EN facebook

A törzsi hastánctól a hieroglifákig – ezernyi kaland a pécsi Múzeumok Éjszakáján

MUZÉJ

2017-06-18 00:00

Méltóan a hagyományokhoz a pécsi Janus Pannonius Múzeum ebben az esztendőben is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatához. Június 24-én 12 helyszínen mintegy 60 program várja a közönséget.

 

Az idei programsor elsősorban a Kincsek a Nílus partjáról című időszakos egyiptomi tematikájú kiállítást helyezi fókuszba. Éppen ezért az eseményt bemutató sajtótájékoztatónak is a Csontváry Múzeum (a tárlat egyik helyszíne) adott otthont. Elsőként dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója beszélt a kiállításban egy körbe foglalt „X”-szel megjelölt „mágikus pontról”, amely bizonyos hitek szerint – ha a kör közepére állunk – alkalmas revitalizációra, feltöltődésre.

 

Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a Janus Pannonius Múzeum még soha nem várta ennyire kedvezményes jegykonstrukcióval a Múzeumok Éjszakájára. A politikus kiemelten ajánlotta a Kincsek a Nílus partjáról című időszakos egyiptomi kiállítást, majd hozzátette, emellett természetesen érdemes az összes többi helyszínt is meglátogatni, s részt venni az igen sokszínű programokon. 

 

A 18.00, 20.00 és 22.00 órakor szakmai tárlatvezetések keretében ismerkedhetünk meg a tárlattal, 21.00 órától pedig előadások hozzák közelebb a részvevőkhöz Egyiptomot. A tárlatvezetések és az előadások helyszíne is a Csontváry Múzeum (Janus Pannonius u. 11.). Az udvaron gyermekeknek szóló játékok (maszk-próba, állatsimogató stb.) mellett ékszerkészítést (egyiptomi mintákkal), valamint egyiptomi társasjátékokat próbálhatunk ki. 20.00 órakor törzsi hastánc pezsdíti fel a hangulatot, 22.00 órakor pedig a csillagokat vizsgálhatjuk szakemberek segítségéve. Ugyanekkor fellép a Papír Panír csoport – szintén egyiptomi ihletésű témával, mégpedig egy fény-árnyék installációval.

 

A Pierre Székely Kőkertben (Káptalan u. 4.) egyiptomi falatkákat és üdítő italokat kóstolhat aznap este a betérő vendég. Próbára tehetjük ügyességünket, s önthetünk, festhetünk motívumként szkarabeusz bogarat, ahogy mód nyílik hieroglifák és domborművek készítésére is. A Kőkert hangulatát a Labor Lumen Squad fényfestése teszi még varázslatosabbá. A Kőkertből nyíló Reneszánsz Kőtárban 19.30-tól a ’80-as, ’90-es évek népszerű gyermekjátékairól, a Schenk-katonákról hallhatunk előadást, 21.00 órától pedig ugyanott megtudhatjuk, hogyan lett a római temető széléből Pécs város főtere.

 

Tárlatvezetés lesz a Zsolnay Múzeumban (Káptalan u. 2.) is 21.00 és 22.00 órakor, Horváth Tamás pécsi író pedig Maróti Rintel Géza és a Kacsás-kút címmel tart előadást, majd utána a szerző dedikálja saját köteteit. A múzeum udvarán Zsolnayhoz kapcsolódó dekorok festésére, tervezésére, kerámiafestésre nyílik lehetőség.

 

Tárva-nyitva áll az érdeklődők előtt aznap éjjel a Vasarely Múzeum kapuja is! Mégpedig az új! A Janus Pannonius Múzeum Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatának ünnepélyes megnyitójaként ugyanis a megújult kaput is átadják a nagyközönségnek, az eseményen közreműködik a Sopianae Ifjúsági Fúvószenekar. A múzeumban lesz kreatív alkotósarok kicsiknek és nagyoknak, a Vasarely szitanyomó workshop-on (19.00-21.00) pedig a látogatók az otthonról hozott pólójukra is kérhetnek egy-egy képet Vasarely fekete-fehér műalkotásiból. Az állandó Vasarely-kiállításban 19.00 és 23.00 órakor lesz tárlatvezetés, a Vasarely Múzeum falán fényfestés jeleníti meg a világhírű alkotó képeiből készített animációkat.

