COURAGE – Gyűjtemények hálózata

interjú Kovács Évával és Erőss Nikolettel

Sóki Diána
2018-07-21 11:00

A napokban, július 15-én finisszázzsal zárult a Fugában megrendezett Kokckázati tényezők című kiállítás, hogy útra kelve a következő időszakban több országban is bemutathassák. Online formában elérhető a kiállítás anyaga, amely a közép-kelet-európai archívumokban fellelhető, egykor rejtett, marginalizált vagy elnyomott tevékenységek dokumentumait állítja középpontba, hogy ezáltal az államszocializmus időszaka alatti kulturális ellenállás különböző formáira hívja fel a figyelmet. Fontos kérdéseket vet fel számunkra történelmi emlékezetről, szabadságról, szolidaritásról, az ellenállás egyéni és közösségi lehetőségeiről. A kiállítás egy hároméves (2016—2019) nemzetközi kutatóprogram, a COURAGE – kulturális ellenállás: az ellenzékiség öröksége az egykori szocialista országokban című projekt keretében valósulhatott meg. A projektről és a kiállításról Kovács Évát, a projekt kutatóját és Erőss Nikolettet, a kiállítás kurátorát kérdeztem.

 

 
Milyen kezdeményezésre, hogyan indult maga a projekt? 
 
Kovács Éva: A kutatást az MTA Bölcsészettudományi Központ Történettudományi Intézetéből Horváth Sándor és Apor Péter kezdeményezte, ők hívtak bennünket, az MTA Társadalomtudományi Központ Szociológiai Intézetének néhány munkatársát, hogy vegyünk részt a kutatási terv elkészítésében, mi pedig a SZTAKI-t hívtuk be a csapatba. Mivel egy H2020-as projektről beszélünk, maga a projektírás is egy több hónapos, igen kimerítő, de egyben inspiráló folyamat volt, amelyben a szakmai programon kívül a nemzetközi kutatócsoport felállításán át egészen a büdzséig mindent nagyon pontosan és összehangoltan kellett elkészíteni. Erre az Európai Unió által finanszírozott programra több tucat pályázat érkezett, de csak egy nyerhetett – és nagy szerencsénkre ez épp a miénk lett.

A projekt tevékenysége nagyon széleskörű, a gyűjtemények láthatóvá tételétől, bemutatásától, a kiállításon, a szakpolitikai tanulmányokon, kutatáson, online oktatási segédanyag összeállításán, képzésen keresztül a nemzetközi filmfesztiválig terjed. Hogyan lehet összefogni egy ilyen nagy munkát? 
 
Kovács Éva: A projekt “lelke” a regiszter, amelybe a kutatás végéig 5-600 gyűjtemény adatai kerülnek be, melyek az egykori szocialista blokk országaiban jellemző kulturális ellenállási formákat örökítik meg. A többi pillér mind erre támaszkodik: elvben nem állítottunk ki olyan dokumentumot, amely nem szerepelt a regiszterben, a tananyagaink is innen merítik a témáikat, példáikat, a szakpolitikai és tudományos tanulmányaink is azon a tudáson alapulnak, amelyet a kulturális ellenállás dokumentumainak feltárásakor és regisztrálásakor szereztünk.
 
Melyik a felsoroltak közül az, amire leginkább hangsúly került?
 
Kovács Éva: Talán csak a nemzetközi filmfesztivál kötődik lazábban a regiszterhez, ehhez viszont azért ragaszkodtunk, mert élőbbé tette a szocialista korban jellemző ellenállásformák mai emlékezetét. A projekt, az EU-s kutatások átlagától eltérően, intenzív és rendszeres együttműködésen alapul az összes partnerintézménnyel a Baltikumtól a Balkánig, Oxfordtól Bukarestig. A BTK-s csapat konzorciumvezetőként profi módon fogja össze a legkülönfélébb érdekeket, igényeket. 
 
Fotó: Klaniczay Gábor gyűjteményi darabjai is helyet foglaltak a kiállításban. Konrád György - A városalapító,  Magvető, Budapest, 1977

A projekt forrásai az archívumok és gyűjtemények. Milyen összefüggésben mutatkoztak meg ezek a kutatás, feltérképezés során?
 
