Új sorozatunkban a Magyar Földrajzi Múzeummal együttműködésben azt vizsgáljuk, hogyan találkozik egymással a magángyűjtés és a múzeumi világ. Gyűjtőket, gyűjteményeket és múzeumi példákat mutatunk be: személyes történeteken és intézményi gyakorlatokon keresztül járjuk körül, hogyan születnek a kollekciók, miként válnak a kutatás forrásaivá, és milyen szerepet játszhat a múzeum és a magángyűjtő együttműködése a kulturális örökség megőrzésében és bemutatásában.
A sorozat előzménye a Magyar Földrajzi Múzeum Múzeumok és magángyűjtők kapcsolódása című, 2026. április 21-én megrendezett konferenciája.
Hogyan válhat egy magángyűjtőkből és kutatókból álló közösség a múzeumi örökségvédelem intézményes szereplőjévé?
A Katasztrófavédelem Központi Múzeumának 2024-ben létrejött Magángyűjtői és Szakmatörténeti-kutatói Szakosztálya olyan modellt kínál, amely a közgyűjteményi hátteret az önkéntes gyűjtői és kutatói tudással kapcsolja össze. Berki Imre tanulmánya a szervezet létrejöttét, működését, eredményeit és tágabb örökségvédelmi jelentőségét vizsgálja.
A magyar tűzoltó, légoltalmi és polgári védelmi örökség jelentős része nem közgyűjteményekben, hanem magángyűjteményekben, helyi kiállítóhelyeken és informális tudásközösségekben őrződik meg. Emiatt különösen fontossá válnak azok a szervezeti formák, amelyek képesek összekapcsolni a közgyűjteményi legitimációt a magángyűjtők és kutatók felhalmozott tudásával.
A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma Magángyűjtői és Szakmatörténeti-kutatói Szakosztálya e tekintetben figyelemre méltó példa. A szervezet 2024. június 22-én 11 alapító taggal jött létre, és már önmeghatározásában is hangsúlyozza, hogy a gyűjtői és értékmentő tevékenységet „koordinált és kollegiális módon” kívánja végezni.
A szakosztály olyan hibrid intézményi konstrukcióként működik, amely nem önálló egyesület vagy alapítvány, hanem a múzeumhoz kapcsolódó szakmai szervezet, miközben tagságát döntően önkéntes gyűjtők és kutatók alkotják. Deklarált céljai között szerepel a magángyűjtők érdekképviselete, a gyűjtői piac védelme, a kutatók támogatása, közös tudásbázis és licitközösség kialakítása, valamint kiállítások, publikációk és ismeretterjesztő programok szervezése.
Az alapító tagok //Forrás: dr. Berki Imre
Intézményi és jogi keretek
A szakosztály létrehozásának jogszabályi hátterét a 30/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet 2. § e) pontja adja, amely szerint a múzeum a gyűjtőkörébe tartozó kulturális javakat tartalmazó magángyűjteményekkel szoros együttműködést épít ki, közös kiállításokat és kutatási programokat valósít meg. A szakosztály alapszabálya erre a rendelkezésre hivatkozva rögzíti a szervezet működésének elvi alapját.
A szervezet egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem önálló egyesület vagy alapítvány, hanem közvetlenül kapcsolódik a Katasztrófavédelem Központi Múzeumához. Az alapszabály szerint a szakosztály mindenkori elnöke a múzeum igazgatója. A szervezet nem gyűjt tagdíjat, nem vezet önálló folyószámlát, és nem rendelkezik külön pénzalappal.
Működési területét a történeti Magyarország egészére kiterjeszti, tagsági rendszerében pedig alapító, rendes, támogatói és örökös tiszteletbeli tagi kategóriákat különböztet meg. Ez a konstrukció egyszerre biztosít intézményi beágyazottságot és civil, önkéntes részvételt.
A szakosztály funkcionális modellje
A szakosztály feladatrendszere négy, egymással szorosan összekapcsolódó területre bontható: érdekképviseletre, tudásmegosztásra, nyilvános ismeretterjesztésre és közösségépítésre.
A szervezet kilencpontos célrendszere a magángyűjtők érdekképviseletétől és a gyűjtői piac védelmétől az online tudásbázis és licitközösség létrehozásán, a közös kiállításokon és publikációkon át a cserebörzékig és a szakosztályi honlap működtetéséig terjed.
Cserebörze // Forrás: dr. Berki Imre
Különösen hangsúlyos az etikai és piacvédelmi szempont. A szakosztály fel kíván lépni a túlárazással, a megtévesztő termékleírásokkal és a hamisítványokkal szemben. Az alapszabály szerint a tagok nem végeznek beárazást, és más módon sem támogatják a nyerészkedő gyakorlatokat.
A közös tudásépítés egyik érdekes formája a licitközösség. Rövidebb terjedelmű kiadványok esetén a licit nyertese vállalja az anyag digitalizálását és feltöltését a közös tudásbázisba. Ez egyszerre segíti a források megosztását és mérsékelheti a gyűjtők közötti versengést.
Dokumentált eredmények és szervezeti dinamika
A szakosztály első időszakának egyik legjobban követhető mutatója a tagság növekedése. A szervezet 2024. június 22-én 11 alapító taggal alakult meg. Az első rendes taggyűlés időpontjára, 2024. november 23-ra három új taggal 14 főre bővült, a 2025. március 15-én megtartott második rendes, egyben első kihelyezett taggyűlés pedig már 16 tagot rögzített.
