EN facebook

Múzeumi Szabadegyetem indult Gyulán

PROGRAMAJÁNLÓ

2022-10-25 07:00

Szabadegyetemet indított a gyulai Erkel Ferenc Múzeum, amely a birtokában lévő izgalmas tárgyakat és felhalmozott ismereteket szeretné ily módon is közkinccsé tenni.

 

"A múzeumok, így a gyulai közgyűjtemény sem csupán kiállításokkal várja a történelem, a múlt, a kulturális értékek szerelmeseit, hanem a muzeális intézmények másik két alapfeladatát is ellátja: feltárja, gyűjti és tudományos igénnyel feldolgozva tárja az érdeklődők elé mindazt a kincset, aminek a megőrzésére hivatott" - indokolta a sorozat elindítását a gyulai közgyűjtemény szakmai vezetője.

 


Liska András hozzátette, hogy ennél is tovább szeretnének lépni, és raktáraikat az ott található különlegességek egyszeri, alkalmankénti bemutatásával kinyitni, illetve az eddig négy fal között őrzött ismereteket történetmeséléssel továbbadni.


A gyulai múzeum ráadásul abban a különleges helyzetben van, hogy nincs önálló kiállítótere, az őrzésében lévő műtárgyakat és dokumentumokat, szellemi javakat a szakmai kezelésében lévő városi kiállítóhelyeken, a gyulai várban, az Almásy-kastélyban, az Erkel Ferenc Emlékházban, a Ladics-házban és a Kohán Képtárban tudják a látogatók elé tárni.


Az ingyenes Múzeumi Szabadegyetem eseményeinek a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnya ad otthont havonta egyszer, szerdánként. Ez alól kivétel a november, amikor két programmal is várják a közönséget: a hónap elején Liska András régész előadását hallgathatták meg az érdeklődők Bizánci aranytárgyak a Paradicsomból - Egy régészeti ásatás kincsei és rejtélyei címmel, a hónap végén pedig őszi sétát szerveznek Gyula történeti városrészében.

 


Decemberben a Gyulai Várszínház történetéből idéznek fel szemelvényeket, januárban a farsangi időszak gasztrotörténeti jellegzetességeit, az arisztokrata és polgári étkeket veszik górcső alá. Februárban Apor Vilmos plébános gyulai tevékenysége kerül a középpontba, márciusban pedig a gyulai márciusi ifjúról, Pálffy Albertről és az 1848-49-es forradalmi eseményekről lesz szó.


A sorozat - a tervek szerint - utolsó előadása 2023. április 26-án lesz, amikor a gyulai 2. számú honvéd gyalogezred, valamint a békéscsabai 101. császári és királyi gyalogezred történetéről, egy I. világháborús memoárról tart könyvismertetőt Cseresznyés János történész.

emlékezet, gyűjtemény, magazin, muzeológia, téma
2021-05-18 10:00
helytörténet, kiállítás, múzeumtörténet
2018-09-09 09:00
design, látogató, #muzeumozzaszobadbol, történelem
2020-03-21 07:00