EN facebook

Egymással kommunikáló és egymásnak ihletet adó közösség kiállítása - Mártélyon született alkotások az Alföldi Galériában

KIÁLLÍTÁS

Az Alföldi Galériában nyílt meg a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor tavalyi táborának beszámoló kiállítása. A tárlaton több mint negyven alkotó mintegy hetven műve szerepel.

 

– A Tornyai János Múzeumnak fontos, hogy a Hódmezővásárhelyhez, a vásárhelyi tájhoz kötődő alkotók, akik közül sokan nyaranta a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótóborban közös alkotásra gyűlnek össze, megmutathassák műveiket a helyi közönségnek – fogalmazott Miklós Péter múzeumigazgató a sajtóbejáráson, hozzátéve, hogy emiatt kerül sor immár második éve a szabadiskola téli tárlatai hagyományának felelevenítésére. Mint elmondta, Mucsi Zoltán nemcsak szervezi az alkotótábort, hanem ott egymással kommunikáló és egymásnak ihletet adó közösséget működtet a sok évtizedes múltra építve.

 

 

2019. július végén és augusztus elején két héten át folyt a munka a mártélyi alkotótáborban, amely végén szakmai zsűri válogatta ki a most megnyíló tárlatra javasolt képeket, amelyeket a két kurátor, Mucsi Zoltán, és Képiró Ágnes, a Tornyai-múzeum művészettörténésze formált kiállítássá. A művek többségének témája – fogalmazott Képiró Ágnes – a mártélyi táj, azonban jelen vannak a táborban az absztrakt kifejezésmódot alkalmazó alkotók művei is. A rendezés során nem választották szét a professzionális művészek, művésztanárok és az amatőr alkotók műveit, a tárlat ritmusát a tematika határozza meg.

 

 

A kiállító művészek között szerepel két Munkácsy-díjas művész, a tárlatot megnyitó Hézső Ferenc, valamint Verebes György; képzőművészeti tevékenységet folytató művésztanárok, Mucsi Zoltán, Bányai Béla, Bozsér Zsolt és Zoltai Attila, de a Vásárhelyi Őszi Tárlatok olyan rendszeres kiállító is, mint D. Nagy Tímea, Donka Gergely és Vidovits Iván.

 

– A táborba az egész országból, időnként a határon túlról is érkeznek alkotók, akik nyaranta megtöltik a művészeti tevékenységre rendelkezésre álló területet – tette hozzá az alkotótábort irányító Mucsi Zoltán, aki fontosnak tartja, hogy az itt születő művek a kifejezésmódok skálájának minél szélesebb spektrumát öleljék fel.

 


A 2020. február 16-ig látogatható tárlatot, Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjét követően, Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg, a vernisszázs zenei közreműködői Varga Erik és Vidovits Iván voltak.