A zalai Zichy Emlékház és új időszaki kiállítása

EMLÉKEZET

Basics Beatrix
2017-09-16 10:00

Siófoktól nem messze, a somogyi dombok között található az a kis falu, amely egykor a Zichy család birtokai közé tartozott. Itt áll ma is a 2013 óta a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tagintézményeként működő Zichy Emlékház.

 

A műemléki védelmet élvező kúria építésének korát illetően a források többféle dátumot említenek: az 1820-as, 1830-as éveket, illetve a 19. század második felét. Minden bizonnyal több periódusban épült, az első épület bővítéseivel, az 1880-ra elkészült műteremmel.  Parkja természetvédelmi terület, különleges növényekkel, a kiállításlátogatást a tájképi kert élvezetének lehetőségével gazdagítva.

 

Itt született 1827-ben Zichy Mihály, aki később a kúria nyugati szárnyához építtetett egy L alakú toldalékot, műterem céljából.  Itt éltek Zichy Mihály szülei, a testvére, s miután a festő visszatért Oroszországból, már a négy gyermeke és a felesége is itt töltötte a nyarakat, télen pedig a fővárosba költöztek. Akkoriban pezsgő élet folyt a településen és a birtokon. Cselédházak, istálló és kocsiszín épült a kúria mellé, külső és belső személyzet biztosította a család ellátását.

 

A múzeumot a festő születésének századik évfordulója alkalmából, 1927-ben alapította unokája, Zichy Mária Alexandra és férje Csicsery-Rónay István. A kiállítást 1979-ben nyitották meg, majd felújítva, átrendezve 1992-ben adta át Göncz Árpád köztársasági elnök.

 

 

A kiállításban látható bútorokat, berendezési tárgyakat, különlegességeket a Zichy család őrizte meg. A tárlat anyaga nyolc teremben látható, részben a művész festményeit, rajzait, illetve életének tárgyait, dokumentumait, valamint gyűjteményét (grúz szoba, fegyverek, sámán ruha) mutatja be. A 4000 kötetes, sajnos már nem teljességében ránk maradt családi könyvtár legnagyobb része német és latin nyelvű kötetekből áll.

 

Zichy Mihály (Zala, 1827 – Szentpétervár, 1906) Pesten, a velencei származású Marastoni Jakab pesti magániskolájában kezdte festészeti tanulmányait, majd a bécsi Akadémián Ferdinand Georg Waldmüller (1793-1865) volt a mestere. Alig húsz évesen, 1847-ben került Oroszországba, és bécsi mestere ajánlásával Szentpéterváron a cár öccse, Mihály nagyherceg lányának lett rajztanára. 1853-tól kapott uralkodói megbízásokat, 1858-ban az Orosz Művészeti Akadémia tagja lett, 1859-ben nyerte el az udvari művész rangját. Bár idejének nagy részét hazájától távol töltötte, rövid időszakokra Zalára látogatott. 1874-1881 között Párizsban élt, az 1878-as világkiállításra festette meg sokat vitatott festményét, „A rombolás géniuszának diadala” címmel.

 

Párizsi és újabb szentpétervári tartózkodása között Bécsben, Velencében időzött, majd az akkor Tifliszként ismert Tbiliszibe, Grúzia fővárosába, és a Kaukázus hegyei közé utazott.

 

1883-tól ismét Szentpéterváron élt és alkotott, irodalmi művek illusztrációinak sorát készítette el. A cár uralkodásának eseményeit, így utazásait is dokumentálta rajzain. 1906 februárjában Szentpéterváron halt meg.

 

 

Jóllehet az Emlékház berendezése, állandó kiállítása hihetetlenül gazdag és érdekes anyagot kínál a látogató számára, ez évben először egy kamarakiállítást is megtekinthetnek itt a látogatók. A kiegyezés emlékműve – Zichy Mihály: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című tárlat a festő talán leghíresebb képéhez kacsolódóan idézi fel a festmény és maga a kiegyezés történetét.

 

A kiegyezési törvények Magyarország és a Habsburg Birodalom 1526 óta tartó együttes létezésének adtak új jogi formát, új kereteket, amelyek között ez az együttélés még további fél évszázadig fennmaradt.

