A londoni Victoria and Albert Museum hatalmas népszerűségnek örvendő kiállítása, a Christian Dior: Designer of Dreams még szeptember 1-ig látogatható azon szerencsések számára, akik a hosszabbítást követően azonnal lefoglalták a jegyeket, az oldal ugyanis már SOLD OUT felirattal szomorít. A tervezőről két éven belül a második kiállítást rendezték meg, a V&A a Dior-ház 70 éves fennállásának évfordulója alkalmából nyílt, 2107-es párizsi tárlatból (Couturier du Rêve, Musée des Arts Décoratifs) inspirálódott.
A Designer of Dreams nagyra szabott méretekkel és számokkal valósította meg a kiállítást: a 11 szekcióban mintegy 230 összeállítás és több, mint 500 egyéb kiegészítő és dokumentum mutatja be Christian Diort és örökségét. A helyszín (többek között) onnan kap létjogosultságot, hogy a kiállításon végig hangsúlyosan jelen van a Dior és a britek közti kapcsolat, az egyik legikonikusabb bemutatott darab éppen ezért Margit hecegnő 21. születésnapjára készített ruhája.
A hercegnő Dior egyik legkiemeltebb megrendelőjeként megtestesítette mindazt, amit a 1947-ben, debütálásakor a New Lookban összefoglalt: a szépséget, a nőiességet és a jövőbe tekintő fiatalságot, vagyis a háború tökéletes ellentétét. A Nagy-Britanniához fűződő kapcsolat vonatkozásában megjelenik a divatház kooperációja angol manufaktúrákkal is (például a Dents, a Rayne, a Lyle & Scott vagy a Mitchel Maer), melyek Dior számára lenyűgőző minőségű kesztyűket, gombokat és cipőket szolgáltattak aktuális elképzelésihez. Ezt az együttműködést különösen érdekes visszanézni egy olyan időszakban, amikor a Brexit harmadik éve bizonytalan végpontú és kimenetelű.
A brit vonal mellett a látogatók sorravehetik a klasszikus, Dior-tervezte New Look és ruhákat és az utódjai által megálmodott haute couture darabokat, a grafikusok és tervezők által használt színpalettába rendezett ruhadarabokat és kiegészítőket (Diorama) és a Christian Dior 1957-es halála után őt követő hat art director, köztük John Galliano, Yves-Saint Laurent, Raf Simon és a jelenlegi vezetés, Maria Grazia Chiuri tervezéseit. Az elképesztő ruhákon kívül az installációs megoldások (kötegekeben leomló papírvirág-füzérek, folyamatosan változó fényhatású vetített díszlet, a színek és a kontrasztok kiemelése) is vezetik a tekintetet, teremtenek film- és álomszerű jeleneteket, az installációs terveket egyébként a Couturier du Rêve-en is dolgozó Nathalie Crinière jegyzi.
Talán azonban pont ez a díszletszerűség fedi el azokat a lényeges pontokat, hagyja megválaszolatlanul azokat a kérdéseket, melyektől egy életműkiállítás egy valós élet bemutatása is lesz egyben. A New Look a háború alatt hordott enyhén uniformizált, anyagukban és színhasználatukban korlátozott ruháktól elérően újra a nőies formát hívta elő, derékban hangsúlyos, lágyan eső A-vonalú szoknyában végződő ruhát jelentett. Az a kritika viszont nem jelenik meg a kiállításon, hogy a szinte túlzóan karcsú, ideálszerűen feminin alak, amit Dior az haute couture és a pret-á-porter egymáshoz közelítésével még hamarabb egy széles réteg számára elérhetővé tett, egy férfi akarata volt, amit a női testen hajtott végre. (Bár gazdaságpolitikáját tekintve kétségkívül sikeres volt, hamar nemzetközi piacot talált magának, elég csak a fentebb említett uralkodói családra gondolni, és 1946-ben indított műhelyének létszáma tíz év alatt 85 főről mintegy 1000 főre nőtt.)
Mi annyira vonzó mégis egy kritikai olvasatot és történelmi kontextust nélkülöző tárlatban, hogy hónapokkal előre beteljen? Mivel az elérhetetlen luxus teljes kelléktára a látogató elé tárul – a Dior-műhely tudható titkai, Princesse Margaret a papírvirágok és a hímzett selyemfodrok között – az információalapú élményszerzést szinte teljes mértékben felváltja az érzékeken alapuló szórakoztatást. A díszletek között szédelegve így vizuálisan jól kidolgozott képet kaphatunk az álmokról, amiknek tervezésében Christian Diornak része volt, de arra nem kapunk választ, milyen álmai lehettek a tervezőnek.
Fotó: © Victoria és Albert Múzeum, London
