EN facebook

As time goes by

KIÁLLÍTÁS

2019-03-28 17:59

 

Lugosi Lugo László: Huszonnégy óra című kiállítása a Fugában a Budapest Fotófesztivál programsorozat részeként tekinthető meg 2019. április 1-ig. A kiállításon bemutatott fotók Budapestről 2017 és 2018 között készített portré felvételek: a város arcát örökítik meg, vagy azt a fintort a város arcán, amely oly jellegzetes kifejezésben ölt testet. Budapest, mint bármely város, kevert természetű élőlény, melynek sajátos sorstörténete van. Életútját pillanatnyi fellendülések, ígéretesnek látszó nekibuzdulások, elhúzódó hervadási időszakok, állandósult bomlásfolyamtok és rövid virágzó peridósok határozzák meg. Budapest fölöttébb megkapó bája, hogy a városi szövet romlásával föltárulnak, rejtett kincsként láthatóvá válnak korábbi, egészen más jellegű struktúrái. A történelem mozgásának ez az intenzív jelenléte a város életének fontos mozzanata és egyik legérdekesebb tulajdonsága

.

 

 

A Keleti pályaudvar szomszédságában gróf Festetics Györgyről elnevezett utcában megörökített fenomén (Tooth ache) kétségtelenül jellegzetes budapesti betegségtünetet szemléltet. Emlékszem milyen mély nyomokat hagyott bennem a látvány, amikor először szembesültem vele. A nyolcadik kerület portréja lehetne ez a kép, a neoklasszicista épültegyüttesbe parazita módon befurakodott egyszobás tömbház története, avagy az olcsó töméshez hozzáromló csontozat szimptómája. De olvashatjuk máshogy is ezt a látványt? Lehet, hogy a szolgálati fülke ablakának viseletes függönye Robinson kunyhóját védi a bámészkodóktól? Az emberek elpusztulnak, de a testület örök, a szolgálati idő pedig végtelen? Lehet hogy a fülke egy Buddhista pagoda? Egy tipikusan kiugratott későviktoriánus ablaksor szocialista mutációja? A villamos végállomás szolgálati paradicsoma? A közeli Munkás utca előretolt helyőrsége? Akárhogy is van, ennek a mutációnak van egy párja, körülbelül negyedóra sétára a Keleti pályaudvartól, éppen a Népszínház utca Blaha Lujza tér kereszteződésében. Ez itt nem egy beépített, szimbiotikus életet élő szolgálati pagoda, sokkal inkább egy cölöpház, egy protézis, egy lábakon álló kunyhó a villamos megálló fölött. A függöny azonban ott is az intimitás sokat ígérő kelléke. A város magától pusztul, nem kell különösebben rongálni őt, hámlik, omladozik, öregszik magától. Budapest élettörténetét sebesülésein, betegségtünetein, kopásain keresztül lehet a legjobban megismerni és ez a város nem rejti el ezeket. A történelem jelenléte még inkább érzékelhető az ipari épületek, gyárak, csarnokok környezetében; itt ugyanis a szerkezet pusztulását a funkció hanyatlása kíséri. Eljárt felette az idő, és ez egy valóban izgalmas pillanat: mintha a kopásnyomban rögzíteni lehetne az idő menetét.

 

 

A város- és épülettörténet iránt érdeklődők részletekbe menően ismerkedhetnek Budapest rejtett kincseivel, múltjával és jelenével, a fotóművész ugyanis egy workshop keretében beszél majd az építészeti fotózás világáról.

 

A Nagymező utcában található Capa Központ a Budapest100 és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) csapatával együttműködve épületfotó-workshopot hirdet Lugosi Lugo László vezetésével 2019. április 6.-13. között. A fővárosi lakóházak és lakóközösségek ünnepén a Capába ellátogató érdeklődők városi fotózást tanulhatnak professzionális keretek között. A két részből álló díjmentes workshop ­ - elméleti előadás és gyakorlati épületfotózás - célja, hogy történeti, elméleti betekintést és gyakorlati tanácsokat adjon az építészeti fotóval kapcsolatban.

Az áprilisi műhelymunkáról bővebb információ a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ oldalán található.

 

 

Lugosi Lugo László: Huszonnégy óra 

Fuga Budapesti Építészeti Központ

 

Nyitva tartás:

hétfő - vasárnap: 13 – 21 óra

kedd: zárva

Fuga Budapesti Építészeti Központ

Budapest, Petőfi Sándor u. 5, 1052

 

 

helytörténet, kiállítás, színház
2019-03-24 14:00
helytörténet, kiállítás
2019-03-12 11:45
design, iparművészet, kiállítás, kortárs
2019-03-21 17:00