EN facebook

MúzeumTrip! Fény és mozgás a Lajos utcában

A Budapest Galéria új kiállításai

2020-09-30 20:00

MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca, Győr és Mohács, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Eger, Nyíregyháza, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Kecskeméti Katona József Múzeum után most a Budapesti Történeti Múzeum vendégei vagyunk. Az intézmény története után a városi régészetben mélyedtünk el,  áttekintettük az Újkori Várostörténeti Főosztály első világháborús adatbázisát, a Fővárosi Képtár újdonságait, végül pedig a Budapest Galériába látogatunk. 

 

A BTM Budapest Galéria a kényszerpihenő után két új kiállítással robban vissza a főváros kortárs művészeti életébe. A Budapest Galéria friss kiállításait a fény és a mozgás képzőművészeti szerepének vizsgálata kapcsolja össze – de az összecsengések csak első pillantásra formálnak egységet a kiállításokból. Egy történeti jelentőséggel bíró alapkutatás – amely elsősorban a művek születésének körülményeire, annak társadalmi, művészetpolitikai hátterére fókuszál – és két, egymással dialogizáló magángyűjtemény – ekként tehát a műalkotások lehetséges utóéletének keretei – állnak párba az óbudai Lajos utcában.

 

 

A két kiállítás egyben erős kontrasztot is képez: míg az egyiken történeti dokumentumok és a kor házilag elérhető mechanikai lehetőségei szerint felépített fényobjektek, mozgó installációk láthatóak, amelyek erősen tapadnak saját korukhoz (és nem kerültek múzeumi gyűjtemények és a művészettörténet-írás érdeklődésének homlokterébe), addig a másikban már kanonizált alkotók gyűjteménybe foglalt, újra- és újrarendezett, ekképp az időből kiemelt alkotásai láthatóak.   

 

Egy (majdnem) elfeledett történet: Kis magyar luminokinetika

 

A Nyugat-Európában és Észak-Amerikában ismert luminokinetikus csoportok (GRAV, Nul, ZERO, USCO stb.) nemcsak a kapitalista Nyugaton működtek; hasonló csoportosulások léteztek a szocialista Keleten is, bár egészen másképp. Az azóta Nyugaton írt kánonba e csoportok jellemzően nem integrálódtak, de az azóta írt keletibe sem. Az egykori Szovjetunióból a Dvizsenyjére vagy a Prométheusz csoportra vonatkozó információk újabban kezdenek elérhetővé válni, de a Magyar Népköztársaságban 1975 és 1979 között működő Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Magyar Iparjogvédelmi Egyesület (MIE) Iparesztétikai Szakosztályáról (ISZ), illetve ennek feloszlását követően a hasonló tagösszetételű Kineteamről e kiállítás lehet az első lépés afelé, hogy tevékenységük szélesebb nyilvánosság elé kerüljön.

 

E magyar csoport(ok) a nemzetközi fényművészet föltárt és bizonyos tekintetben kanonizált vonulatába illeszkednek, lévén célkitűzéseik és eszközeik hasonlóak: fénykörnyezeteket, olyan műveket alkottak és terveztek, amelyek esetében a művészeti formálás színes és mozgó fényekkel történik a mű adott külső vagy belső terében. A gazdasági-társadalmi közeg azonban merőben eltérő volt a szocialista és a kapitalista mérnök-fényművészet esetében, hiába volt mindkettőjük jellemzője a szociális igény, a ma már képzőművészeti közhelynek számító törekvés a közönség aktív részvételére, vagy a köztéri megjelenés szándéka. A nyugati típust erős baloldali kritika érte mint puszta látványosságot, amely csak az elnyomó kapitalista piac egyik újabb reklámfogása. Keleten pedig azért támadták, mert túl „nyugatias” volt. Az utólag már groteszkül komikusnak tűnő helyzetben – amelynek megértéséhez elengedhetetlen a hidegháború narratívájának ismerete – a nyugati és a keleti mérnök-művész csoportok néhány jellemzője és a fő különbségek jól azonosíthatók.

 

 

 

A Magyar Népköztársaságban, ahol a magántőke gyarapodása nem a legjellemzőbb társadalmi feszültségforrás volt, a mérnökök és művészek együttműködése elvben tökéletesen illeszkedhetett volna a szocialista tervgazdaság működéséhez. A reklám-stigma okafogyott volt, és az alkotók valóban használhatták volna a fénykinetika köztér-transzformáló erejét a modern (szocialista!) élet kifejeződéseként, környezetesztétikai jobbítás szándékával. Az alkotói folyamat demokratizálódása jegyében a műveket együtt alkották meg, ennek során a művész egyenrangú partnere volt a mérnöknek, az esztergályosnak, a lakatosnak.

 

 

Azonban e szocializmus bukott utópia volt, a demokratizálódás totális látszatával, ahol az ideológiai homogenitás fönntartása érdekében az állam és képviselői üldözési mániával szemlélték a művészi-technológiai innovációt. A döntéshelyzetben lévő pártkatonák házmesteri hatalmuknál fogva elutasították a luminokinetikát mint képzőművészetet, így a fény művészi alakításával foglalkozó művészek kénytelenek voltak a műszaki-tudományos szervezetek ernyője alatt csoportosulni, legitimációt szerezni. Ezért jött létre az MTESZ égisze alatt az első fénykinetikus csoport Magyarországon, Egerben. Egy pusztán makacs ellenállást kifejteni képes, (többszörösen rossz értelemben vett) konzervatív közegben vitt heroikus vállalkozásuk azonban nem lett teljesen eredménytelen saját korában sem – a kiállítás ennek a következetességnek kíván emléket állítani.

 

 

Párhuzamosok találkozása: Fény – Mozgás – Illúzió. Válogatás a Suciu és a Szöllősi-Nagy – Nemes Gyűjteményből

 

A németországi Emilia Suciu Gyűjtemény és a budapesti Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény mozgást és fényt alkalmazó alkotásaiból egyszerre két óbudai helyszínen, a Budapest Galériában és a Vasarely Múzeumban nyílik kiállítás.

 

 

Mindkét műegyüttes egyetemes merítésű, integráltan kezeli a kelet- és a nyugat-európai, valamint az európai és az univerzális művészeket. A kelet-európai gyökerű gyűjteményeket Párizs formálta tovább: a geometrikus absztrakt, az op-art és a kinetikus művészeten túl a francia fővárosban összpontosuló MADI irányzat alkotják alappilléreiket.

 

Az elmúlt három évtizedben épült magángyűjtemények közös bemutatását a gyűjtők között kialakult szakmai és baráti kapcsolat indukálta. Az erdélyi származású galerista, Emilia Suciu régóta dolgozik együtt a sokáig Párizsban élő magyar művésszel, Nemes Judittal. Együttműködésük alatt párhuzamosan épült Emilia Suciu, valamint Nemes Judit és férje, Szöllősi-Nagy András gyűjteménye, amelyek – bár az érdeklődés és a fő irányvonalak megegyeznek – első alkalommal kerülnek most közös bemutatásra először Budapesten, majd a németországi Ettlingenben.

múzeumtörténet, MúzeumTrip
2020-09-15 20:00
MúzeumTrip, művészet
2020-09-27 19:46
MúzeumTrip, régészet
2020-09-18 20:00