EN facebook

Beporzók napi programsorozat a gödöllői kastélyban

PROGRAMAJÁNLÓ

A Gödöllői Királyi Kastély is csatlakozik a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület által közreműködésével meghirdetett felhíváshoz, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a rovarvilág jelenlegi nehéz helyzetére. Az    intézmény 2023. március 6-12-ei héten többfajta programmal kapcsolódik a március 10-ei Beporzók Napjához.

 

 

Virágok nyomában – felfedező séta a királyi lakosztályokban

 

Erzsébet királynéról köztudott, hogy nagyon szerette a virágokat, melyek díszei voltak lakosztályának is. Gödöllőn kezdetben a szobáinak falát borító selyemtapéta ibolyaszínű volt. Gondoltátok volna, hogy a Ferenc József-szárnyban is rengeteg virágábrázolással találkozhatunk? Eredjünk közösen a virágok nyomába! Tartsatok velünk és fedezzük fel együtt a királyi pár lakosztályainak virágmotívumait!


Óvodás és iskolás csoportok számára elérhető ez a tematikus foglalkozás a héten, amihez előzetes időpont-egyeztetés szükséges.

 

Elérhetőségeink: muzeumpedagogia@kiralyikastely.hu, 06 70/669-3320, 06 70/669-5094, 06 30/396-5476

 

A program ára: a csoportokra vonatkozó múzeumpedagógiai foglalkozás ára.

 

 

Kastélylurkók Klubja 

2023. március 11. 10:00-12:00

 

Alsó tagozatos gyermekek számára, melynek során a kastélyban zajló felfedező út kézműves tevékenységgel zárul: A program ára: 2000 Ft/gyermek

 

 

Az Erzsébet királyné Mézlovagrend előadása a méhekről és a méhészkedésről, eszközbemutatóval és elvihető mézmintával (tasakos méz) egybekötve

2023. március 10. (péntek) 9 óra

 

kb. 30-45 perc filmvetítés, a Mézlovagrend bemutatkozása
utána 1-2 óra a bemutató, eszközbemutató, színezés/kézműves, egyéb aktivitás

 

A programra óvodás és kisiskolás csoportokat várunk. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés a muzeumpedagogia@kiralyikastely.hu email címen, vagy az alábbi telefonszámok egyikén: +36 30 396 5476, +36 70 669 3320, +36 70 669 5094.


Az esemény nyilvános, melyen kép- és hangfelvétel készül.

 

 

Beporzós barangolás

egész héten elérhető
Ingyenes ismeretterjesztő „tanösvény” a kastély parkjában

 

 

További információ

 

 

Beporzók napja, felhívás, múzeumandragógia, #muzeumokajovoert, múzeumpedagógia, műhely, téma, természet, természettudomány
2023-01-25 07:00
Beporzók napja, felhívás, múzeumandragógia, #muzeumokajovoert, múzeumpedagógia, műhely, Pulszky Társaság, természet
2021-01-27 14:00
Beporzók napja, gyűjtemény, kiállítás, múzeumandragógia, #muzeumokajovoert, műhely, Pulszky Társaság, téma, természet, természettudomány
2023-02-15 14:00