EN facebook

Az erőszakról - Nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállítás a Budapest Galériában

KIÁLLÍTÁS

2023-05-17 19:00

2020 januárjában a Fővárosi Közgyűlés határozatot fogadott el a „Háborúban megerőszakolt nők emlékműve” felállítására, segítve egy hosszú ideig elfedett traumatörténet személyes és közösségi szinten történő feldolgozását. Az emlékművet a tervek szerint 2024 elején avatják fel.

 

A projekt előkészítő szakaszától kezdődően több rendezvény, makett-kiállítás, előadássorozat és egy publikáció is segítette a háborús erőszak, a nyilvános megemlékezés és az emlékműállítás témáinak és ezek tágabb kontextusának bemutatását, valamint a társadalmi és szakmai párbeszédeket és vitákat.


A második világháború után, több globális és helyi konfliktushoz kötődő nemi erőszakhullámot követően, Ukrajna orosz inváziója és az azóta is zajló katonai agresszió riasztó közelségbe hozta a háborús (szexuális) bűncselekmények brutalitását, a traumatikus veszteségeket, a kiszolgáltatottságot, a környezetpusztítást, ugyanakkor megmutatta a tágabb társadalmi szolidaritás erejét.


Az erőszak összetett jelenségének és működésének árnyalt vizsgálata nem csupán a növekvő számú fegyveres konfliktuszónában megtapasztalt erőszak, de a patriarchális hatalmi struktúrák egyenlőtlenségei, az LMBTQI+ embereket érő diszkrimináció, a testi autonómiáért, az egyenlőségértés a reproduktív egészségért folyó küzdelmek, valamint acsaládon belüli erőszak terjedése okán is alapvető.

 

Az erőszaknak és agressziónak való kitettség rendszerszintű. A patriarchális állam nőket alárendelő és megalázó egészségügyi, igazságszolgáltatási, (család)jogi rendszere, a jogrendszer alapvető hiányosságai, a nemzet- és emlékezetpolitika férfiközpontúsága mind felelős a nőkkel kapcsolatos, államilag is támogatott előítéletek fenntartásáért és a közgondolkodásban tovább élő erőszaksémák és az áldozathibáztatás gyakorlatáért.

 

A Budapest Galéria nemzetközi csoportos kiállítása női és queer pozíciókból mutat be erőszakkal kapcsolatos tapasztalatokat, társadalmi viselkedések forgatókönyveit, az erőszak vizuális és politikai toposzait.


Egymás mellé kerülnek a bántalmazás, a félelemkeltés és a szorongás állapotainak, csapdahelyzeteinek bonyolult mintáit elvontabban megközelítő munkák és az ukrán helyzetre, a mindent átható erőszakra adott zsigeri reakciók naplószerű rögzítései. Több művész foglalkozik a régiós közelmúlt, a délszláv háború mindmáig élő traumáival. Az archívumokból is építkező, tényfeltáró kutatások a kollektív emlékezet politikai-ideológiai manipulációját, az etnikai alapú erőszak és a kollektív felelősség kérdéseit tágabb társadalmi viszonyrendszerekben vizsgálják. Jelen vannak lengyel, ír és dél-amerikai társadalmi és testpolitikai mozgalmak művészi reprezentációi, melyek újraírják a szolidaritás és a cselekvőképesség stratégiáit.


A művészekkel, civil szervezetekkel és emberi jogi aktivistákkal közösen kialakított kísérő- és edukációs programok, beszélgetések, előadások, vezetések és workshopok különböző korosztályokat és társadalmi helyzetű embereket terveznek megszólítani.

 

A kiállítás a BTM Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár és a BTM Budapest Galéria együttműködésében jön létre.

 

 

Kiállító művészek:
Kateryna Aliinyk, Artists’  Campaign to Repeal the Eighth Amendment, Rachel Fallon, Olia Fedorova, Jelena Jureša, Elektra KB, Hristina Ivanoska, Lóránt Anikó (1977-2020), Milica Tomić, Trapp Dominika, Selma Selman, Anna Zvyagintseva

 

Kurátor: Páldi Lívia, művészettörténész, BTM Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár


Kiállítási arculat: Katarina Šević


Civil kapcsolati koordinátor: Darabos Diána

 

Civil együttműködők:
Amnesty International Magyarország
EMMA Egyesület
Közélet Iskolája Alapítvány
Labrisz Leszbikus Egyesület
Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE)
Nőkért Egyesület
Patent Egyesület

 

 

 

 

Kapcsolódó linkek:
https://www.elhallgatva.hu/

https://fovarosikeptar.hu/

https://budapestgaleria.hu/