EN facebook

A komodói varánusz

PREPARÁTUM

2015-ben elpusztult a Nyíregyházi Állatpark két komodói varánusza. A három méter testhosszt is elérő komodói varánusz Indonézia nemzeti szimbóluma és tulajdona, kizárólag az indonéz állam engedélyével tartható a világ bármely állatkertjében. Kivételes lehetőség, hogy az elhullott példányok a budapesti indonéz nagykövetség közvetítésével, több évig tartó tárgyalások és külön szerződés alapján végül a Magyar Természettudományi Múzeumba kerülhettek. A múzeum vezető preparátorának három hónapnyi munkája után a hím példány preparátumának ünnepélyes leleplezésére és történetének bemutatására 2018. október 9-én került sor a múzeum Kupolacsarnokában.

A komodói varánusz (Varanus komodoensis) a Földön ma élő gyíkok közül a legnagyobb méretű faj, a hímek testhossza akár a 3 métert is meghaladhatja. Előfordulása kizárólag az Indonéziához tartozó Kis-Szunda-szigetek némelyikére (Komodo, Padar, Rintja, Gili Motang és Flores) korlátozódik.

A faj ősei Ázsiában alakultak ki, majd nagyjából 40 millió évvel ezelőtt Ausztráliába vándoroltak, ahol hatalmas testméretűvé fejlődtek. A nagytestű komodói varánuszok kb. 110 ezer évvel ezelőtt, a tengerszint csökkenése miatt kialakult földnyelven keresztül érték el a dél-kelet-ázsiai szigeteket, míg ausztrál őseik kipusztultak.

A komodói varánusz húsevő állat, elsősorban vaddisznókkal, szarvasokkal, és vízibivalyokkal táplálkozik, de nem veti meg a döghúst sem, és néha még saját fajtársait is elfogyasztja. A fiatal varánuszok néhány évig fákon élnek, hogy megvédjék magukat a ragadozóktól. Köszönhetően erős állkapcsának és éles fogainak, valamint az alsó állkapcsaiban található két méregmirigynek, igen eredményes ragadozó. A nagyobb testű zsákmány halálát általában nem maga a sérülés, hanem a mérgezés, és a harapás utáni fertőzés okozza.

Néhány évvel ezelőtt ismerték fel a komodói varánusz egyik különleges tulajdonságát, miszerint a nőstények szűznemzéssel is tudnak szaporodni, így az állatkerti példányok hímek nélkül is képesek utódokat világra hozni.

A faj védelme érdekében hozták létre a Komodo Nemzeti Parkot, és két további rezervátumot. A teljes világállomány nagyjából 6000 példányra tehető, emellett több, mint 30 állatkertben tartják világszerte, ahol bemutatásuk mellett fontos tudományos megfigyeléseket is végeznek rajtuk.

A hím komodói varánusz 2018. április 18-án mélyhűtve érkezett az Állattár preparatóriumába, ahol irányítottan kellett felolvasztani, hogy ne romoljon tovább a vékony farok és a korábban már részben kinyúzott fej és lábvégek állapota. A testről és a végtagokról azonnal negatív lenyomatokat készítettünk. A méretfelvétel, a test lerajzolása után sürgősen nyúzni kellett, mert feltételezni lehetett, hogy a hosszú tárolás esetleg károsította a testet. A nyúzást követte a bőrről a hús lefaragása, sózás és csávázás.

 

 


A preparált példány története

A nyúzott koponyáról másolatot kellett készíteni, amelynek alapján elkészült a fej anatómiailag helyes másolata gipszből és gyurmából. Ezt újra lemásolva került a műfej a részletes testméretek alapján közben elkészült szoborra. A szobor poliuretánhabból, öntéssel készült, a részleteket részben megmintázva, részben faragva alakítottuk ki. A bőrt a szoborra öltöztetést megelőzően tovább faragni, többször mosni, és legvégül cserzeni kellett. Ezt követte az utolsó fázis, a 10-12 napi munkát igénylő „öltöztetés” (a bőr szoborra illesztése), a finom anatómiai részletek rögzítése, és a festés. A teljes munkafolyamat a tetem beérkezésétől a kiállításig összesen körülbelül 3 hónapot vett igénybe.

 

 

 

téma, természet, természettudomány
2018-09-20 16:00
tárgy, természet, természettudomány
2018-07-16 20:19