A magyar törvények közé 1723-ban beiktatott Pragmatica Sanctio jogi értelemben fenntartotta a perszonális uniót, vagyis azt, hogy csak az uralkodó személye közös. Maga a törvény is leszögezte, hogy az ország régi szabadságai és kiváltságai változatlanok maradnak.

 

Az 1848-as forradalom lehetővé tette, hogy Magyarország önrendelkezését törvényekben rögzítsék. A különállás legfőbb biztosítéka a felelős minisztérium működése volt, az ország kormányzása a parlament által felügyelt magyar politikusok kezébe került. 1848 nyarán létrejött az unió Erdéllyel, a felelős kormány hatásköre az egész történelmi országterületre kiterjedt. Az egységes, Pest-Buda központú tizenötmilliós Magyarország ebben az időszakban a Habsburg Birodalom legszilárdabb, legerősebb önálló része lett. Az 1848-49-es szabadságharc leverése azonban véget vetett a független magyar államiságnak.

 

Az 1860-as években a birodalom belső ügyeinek megoldatlansága állandó válsággal fenyegetett. Lassan Bécsben, az uralkodó körökben is a megegyezés hívei kerekedtek fölül. Az alkukezdeményezést Deák Ferenc 1865. évi húsvéti cikke indította el.  Hosszas tárgyalásokat követően 1867 elején sor került az Andrássy-kormány kinevezésére. A kiegyezési államrendszer – amely Magyarországnak elvileg ötvenszázalékos beleszólást biztosított a birodalomban – formailag Ferenc József királlyá koronázásakor, 1867. június 8-án lépett érvénybe.

 

A kortársak által a kiegyezés emlékművének nevezett képet Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelte meg a festőtől, akinek ez volt az első hivatalos magyar állami megbízása. Zichy 1876-ban Párizsban élt, májusban tért haza. Bécsben a királyné fogadta, akiről vázlatokat készíthetett, és megtekintette az esemény alkalmával viselt öltözékét. Budapesten újra felépítették Deák ravatalát az eredeti helyszínen. A mű 1877 februárjában készült el, és nyáron helyezték el a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításának Habsburg galériájában. 

 

 

A Vasárnapi Újság beszámolója Deák Ferenc temetéséről és a királyné koszorújáról:

 

„A főváros e napon már külsőleg is teljesen gyászba volt borulva. Délelőtt kegyelettel szemlélte a hullámzó közönség a váczi utczai virágkereskedés kirakatában a pompás — babérlevelekből és fehér kaméliákból kötött — koszorút, melyet a királyné küldött Deák Ferencz ravatalára, s melynek fehér atlasz szalagjára e szavak voltak hímezve: „Deák Ferencznek Erzsébet királyné. király által küldött hasonló koszorú az akadémia egyik termében volt délelőtt látható, s szalagjára szintén arany betűkkel van ráhímezve: „Deák Ferencznek Ferencz József király."

 

E napnak feledhetlen eseményét azonban a királyné megjelenése képezte a nemzet nagy halottjának ravatalánál. Fönséges, mélyen megható jelenet volt az, midőn a nemzet legelső asszonya, mély gyászba öltözve lépett föl a ravatal emelvényére, könyezö szemekkel tekintve a nemzet legelső polgárának örökre meghidegült arczára, miközben udvarhölgye által segítve, ráhelyezé koszorúját a nagy halottra, s aztán áhítatos imába merült a koporsó végénél levő imazsámolyon. A jelenlevők szemei nem maradhattak meghatottság nélkül.”

 

 

A festmény restaurálása két évet vett igénybe, ezt követően a Gödöllői Királyi Kastély állandó kiállításában helyezték el. A végleges kompozícióhoz készült festmény és szénrajz vázlatok, illetve annak sokszorosított grafikai változata láthatók a kiállításon, valamint a koronázás eseményét megidéző nagyméretű festmény grafikai változata.

 

Legnépszerűbb cikkek

arisztokrácia, gyarapodás, tárgy, történelem
2017-12-12 12:55
műhely, régészet
2017-11-22 08:18