EN facebook

Egy hónapod maradt, hogy elbúcsúzz az Iparművészeti Múzeumtól!

FELÚJÍTÁS

2017-08-04 09:00

Szeptember 3-án zár az átfogó rekonstrukció előtt álló Iparművészeti Múzeum (IMM), amely a következő hetekben számos programmal búcsúzik időlegesen a látogatóktól.

 

A zárás előtt épületséták, múzeumi jóga és interaktív programok várják az érdeklődőket, azok a látogatók pedig, akik a kiállításokon túl az épület rejtett zugaira, titkaira, raktáraira, műhelyeire is kíváncsiak, aranybérletet válthatnak - mondta az IMM csütörtöki sajtóbeszélgetésén az intézmény főigazgatója.

 

Cselovszki Zoltán hozzátette, a rekonstrukció során a Lechner Ödön tervezte épületről rossz állapota miatt leemelt kilátótornyot újragyártják majd, az eredeti lanterna 13 tonnás hagymakupoláját azonban kiszállítják a Sziget fesztiválra, ahol az IMM sátra előtt akár meg is érinthetik a látogatók.

 

Szeptember 3-án 0 órakor nyílik meg a múzeum, hogy estig tartó programsorozattal búcsúzzon a felújítás előtt, így lehetőség nyílik például a tetőteraszról megnézni a napfelkeltét is - jegyezte meg.

A főigazgató kiemelte: az IMM a világ egyik legjelentősebb iparművészeti gyűjteményével rendelkezik, a több százezer darabos kollekciót pedig egy-két éven belül teljes egészében elérhetővé teszik az interneten.

A törzsgyűjteménynek az idei év végére a 60 százalékát digitalizálják és teszik böngészhetővé a http://gyujtemeny.imm.hu honlapon.

 

Az Iparművészeti Múzeum által kezelt Ráth György-villát az eredeti tulajdonos korának megfelelő állapotba állítják vissza, de a Városligeti fasorban álló épület időszaki kiállítóhellyel is rendelkezik majd 2018 áprilisától, a nagytétényi kastély bútortörténeti kiállítását pedig felújítják - közölte Cselovszki Zoltán.

Jékely Zsombor főigazgató-helyettes beszámolója szerint a gyűjtemény számos darabja más helyszíneken lesz látható a zárva tartás idején.

 

 

 

A múzeumnak jelenleg Japánban vendégszerepel egy nagyszabású herendiporcelán-kiállítása, amelyet a tervek szerint - külföldre nem szállítható darabokkal kiegészítve - Magyarországon is bemutatnak majd; az IMM oszmán-török gyűjteményének műtárgyai pedig az Egri Vármúzeum kiállításában kapnak helyet augusztus végétől.

Cselovszki Zoltán az MTI kérdésére elmondta: az átfogó műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból; jelenleg a közbeszerzési eljárások zajlanak.

 

A most 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül, és a magyarországi szecesszió egyik legszebb példájának tartott épület is sokkal jobban bejárható lesz - emelte ki.

 

Az új szárny elsősorban a dizájn és a kortárs iparművészet otthona lesz, de ez a rész fogadja be a korszerű épületgépészet jó részét is. A szárny külső homlokzata Lechner eredeti terveire alapoz majd, a belső homlokzat pedig kortárs stílusú lesz - árulta el a főigazgató.

 

Az egy évig tartó kiköltözés után az építkezés három évet vesz igénybe, majd a közönség a visszaköltözést követően, újabb egy év múlva veheti birtokba a múzeumot.

 

Az Iparművészeti Múzeum célja, hogy a felújítást követően elérje a 300 ezres évi látogatószámot - mondta el Cselovszki Zoltán.

bezárás, iparművészet, művészet, programajánló
2017-08-01 12:42
beruházás, bővítés
2017-06-30 18:00
látogató, téma
2017-07-04 23:00