Kovács Éva: Már a projektírás idején rendelkeztünk számos információval arról, milyen archívumok, magángyűjtemények jöhetnének szóba, hogy a kulturális ellenállást reprezentálják. A kutatás kezdetekor minden partnerintézmény tett egy ajánlatot arra, hogy mely gyűjteményeket tart relevánsnak. Ezeket az ajánlatokat átbeszéltük, és igyekeztünk “súlyozni” abban az értelemben, hogy a lehető legszélesebb mintát kapjuk mind az ellenállási formák, mind regionális különbségek tekintetében. Hangsúlyoztuk, hogy a projekt kiemelt célja annak a kulturális örökségnek a láthatóvá tétele, amely még nem közismert, így arra ösztönöztük partnereinket, hogy a már jobban ismert politikai és művészeti ellenállási formák mellett a mindennapi civil kurázsi példáit is keressék meg.

Vannak olyan történetek, anyagrészek, amelyeket különösen fontosnak tartanak?
 
Kovács Éva: Nincsenek kiemelt gyűjteményeink, de nagy örömöt jelent minden olyan történet felderítése, amelyről addig nem volt tudomásunk, minden olyan gyűjtemény kézhez vétele, amely még nem volt történész kezében. Amit különösen fontosnak tartunk, az inkább a lehetőség, amelyet a regiszterünk magában rejt: ha elkészülünk vele, azt reméljük, olyan összefüggések válnak láthatóvá, melyekről eddig csak intuitív tudásunk volt. Például nemzetközi összehasonlításra eddig nem volt lehetőség – a regiszterünk segítségével számos ilyen dimenzió felsejlik. Ma, a politikai ellenállás immár kanonizált bemutatása mellett a korabeli alternatív zenei élet és az ellenpedagógiák lettek divatos témák. Az örökség-kutatások és a társadalomtörténeti elbeszélések eddig kevesebb hangsúlyt fektetettek a transznacionális szempontokra: azokra a kulturális ellenállási formákra, amelyek több nemzet közötti érintkezésben valósultak meg. Üdítő kivételek a balatoni német-német találkozások történetének feltárása, a “lengyel piac” kutatások, de ezek is inkább a kilencvenes években zajlottak, újabban  kikerültek a tudományos érdeklődés homlokteréből. Harmadrészt, a kortárs társadalmi mozgalmak kutatásában is sok segítséget nyújthat majd regiszterünk. 
 
         Fotó: A kiállításban készült fotón a Kassák Klub emlékét őrző dokumentumok láthatók, így Urbán Tamás 1976-os fotói a Sebő-együttes táncházából, valamint egy tarisznya, amely   a széki népviselet részét képezi. Ez Juhász Kata jóvoltából kerülhetett a kiállítás anyagába. 
 
Fotó: Vaszil Sztusz börtönből kicsempészett verseiről készült anyagrész a kiállításban; A Hatvanas Évek Múzeuma, Kijev, Ukrajna, 1976

Hogyan rajzolódik ki a vizsgált időszakban a különböző tevékenységek közötti átmenet, összefüggés?
 
Kovács Éva:  A kulturális ellenállás skálája nagyban függött a tiltás természetétől és erősségétől. Ahol a tiltás kizárólagos, ott nem lehetett szó átmenetről: mint például Bulgáriában, ahol a török kisebbségnek kényszerbolgárosították a nevét, amelyet máig sokan “namecide”-nek hívnak a genocide-ra rímelve. Ahol a tiltás enyhébb volt, ott az ellenállási formák skálája is szélesebb lehetett – erre a szocialista magyar kultúrpolitika 3T-rendszere az egyik legjobb példa. Az emberek nagy része – leszámítva a demokratikus ellenzék kemény magját – már akkor sem volt 24 órában ellenálló. Megint magyar példát hozva: a táncházba járás gyakran a patrióta érzelmek, a határon túl élő magyarokkal szembeni szolidaritás olvasztótégelye volt, de egyúttal hétvégi szabadidős tevékenység is. Ha ehhez a skálához az idő dimenzióját is hozzárendeljük, különösen érdekes eseteket találunk: Kemény István 1970-es évek eleji “cigány-kutatását” még az MSZMP Politikai Bizottsága rendeli meg, a kutatók között interjúznak a későbbi demokratikus ellenzék jeles tagjai, az eredményeket publikálni azonban Kemény már nem tudja, sőt, végül az országot is el kell hagynia. Azonban nem sokkal később, az e kutatásban a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenségek iránt érzékennyé váló szociológusokból, élükön Solt Ottiliával, jön létre a Szegényeket Támogató Alap (SZETA), amely már teljes illegalitásban kénytelen működni. 

