EN facebook

Az év kiállítása 2020 díj esélyese: Magyar Nemzeti Galéria Fortepan című kiállítása

2020-09-30 07:00

Múzeumi ReStart megnyitó ünnepségen, 2020. október 9-én adják át Az Év kiállítása díjat. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította az évente adományozott díjat, amely a muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. A díjat a zsűri két kategóriában  - 2 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások – ítéli oda. A Magyar Nemzeti Múzeumban rendezendő díjátadót a pandémia miatt csak online követhetjük, azonban ne hagyjuk ki az izgalmasnak ígérkező rendezvényt, hiszen az utolsó pillanatokig titkos, mely intézmények viszik haza az idei elismeréseket. Szurkoljunk a Magyar Nemzeti Galériának, akik 2 millió forint feletti költségvetésű Minden múlt a múltam #huszadkszázad #privátfotó #Fortepan című kiállításukkal neveztek!

 

 

Fortepan– valószínűleg nincs olyan magyar ember, akinek ne lenne ismerős ez a név. Az online archívum 2010 óta elérhető az interneten, ahol kulcsszavas kereséssel többszázezer kép között böngészhetünk. A múlt tárul elénk, soha véget nem érően; hiába nem ismerjük az alakokat a képeken, mégis közel kerülünk hozzájuk, szavak nélkül mesélnek el történeteket. Tamási Miklós és Szepessy Ákos az 1980-as években kezdett el régi képeket gyűjteni, amiket később digitalizáltak, s végül megszületett a Fortepan.

 

A Magyar Nemzeti Galéria 2019. április 16. és szeptember 29. között vállalkozott arra, hogy többszáz képet mutasson be két emeletnyi kiállítótérben. A kiállítás a „Minden múlt a múltam” címet kapta, ami Rakovszky Zsuzsa Fortepan című verseskötetéből származik. A képek nem kronológiai rendben haladnak, hanem életszakaszokra bontva; elénk tárul a gyerekkor, az ifjúság, felnőttlét és az időskor. Intim pillanatokba nyerünk betekintést, mintha a saját régi családi fényképalbumunkat lapozgatnánk. A korszakok így összemosódnak. Egymás mellett látjuk a századforduló virágzó Budapestjét, ami előtt nagyruhás fiatal lányok mosolyognak, mellette pedig az ostromlott város kapott helyett, amin egy kislány az óvóhelyről kinézve mosolyog. Életek, amik egybevágnak a történelemmel; világháború, forradalom árnyékolják az emberek életét. Híres mozzanatok, amiket nem éltünk át, mégis emlékszünk, így a képek általunk kapnak történetet, mi adjuk bele az életet. A személyesség is jelen van, egy egész fal telt meg üzenetekkel olyan emberektől, akik valamilyen formában magukra, rokonokra, barátokra vagy emlékekre bukkantan a képekben. 

 

 

A kiállítás interaktivitását növelte a különleges állóképekkel működő vetítés, forgatható képek, amik hatására még inkább sajátjának érezheti a látogató a fotográfiákat. Ezek a képek még inkább bevonták a látogatót a kiállítás szövetébe. A fekete – fehér fotók hatására a mai ember története gazdagodott, új értelmet nyert a tér és az idő a múlt képeibe történő belépéssel. 

 

Források: Bihari Ágnes: „Nagyregény az MNG-ben”
Martzy Réka: „Múltmozaikok-A Fortepan kiállításról”

Az év kiállítása, kiállítás, pályázat, Pulszky Társaság
2020-09-22 07:00
Az év kiállítása, díj, gyűjtemény, látogató, Pulszky Társaság
2020-06-25 07:00
Az év kiállítása, helytörténet, kiállítás, Pulszky Társaság, tárgy
2020-09-26 07:00