Az első rendes taggyűlésen elfogadták a szakosztály logóját, és addigra elkészült a szervezet karjelvénye is.
Első nyilvános bemutatkozásuk az Egyszervolt tűzoltóeszközök című időszaki kiállításhoz kapcsolódott, amely 2024. november 30-án nyílt meg. A tárlat kurátora a szakosztály titkára volt, és a szervezet a megnyitón mutatkozott be először a nagyközönség előtt.
A kiállítás 2025. március 1-jéig volt látható, 2025. január 25-én pedig kurátori tárlatvezetés kapcsolódott hozzá. Közben 2024. december 2-án a szakosztály titkára a Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Kiállítóhelyek II. Országos Konferenciáján ismertette a szervezet megalakulásának körülményeit, céljait és első eredményeit.
2025. május 19-én önálló szakosztályi webes felület indult a múzeum honlapján. Az egyéves működést összegző, 2025. június 22-én közzétett beszámoló szerint addigra teljesült a szakosztály megalakítása, a webes felület kialakítása és a felhőtárhely létrehozása, míg a formaruha gyártása folyamatban lévő projektként szerepelt.
A szakosztály aloldala
A nyilvános aktivitás 2025 második felében és 2026 elején is folytatódott. 2025. szeptember 29-én nyílt meg a Tűzoltósisakokkal a világ körül című időszaki kiállítás, 2026 januárjában pedig a szakosztály titkára több mint kétórás riportfilmet készített Bélteczky József 90. születésnapja alkalmából.
Mindez azt mutatja, hogy a szakosztály tevékenysége nem maradt meg a belső szervezés szintjén, hanem kezdettől törekedett a nyilvános szakmai jelenlétre.
Múzeum és magángyűjtő – egy lehetséges modell
A szakosztály működésének egyik legfontosabb sajátossága, hogy egy szűk és fragmentált szakterületen intézményesítette a korábban jellemzően személyes és informális kapcsolatokra épülő együttműködést.
Ez különösen azokban az esetekben jelenthet előnyt, amikor az örökségi anyag jelentős része magángyűjteményekben található, miközben a közgyűjteményi szféra önmagában nem rendelkezik elegendő kapacitással annak feltárására, leírására, értelmezésére és bemutatására.
A modell másik előnye az alacsony adminisztratív terhelés. Mivel a szakosztály nem önálló jogi személy, nem kell olyan feladatokkal foglalkoznia, mint a tagdíjbeszedés, az önálló számlavezetés vagy a folyamatos forrásteremtés. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy működése nagymértékben függ az önkéntes aktivitástól és a múzeumi háttértámogatástól, ami hosszabb távon sérülékenységet is jelenthet.
Külön figyelmet érdemel az etikai szerepvállalás. A hamisítványokkal és a nyerészkedő piaci gyakorlatokkal szembeni fellépés, valamint a belső licitközösség kialakítása azt mutatja, hogy a szakosztály nem pusztán megfigyelőként tekint a gyűjtői piacra, hanem annak működését is igyekszik befolyásolni.
Ez túlmutat a közösség érdekvédelmén: hozzájárulhat ahhoz is, hogy a szakmatörténeti kutatás számára hitelesebb, jobban dokumentált tárgyi és forrásanyag maradjon hozzáférhető.
A szakosztály működése a magángyűjtőkről kialakult társadalmi kép árnyalásához is hozzájárulhat. A szervezet kifejezetten bírálja azt a sztereotípiát, amely a magángyűjtőt pusztán anyagi lehetőségekkel rendelkező, presztízsorientált szereplőként láttatja. Ezzel szemben a gyűjtőt értékmentő, dokumentáló, restauráló és ismeretterjesztő szereplőként értelmezi.
Ebből a nézőpontból a magángyűjtői tevékenység nem csupán egyéni szenvedély, hanem az örökségvédelem egyik informális, mégis jelentős alrendszere lehet.
A szakosztály emblémája
Következtetések
A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma Magángyűjtői és Szakmatörténeti-kutatói Szakosztálya gyorsan intézményesülő szakmai közösségként egyszerre tölt be gyűjteményszervező, kutatástámogató, ismeretterjesztő és közösségépítő szerepet a magyar tűzoltó, légoltalmi és polgári védelmi örökség megőrzésében.
Jelentősége elsősorban abban áll, hogy a múzeumi háttér révén közvetítő szerepet tölt be a civil és az intézményi szféra között. Képes mozgósítani a szétszórtan meglévő magángyűjtői tudást, miközben a múzeumi jelenlét eszközeivel láthatóvá és hozzáférhetővé teszi azt.
A működés első éveinek dokumentált eredményei – a tagság bővülése, a rendszeres taggyűlések, a kiállítások, a publikációk és a tudásbázis építése – arra utalnak, hogy ez a konstrukció rövid távon működőképesnek bizonyult.
Ebben az értelemben a szakosztály példája arra hívja fel a figyelmet, hogy a kulturális örökség megőrzése nem kizárólag gyűjteményi feladat: közösségi tudásmenedzsment, együttműködés és a múzeumi, valamint civil szereplők közötti bizalom kérdése is.