A honlapon olvasható, hogy lehetőség van van csatlakozni a COURAGE-hálózatához. Hogyan látja, élnek majd többen is ezzel a lehetőséggel? 
 
Kovács Éva:  A regiszter, amely már ma is kutatható, a projekt lezárulása után egy sokkal felhasználóbarátabb formában megnyílik a gyűjtők, archívumok számára is. Azt reméljük, hogy mind többen fognak csatlakozni hozzá, hogy saját háziarchívumukat láthatóvá tegyék. Bízunk abban, hogy azok az intézmények, amelyek nem kerültek be az első körbe, szintén jelen akarnak lenni ebben a páratlan hálózatban.

Hol tart most a projekt és mi várható még ennek a keretén belül? 
 
Kovács Éva:  Már csak néhány hónapunk van hátra, 2019. január 31-én zárul a projekt. Most folyik a gyűjtemények második felének a rögzítése, az oktatási anyagok elkészítése, az országtanulmányok, valamint egy kézikönyv kiadása, végül az EU-s projekteknél elvárt policy ajánlatok elkészítése. Ez utóbbinak esetünkben nagy a tétje, hiszen olyan anyagot kell összeállítanunk, amellyel az európai múzeumok kurátorai is könnyen dolgozhatnak és kedvet kaphatnak hasonló témájú kiállítások, rendezvények megvalósítására, oktatási anyagok, örökségvédelmi ajánlatok, stb. elkészítésére. A kiállításunk pedig útra kel és a projekt végéig bejárja Kelet-Európát: Varsóban, Prágában, Pozsonyban és Bukarestben is látható lesz.
 
Mit tartanak a legfontosabb eddigi eredményének?
 
Kovács Éva:  Rövidtávon a legfontosabb eredménynek azt látom, hogy a regisztert már ki is tudtuk állítani: ez óriási munka volt és szerintem igazán izgalmas, vitára alkalmas anyag született. E hároméves intenzív munka minden országban felkeltette az érdeklődést a téma iránt: számos olyan programról, új kutatásról tudunk, amelyet a miénk inspirált. Hosszútávon személyesen mégis azt tartom a legfontosabb eredménynek, hogy reflektorfénybe kerültek kicsi, eddig nem ismert gyűjtemények és így talán kisebb a veszély, hogy ezek elkallódnak vagy elfelejtjük őket. Volt a projektnek egy erős demokratizáló hatása azzal, hogy ezeket a kis gyűjteményeket a “nagyok” mellé helyezte.
 
Fotó: Petri Györgyhöz kapcsolódó anyagrész a kiállításban. Petri György a demokratikus ellenzék legaktívabb alakjaként volt szamizdatok terjesztője, nonkomformista események társszervezője, illetve 1981-től a legjelentősebb szamizdat folyóirat, a Beszélő szerkesztőjeként is emlékezhetünk rá.
 
Hogyan látják, a kiállítás, és a projekthez kapcsolódó események milyen társadalmi aktivitást váltanak ki? Mit lehet érzékelni a láthatóságából? Mi az, ami eddig a legnagyobb érdeklődést kiváltotta?
 
Kovács Éva: A projektet rendszeresen mutatjuk be fesztiválokon, szélesebb nyilvánosság előtt. A kiállítás számos (ön)értelmezési lehetőséget kínál, hogy mai világunkban könnyebben eligazodjunk, hogy saját autonómiánkat pontosabban meg tudjuk fogalmazni, hogy a bennünk szunnyadó civil kurázsit felébressze. Úgy tudom, nagyon sokan látogatták a kiállítást és hosszan időztek el egy-egy történet bemutatásánál. A kerekasztal-beszélgetéseinken is rengetegen voltak és a közönség kérdéseiből úgy látom, nagyon is helye van a kulturális ellenállásnak a mai Magyarországon.
 
