EN facebook

Adventi kalendárium online a Göcseji Múzeummal

VIRTUÁLIS

2021-11-26 20:00

A zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársai meglepetéssel készülnek decemberben, pontosabban december első huszonnégy napján. Az adventi kalendárium elvéhez hasonlóan december 1-jétől minden nap kinyitunk egy képzeletbeli ablakot a múzeum Facebook oldalán, ahol más és más kolléga jelentkezik egy műtárggyal és egy történettel.

 

Minden múzeumnak vannak arcai. Ez jobbára az igazgató, a történész, a néprajzos vagy az ásatásvezető régész. De mindannyian tudjuk, hogy az egész közgyűjteményi gépezet nem működhet a közönségszervező, a gyűjteménykezelő, a restaurátor, a sajtótitkár, a múzeumpedagógus, az adminisztrátor vagy akár a gondnok nélkül. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy valamennyien - pontosabban a közösségből huszonnégyen - megmutatjuk magunkat kívülről és egy kicsit belülről is. Ugyanis a műtárgy, amit az idén választottunk, tükrözi az ízlésünket, a személyiségünket. A történet, amit a tárgyhoz írunk, kitárja a lelkünket és mesél a múltunkról vagy a jelenünkről. Ehhez pedig, valljuk be, kell egy kis merészség. De talán pont ez az őszinteség a program sikerének a titka. Ugyanis tavaly télen már jelentkeztünk ezzel a meglepetéssel, igaz, akkor a Göcseji Múzeum többezres gyűjteményéből választhattunk.

 

 

Idén tettünk ebbe a történetbe egy csavart. Mint ismert, a Göcseji Múzeum épülete 2019 óta felújításon esik át. A több mint 1,8 milliárd forintos külső és belső átalakítás és a márciusi újranyitás után vadonatúj állandó tárlatokkal is jelentkezünk. Ilyen többek között az Elődeink élete című életmódtörténeti kiállítás, amely Zalaegerszeg történelmének és főként lakóinak életét meséli el. A tárlaton kronologikus sorrendben mutatjuk be Zalaegerszeg hajdani és mai polgárainak évszázadokon átnyúló történetét, különös tekintettel az életmódjukra, a mindennapjaikra, a viseletükre, a munkájukra és a mindenkori szórakozási lehetőségeikre.


Mivel valamennyi választott műtárgy az épülő állandó kiállítás része, így felfogható ez egy első figyelemfelkeltésnek, egy első invitálásnak. Bízunk benne, hogy a tárgyak és az azt ajánló múzeumi munkatársak felkeltik sokak érdeklődését.

 

Az elmúlt napokban minden szereplő kiválasztott a kiállítás gyűjteményéből egy műtárgyat, ami valami okból kedves a számára. Van, aki egy kovácsoltvas zárat emelt ki, mert egy fiatalkori történet jutott az eszébe, van, aki alabárdot választott, mert kisfiú kora óta vonzódik a míves fegyverekhez, és van, aki egy régészeti leletet, mert több ezer év után az ásatáson ő tarthatta azt először a kezében.

 

 

Az írások nem tárgyismertetők lesznek, hanem személyes történetek, érzelemdús beszámolók. Lesznek, amik szentimentálisak, és lesznek humoros írások is. Az illusztrációt külön erre az alkalomra készítettük, ésjó hangulatú fotózási napokat szerveztünk, amik nem utolsó sorban kitűnő közösség-összekovácsoló eseménynek bizonyultak.

 

Bevallom, régen nevettünk ennyit és azt is jó volt érzeni, hogy sokan beletettük a kreativitásunkat és odafigyelésünket, mert azt szerettük volna, ha az adott kollégáról és a műtárgyról a legelőnyösebb és legszebb fotó szülessen. A képeken a múzeumi munkatársak láthatók Bicskei József fényképész kollégánk stúdiójában, de decemberben már a kész fotókat láthatja a közönség.

 

 

December 1-24. között tehát egy múzeumi munkatárs - egy műtárgy - egy történet.


Mi ezt kínáljuk Advent idején a Göcseji Múzeum Facebook oldalán.


Tartsanak velünk!

gyűjtemény, iparművészet, képzőművészet, kortárs, múzeumandragógia, néprajz, régészet, restaurátor
2020-12-28 07:00
képzőművészet, kiállítás, #muzeumozzaszobadbol, néprajz, régészet, történelem, virtuális
2021-01-30 07:00
emlékezet, fénykép, helytörténet, #muzeumozzaszobadbol, természet, virtuális
2020-11-09 14:00