 

Érdemes ellátogatni a Természettudományi Múzeumba (Szabadság u. 2.) is. A Levéltitkok című kiállításhoz regisztrációhoz kötött (tel.: 213-419 vagy e-mail: termtudmuzeumpecs@gmail.com) múzeumi foglalkozások (16.30–) és 18.00 órakor megnyílik a Zöld kincseink kutatói Pécsett – tehetséggondozó csoport kamarakiállítása. Mindezt (16.00–19.00) folyamatos programok kísérik a múzeumi udvaron és a kiállításban (pl. kézműves játszóház, méhivaszöntés).

 

A Néprajzi Múzeum (Rákóczi út 15.) szintén változatos kikapcsolódási, ismeretszerzési lehetőségeket kínál. 16.00 órakor a Kreatív Népművészeti Kurzus résztvevőinek alkotásaiból nyílik alkalmi tárlat, majd 17.00 órától Balogh János táncpedagógus, a történeti Baranya zenés népszokásainak kutatója jóvoltából citera- és furulyaszó tölti be majd a múzeumi tereket. Fontos információkat kaphatunk a Szent Iván napi néphagyományokról egy kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlható interaktív múzeumi kaland keretében (19.00). Rendhagyó tárlatvezetések indulnak a Baranya Népművészete című kiállításban (18.00) és az Idegen ég alatt – Oroszföldön meggyötörve című tárlatban (20.00). Az udvarban kézműves vásár és bemutató fogadja a vendégeket, mindenki próbára teheti az ügyességét és fizikai erejét: kézimalommal őrölhet, vagy a saját készítésű őrleményéből kenyeret dagaszthat. Emellett kreatív kuckó és néprajzi kvíz is csábít a játékos kalandozásra.

 

A Várostörténeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.) 18.00 órától Ismerd meg a Derflit! címmel (eredeti térkép és belvárosi épületegyüttes alaprajzának felhasználásával) makett épül. 18.30-kor ugyanott izgalmas, a jelenbe érő múltidézés kezdődik. A Keret Alkotó Csoport playback színházi előadást tart a Pécs8 (www.pecs8.hu) programhoz kapcsolódva. A téma Pécs múltja az 1950-es évektől napjainkig a nézők történetei alapján. Az állandó kiállítást a 21.00 és 22.30 órakor kezdődő tárlatvezetéseken mutatják be a Janus Pannonius Múzeum történész-muzeológusai. A Várostörténeti Múzeum udvarán lesz ólomkatona öntés, 20.00–23.00 óráig viseletmásolatokba öltözködhetünk, majd fotózkodhatunk, emellett a szervezők minden korosztály számára kiegészítő programokat kínálnak. Márfi Attila ny. főlevéltáros pedig 20.00 órakor az ókori sörfőzés múltjába kalauzolja a téma iránt fogékony hallgatóságot. Szintén ő tart tárlatvezetést (21.30) a Parajmos Roma Holokauszt állandó kiállításban (Vasváry-ház, Király u. 19.).

 

Ahogy minden évben, idén is lesz (ingyenes) fáklyás túra a Jakab-hegyre. A részvevők 17.30-kor az Égervölgyi tó északi oldalán, a szalonnasütő helynél találkoznak, majd a Zsongorkő, és a Pálos kolostor megtekintése után 22.00-23.00 között érnek vissza a kiindulási ponthoz.

 

Belépőjegyárak – minden eddiginél kedvezőbb áron!

 

A Múzeumok Éjszakájára szóló belépőjegyekkel a Janus Pannonius Múzeum összes kiállítása (és az ott kínált programja) látogatható. A felnőtt jegyek 1000, míg a kedvezményekre jogosultaknak (3-26 év között, illetve 62 éves kor felett, diák/nyugdíjas) 500 forintba kerül. 0-3 éves korig, valamint fogyatékkal élőknek a belépés ingyenes.

 

Múzeumok Éjszakája, programajánló
2017-06-18 00:00
Múzeumok Éjszakája, programajánló
2017-06-15 00:00