Milyen a kiállítás műfajában gondolkodni egy ilyen anyagról? 

Erőss Nikolett: Kihívásokkal teli. Az archívumok nem elsősorban a nyilvános bemutatásra jöttek létre, a bennük őrzött anyagok a legtöbb esetben nehezen hozzáférhetőek és nem tesznek eleget a kiállítási tárgyakkal kapcsolatos elvárásoknak. Erősen a nyelvbe ágyazottak, vizuálisan szerények - a legtöbb esetben legalábbis. Viszont fantasztikus történeteket tesznek megismerhetővé, amelyek természetesen az adott kontextusok ismeretében igazán beszédesek. Egyszóval inkább szövegként értelmezhetőek, képek, tárgyak ritkábban is jelennek meg bennük. Elsősorban történetekkel dolgoztunk, ezek azonban a kiállításokban leginkább vizuális(abb) médiumok segítségével szólalnak meg - egy archívum esetében lényegesen nehezebben bonthatóak ki. A látogatónak kétségkívül sok olvasnivalója akadt, de a kiállítás struktúrája kedvezett annak, hogy mindenki annyit tekintsen meg belőle, amennyire lehetősége van, nem volt egy olyan mesternarratíva, amelynek követése nélkül  elveszünk. 
 
Fotó: A „Technológiai Szószedet” – a Vidici folyóirat különkiadásáról szóló kiállításrész, az 1981-es szamizdat kiadványról készült másolattal. A Vidici [Távlatok] folyóirat a volt Jugoszlávia egyik legjelentősebb ellenzéki kiadványaként terjedt el.
 
 
A kiállítás három, egymással összefüggő témát mutat be: Ütközések,Rejtekutak, Kijáratok és párhuzamos világok. Hogyan alakult ki maga a koncepció? Hogyan érdemes bemutatni egy ilyen anyagot? 

Erőss Nikolett: A koncepció kialakításakor a kulturális ellenállás szélső értékeit vázoltuk, azokat a határköveket, amelyek szándékunk szerint megragadhatóvá teszik e rendkívül heterogén jelenséget. Egyfelől a határozott, konfrontatív politikai ellenállást, másfelől a "hétköznapi ellenállásnak" nevezett jelenségeket, olyan, leginkább az elhatározódásban testet öltött kulturális gyakorlatokat, amelynek résztvevői gyakran nem is  tartották magukat ellenállóknak.  A kulturális ellenállásnak több egymással versengő értelmezése létezik, a vázolt témákkal ezek összefüggéseit, a köztük lévő határvonal porózusságát is igyekeztünk érzékeltetni. 
 
 
Fotó: Kockázati tényezők,  Csoszó Gabriella
 
 
Mik azok a kiállítási elemek, mi az a térelrendezés, ami meghatározó része a kiállításnak?

Erőss Nikolett: 
A kiállítás alapvetően egy archívumot idéz meg. Olyan nyitott, folytatható moduláris struktúrát állít, amely bizonyos pontokon megnyílik az elbeszélendő történeteknek. A történetek számosságát és sokféleségét szerettük volna érzékeltetni, és nem utolsó sorban azt a kérdést is felvetni, hogy a jelen kulturális ellenállása vajon hogyan fog majd megőrződni, archívumokba rendeződni, van-e kontinuitás a csinálás és a megőrzés módszereinek tekintetében is. 
A tervezés folyamán fontos volt szem előtt tartanunk, hogy a kiállítás még négy helyszínen fog bemutatkozni (Varsóban, Prágában, Pozsonyban és Bukarestben), részben újrarendezett anyaggal, így az installációnak adaptálhatónak kell lennie, nagyon különböző adottságú terekben kell majd megélnie.
 
Bevezető fotó: Urbán Tamás, Kassák Klub, a Sebő-együttes táncháza, 1976
 

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
arisztokrácia, gyarapodás, tárgy, történelem
2017-12-12 12:55
beruházás, intézmény, liget, látogató
2018-02-12 14:30