EN facebook

Az 56-os forradalom ünnepén nyílt meg az ország legújabb múzeuma - Mindszentyneum

NYITÁS

2022-10-23 16:00

Zalaegerszegen Mindszenty bíborost, hercegprímást, esztergomi érseket Pehm Józsefként ismerik. Nem csoda, hiszen 25 éven át ebben a városban apátplébánosként szolgált. Hitoktatónak érkezett a zalai megyeszékhelyre 1919-ben, majd rövidesen átvette a plébánia vezetését. Meghatározó szerepe volt Zalaegerszeg életében.

 

A mai napig történetek és legendák öröklődnek generációról generációra, hogy mennyire szigorú és bizonyos kérdésekben hajthatatlan ember volt, de az vitathatatlan, hogy a szegény sorsú emberek és családok mindig számíthattak rá. Ahogy az is nagy érdeme, hogy számos épületet az ő közbenjárásának és alkalmanként kétkezi munkájának köszönhet a mai napig a város. Ilyen a Notre Dame Zárda, katolikus elemi- és polgári leányiskola és ahol az ő kezdeményezésére tanítónőképzés is folyt, a Katolikus Kultúrház, ahol rendezvényeket, előadásokat és táncesteket tartottak, de még korcsolyapályát is kialakítottak a fiataloknak, amit a Katolikus Legényegylet üzemeltetett. Az egyre terjedő szocialista tanok nagy veszélyt jelentettek az egyház számára, ezért az apátplébános mindent megtett, hogy a város szinte valamennyi társadalmi rétegét egyesületbe szervezze, amit folyamatosan szemmel tarthatott, és aminek kitűnő helyszínt adott ez a kulturális intézmény.

 

A kocsmáiról híres községet, Olát, ami ma már Zalaegerszeg egyik városrésze, kemény kritikával illette a fiatal apátplébános. Az ott élő katolikusoknak messzi volt a városközpontban található nagytemplom, a városrész lakóinak hitélete pedig igen sok kívánnivalót hagyott maga után. Ezért a fiatal Pehm József egyik legsürgősebb feladatának egy második, Olában helyet kapó templom felépítését tekintette. Ma már az egyik legkedveltebb temploma a városnak, rengeteg hívő látogat el a ferencesrend által működtetett Jézus Szíve Plébániatemplomba.Pehm József apátplébános zalaegerszegi építkezéseinek utolsó elemeként készült el a Szent József Szeretetotthon. A szegénység és emberi nyomorúság iránt érzékeny lelkipásztor nehezen viselte az utcákon kolduló idős, beteg emberek látványát, ezért minden követ megmozgatott, hogy emberibb körülmények között éljék e nehéz sorsúak a mindennapokat.


Mindszenty Pehm Józsefnek, zalaegerszegi tevékenységének és a kommunista diktatúra egyházüldözésének a Göcseji Múzeum új épületszárnyában nyíló állandó kiállítások állítanak emléket. A Mindszentyneumot, az ötszintes Mindszenty József Látogatóközpontot október 23-án Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatta fel. A legfrissebb információk szerint szakmai tartalmára és tematikájára való tekintettel a múzeum megkapja az országos érdeklődésre számot tartó intézmény besorolást, így az új épületszárny még időszakosan sem zár be, egész évben várja a közönséget.

 

 

A két múzeum találkozása


Nagyívű elgondolások és nagyvonalú építészeti tervezés eredménye az az épület, ahol belépéskor meglepődik a szemlélő, főleg annak tekintetében, hogy egy nyugat-magyarországi középvárosban jár. Impozáns tér, gyönyörű és precíz kivitelezés, a faburkolatok megnyugtató ölelése, a designbútorok felbukkanása, és még az összképet az sem zavarja, hogy a kárpitozott ülőhelyek harsány színvilágban pompáznak az enteriőrben. Igazán modern, 21. századi térbe lép be a látogató.


Az alagsorban kapott helyet Zalaegerszeg középkorát bemutató tárlat, ugyanis a konkrét területhez néhány méterre tárták fel a Göcseji Múzeum régészei azt a két téglaégető kemencét, amit a szakemberek restauráltak, és most más korabeli lelettel együtt kiállítottak.

 

Téglaégetők

 

A földszinten információs pont, ajándékbolt és kávézó kapott helyet. De két konferenciatermet is találunk, amik akár egyben, akár külön-külön kiszolgálnak egy rendezvényt.

 

Tárgyaló

 

Lépcsőház

 

A vendég lifttel vagy elegáns központi „lebegő” lépcsőházban felmehet az első emeletre, ahol találkozik azzal az állandó kiállítással, ami Mindszenty (Pehm) József életével és több évtizedes tevékenységével foglalkozik. Az egyháztörténeti és a huszadik századi magyar történelmi szerepén túl az ember bemutatására is hangsúlyt fektettek a tárlat megálmodói. Mindszenty életútját korszerű installációs rendszerrel és technikai háttérrel mutatják be. De ezen a szinten kapott helyet egy múzeumpedagógiai terem és egy látványos moziterem is.

 

 

 

 

A második emeleten tekinthető meg a kommunista diktatúra egyházüldözéséről szóló tárlat. A kiállítás azt mutatja be, hogyan élték meg vagy élték túl az egyházhoz kötődő személyek a megpróbáltatásokat. A megközelítés ökomenikus jellegű bemutatás, szubjektív szemszögből láttatja a kor ismérveit, vagyis jól szemlélteti, hogy ők is emberek voltak, akik különböző módokon viszonyultak a kor egyházellenes tiltásaihoz.

 

 

A legfelső szinten üvegezett kiállítótér található egy olyan panorámaterasszal, ahonnan a város tornyaira, tetőire és a környék dombjaira nyílik a kilátás. Habár a terem igazán akkor használható majd gyűjtemények bemutatására, ha installációval is felszerelik, rendezvényteremként egyelőre jól funkcionálhat.


Még egy érdekesség: a vendégek a városban is sétára indulhatnak, felkereshetik mindazon helyeket, épületeket, melyek kapcsolódnak valamilyen formában a bíboros zalaegerszegi életéhez. Ebben pedig egy mobilapplikáció van a segítségükre. Letöltői vezetett túra keretében, fotók és dokumentumok segítségével végigjárhatják a városban és környékén található helyszíneket, és információt kaphatnak a bíboros életéről, munkásságáról, a város kulturális és közéletére gyakorolt erőteljes hatásairól. Az applikáció tizenkét nevezetességet mutat be, melyek ajánlott útvonalakon vagy egyedi útvonaltervvel járhatók végig. Minden helyszínről egy rövid szöveges dokumentum olvasható, egy hosszabb hanganyag hallgatható meg, és korabeli fényképek segítségével egy kis időutazásban vehet részt a felhasználó.


A Mindszentyneum Zalaegerszegen, a Batthyány utca 4-6. szám alatt 2022. október 25-től 10 órától látogatható.

 

Látogatói információk 

emlékezet, helytörténet, látogató, muzeológia, múzeumandragógia, történelem, virtuális
2021-09-27 07:00
emlékezet, helytörténet, könyvbemutató
2020-01-17 15:00