EN facebook

Kortárs szerzők hangoskönyveit jelentette meg online a DIA, a PIM Digitális Irodalmi Akadémiája

HOZZÁFÉRÉS

2020-12-16 07:00

Hatvan színész felolvasásában több tucat kortárs magyar irodalmi mű vált hangoskönyv formájában ingyenesen elérhetővé. A Petőfi Irodalmi Múzeum kezdeményezése a pandémia következtében munka nélkül maradt előadóművészek megsegítését célozta.

 

A 2020 tavaszán közzétett felhívás keretében a múzeum a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) Hangoskönyvek című projektjéhez, irodalmi alkotások felolvasására keresett gyakorlattal rendelkező előadóművészeket, színházi társulati tagokat. A több mint négyszáz pályázóból végül hatvanan vettek részt a munkában: a kortárs műveket olyan kiváló színészek előadásában hallgathatjuk, mint például Balsai Móni, Gryllus Dorka, Hirtling István, Kamarás Iván vagy Simon Kornél.

 

Ötvenhét ismert magyar szerzőtől átlagosan kétórányi próza került kiválogatásra, melyek között szerepelnek kisregények és novellák is. A műveket a PIM a DIA munkatársaival közösen, szakértők bevonásával választotta ki, a szerzők élő vagy 1985 után elhunyt DIA-tagok, valamint Térey-ösztöndíjas alkotók. A hangoskönyvek között megtaláljuk többek között Bartis Attila, Bodor Ádám, Háy János, Rakovszky Zsuzsa és Térey János írásait is.

 

Az elmúlt hónapokban otthoni körülmények között rögzített, majd professzionális utómunkával, magas színvonalon elkészült irodalmi felolvasásokat a múzeum december 1-jétől folyamatosan a YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán teszi közzé, továbbá a felvételek elérhetők a DIA honlapjáról is.

 

A jelentkezők kiválasztását és a szövegek kiosztását a PIM által felkért szakmai bizottság végezte, az elbírálásnál előnyt élveztek azok, akik a művészeti intézmények zárva tartása idejére munka nélkül maradtak vagy többgyermekes szülők. A projekt szakmai vezetője Cseicsner Otília dramaturg volt.

 

A felvételek teljes számban elérhetők a DIA honlapjáról, a Hangoskönyvek menüpont alatt,.


A PIM YouTube-csatornájára folyamatosan kerülnek fel a hangfelvételek!

 

 

A szerzők és az előadóművészek listája:

 

Ágh István. Előadó: Hatházi András.
Baka István. Előadó: Madár Tamás.
Bálint Tibor. Előadó: Porogi Ádám.
Bartis Attila. Előadó: Schmied Zoltán.
Berta Zsolt. Előadó: Rajkai Zoltán.
Bertha Bulcsu. Előadó: Baksa Imre.
Bodor Ádám. Előadó: Kálmánchelyi Zoltán, Murányi Tünde.
Czakó Gábor. Előadó: Petrik Andrea.
Csender Levente. Előadó: Földeáki Nóra, Bálint Ádám.
Cseres Tibor. Előadó: Papp Endre.
Csoóri Sándor. Előadó: Fehérvári Péter.
Darvasi László. Előadó: Darvasi Áron.
Dobai Péter. Előadó: Hegedűs Miklós.
Garaczi László. Előadó: Jankovics Péter.
Gergely Ágnes. Előadó: Kovács Olga.
Győrffy Ákos. Előadó: Kőrösi András.
Gyurkovics Tibor. Előadó: Kárász Eszter.
Halasi Zoltán. Előadó: Enyedi Éva.
Hász Róbert. Előadó: Kálid Artúr.
Háy János. Előadó: Krasznahorkai Ágnes.
Jékely Zoltán. Előadó: Egger Géza.
Jókai Anna. Előadó: Bálint Ádám.
Kardos G. György. Előadó: Domokos Zsolt, Kása Tímea.
Kiss Anna. Előadó: Bíró Eszter.
Kollár Árpád. Előadó: Ruttkay Laura.
Kürti László. Előadó: Jaskó Bálint.
Lackfi János. Előadó: Balsai Móni.
Ladik Katalin. Előadó: Sipos Vera.
Láng Zsolt. Előadó: Dózsa Zoltán.
Lászlóffy Aladár. Előadó: Ertl Zsombor.
Lator László. Előadó: Hirtling István.
Lőrincz P. Gabriella. Előadó: Pető Kata.
Mándy Iván. Előadó: Fodor Boglárka.
Marsall László. Előadó: Bezerédi Zoltán.
Márton László. Előadó: Molnár Gusztáv.
Molnár Vilmos. Előadó: Kálmánchelyi Zoltán, Murányi Tünde.
Mózes Attila. Előadó: Simon Kornél.
Nagy Koppány Zsolt. Előadó: Herczeg Tamás.
Oravecz Imre. Előadó: Zöld Csaba.
Orbán János Dénes. Előadó: Nagy Dániel Viktor, Kiss Gergely Máté.
Pályi András. Előadó: Horváth Lili.
Páskándi Géza. Előadó: Lux Ádám.
Rakovszky Zsuzsa. Előadó: Takács Andrea.
Sajó László. Előadó: Rózsa László.
Szakonyi Károly. Előadó: Gryllus Dorka.
Szálinger Balázs. Előadó: Nagy Dóra.
Száraz Miklós György. Előadó: Nagy Dániel Viktor, Domokos Zsolt.
Szentkuthy Miklós. Előadó: Kamarás Iván.
Szilágyi István. Előadó: Hajnal János.
Szilasi László. Előadó Melkvi Bea.
Szöllősi Mátyás. Előadó: Bercsényi Péter.
Takáts Gyula. Előadó: Valcz Péter.
Térey János. Előadó: Varga Livius.
Tolnai Ottó. Előadó: Göttinger Pál.
Végh Attila. Előadó: Gula Péter.
Vörös István. Előadó: Kálloy Molnár Péter.
Zalán Tibor. Előadó: Egyed Attila.

gyűjtemény, kiállítás, látogató, #muzeumozzaszobadbol, múzeumpedagógia, pedagógus, tanulás, tárgy, virtuális
2020-03-16 13:30
kiállítás, múzeumandragógia, #muzeumozzaszobadbol, múzeumpedagógia, pedagógus, virtuális
2020-03-31 16:30