni. Azonban nemcsak talentumokat kapott, hanem nehézségeket is, amelyek elviseléséhez türelmet is kapott vagy kifejlesztett. Örömökben is volt része: A szakmai sikerek mellett gondoljunk szép családjára, anyukájára, az őt mindenben segítő Magdi nénire, több diplomás, sikeres Peti fiára és műfordító menyére, Veronira, valamint két szép unokájára, Veronikára és Andrisra. Férje, Emil mindig mellette állt, a munkában is, és az utolsó, nehéz években főleg erős támasza volt Marinak.
Mari, nagyon szokatlan, nehéz és rossz rólad múlt időben beszélni. Lélekben igen, testben sajnos már nem vagy velünk. Megőrizzük nevetésed, a hangodat, a gondolataidat, a szemüveged villanását, a padlizsánkrémed ízét, a kedves verseidet, a tőled kapott könyveket, az emlékedet. Köszönjük, hogy velünk voltál, és segítettél szebbé tenni ezt a világot.
Isten veled, Mari!
Fotó: Ráduly Emil
Újvári Mária, Berkenye, 1952.12.16. - Vác, 2018.12.12.
1980-2012 között a váci múzeum (ma: Tragor Ignác Múzeum, korábban Vak Bottyán Múzeum), 2013-2015 között, nyugdíjazásáig a szentendrei Ferenczy Múzeum restaurátora.
1984-től általános restaurátor, 1994-ben felsőfokú textil szakrestaurátor végzettséget, 2004-ben művelődésszervezői diplomát is szerzett, múzeumpedagógiai témában.
Fontosabb cikkei:
B.Perjés-Judit - Bóczné Újvári Mária: A Kerepes-Kálvária dombi 3. sír szerves eredetű leleteinek retaurálása. In.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből. Studia Comitatensia, 22, Szentendre, 1991.
Újvári Mária: 18. századi viaszfeszületek. Műtárgyvédelem. 1997/26
Újvári Mária: Rózsafüzérek és keresztek. Restaurátori megfigyelések a váci domonkos kripta leletanyagában. In.: Kutatások Pest megyében., Pest megyei Múzeumi Füzetek 4. Szentendre, 1997
Újvári Mária: Váci fejviseletek a 18. századból. In.: Kutatások Pest megyében., Pest megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001
Bakayné Perjés Judit-Ráduly Emil-Újvári Mária: A váci domonkos templom kriptájának feltárása. In : Restaurálási tanulmányok.Timár-Balázsy Ágnes emlékkönyv, szerk: Éri István, 2004.
