EN facebook

Akadálymentesítik a régészeti helyszíneket

EGYIPTOM

2018-01-30 12:43

 

Akadálymentesítik az egyiptomi régészeti helyszíneket, hogy a látás-, hallás- és mozgássérült látogatók könnyebben megközelíthessék, megismerhessék az ókori emlékeket - számolt be róla hétfőn az Al-Ahram egyiptomi napilap honlapja.

 

 

 

A fejlesztéseket elsőként a luxori múzeumnál, valamint a luxori és karnaki templomkomplexumoknál végzik el: fából készült rámpákat és kerekesszékkel járható utakat alakítanak ki. A látás- és hallássérült látogatóknak pedig speciális információs táblákat állítanak fel.


    Az akadálymentesítést az egyiptomi régészeti minisztérium támogatja. A régészeti helyszínek fejlesztésével foglalkozó hivatal egyik illetékese a portálnak el mondta: a látogatóközpontban vetített dokumentumfilmhez jelnyelvi tolmácsolás is készül a hallássérültek számára.


    A mellékhelyiségeket is felújítják és kiegészítik a szükséges felszerelésekkel, hogy a speciális igényeknek és a nemzetközi követelményeknek is megfeleljenek.


    A karnaki templomegyüttesben a tervek szerint a bejárattól a Teharaka templomig, továbbá a szabadtéri múzeumig vezet majd másfél méter széles rámpa, a szfinxek útjának elejétől pedig egy fából készült lejtőt alakítanak ki.
    A minisztérium a projekten egy nem kormányzati szervezettel - a Helmmel - működik együtt, amely az élet minden területén hirdeti a fogyatékossággal élők bevonását.


    A régészeti helyszínek hozzáférhetőségét fejlesztő projekt arra is rávilágít, hogy a nem kormányzati szervezetek hogyan szolgálják a közösség érdekét - hangsúlyozta Eman Zidan, a tárca pénzügyi források fejlesztésével foglalkozó hivatalának illetékese.

műhely, Pulszky Társaság, téma
2018-01-03 12:00