EN facebook

Egyre népszerűbbek a múzeumpedagógiai foglalkozások – ismét több mint 10 ezer diák regisztrált a DEMÓ 4 - Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen programjára

MOZAIK MÚZEUMTÚRA

2021-05-18 07:00

2021. május 6-án negyedik alkalommal tartották meg az online múzeumtúrát, mely ezúttal a határon túli magyar területek kiállításait, gyűjteményét vette górcső alá. Több, mint 10.000 diák, több száz pedagógus vezetésével dolgozta fel a Nemzeti Összetartozás éve kapcsán magyarságunk irodalmi, történelmi és művészeti tematikáját. Rendkívül népszerű volt Balatoni József, Jocó bácsi, történelemtanár Trianon 100 interaktív történelemórája, csak úgy, mint a virtuális kastélyséták, online kvízek, amik a csángóktól egészen Mátyás király történelmi koráig repítettek el minket.

 

A mostani 4. DEMÓ (Digitális Edukációs Múzeumi Órák) programján sok középiskolás is részt vett az eddigi általános iskolás célcsoport mellett. A határon túli résztvevők is igen szép számban voltak jelen a digitális múzeumpedagógiai napon, a legtöbben Erdélyből, Szlovákiából és Szlovéniából követték az eseményeket, de voltak Kanadából is érdeklődőink.


A Mozaik Múzeumtúrát megvalósító Örökség Kultúrpolitikai Intézet és az iskolai programot kivitelező Felelős Szülők Iskolája a következő egy hónapban, még ebben a tanévben 6 iskolai programot fog megvalósítani, melyben egy-egy iskola kap egy élménypedagógiai napot, amin csak az adott iskola diákjai vehetnek részt online. Itt is hasonlóképpen zajlanak az események, de kontaktórában kivetítőn keresztül az iskola diákjaira szabott feladatok, múzeumpedagógiai játékok kerülnek az adott nap tanmenetébe. Az iskolák részéről a Mozaik Múzeumtúra digitális élménynapra igényt lehet benyújtani itt: edukacio@felelosszulokiskolaja.hu


„A DEMÓ 4 különösen közel áll a szívünkhöz, hiszen a Mozaik Múzeumtúra kezdete óta szerettük volna, ha minél szélesebb réteg ismeri meg a határon túli, magyar gyűjteménnyel rendelkező múzeumokat. Ezért is volt hatalmas öröm látni, milyen pozitív visszajelzéseket kaptunk diákoktól, tanároktól és szülőktől egyaránt a DEMÓ 4 kapcsán. A Mozaik Múzeumtúrához csatlakozott intézmények nagy része élt a bemutatkozási lehetőséggel, így sok diák tapasztalhatta meg, hogy milyen színes kulturális élettel rendelkeznek a határon túli magyar múzeumok és kiállítóhelyek. Bízunk benne, hogy nyáron vagy akár őszi osztálykirándulások alkalmával már személyesen is ellátogathatnak a diákok ezekhez a múzeumokhoz. A múzeumi tartalmak továbbra is elérhetőek lesznek a www.virtualismozaikmuzeumtura.hu weboldalon, így azokat a tanárok később is felhasználhatják, később is beépíthetik a tananyagba.” – fogalmaz Makranczi Zsolt, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója, a Mozaik Múzeumtúra vezetője.


„A programon résztvevő pedagógusok visszajelzései alapján a diákoknál nagy sikert aratott az újszerű digitális tanulási forma, amit leginkább egy virtuális osztálykirándulásként fogtak fel, ami nem csak a tartalmak sokszínűsége miatt, de a határon túli, vizuálisan is megjelenő földrajzi környezet miatt is abszolút lehetséges volt. „Jó volt az online tanulás utolsó napjaiban kicsit kimozdulni, más impulzusokat adni és kapni, ha digitális térben is” – fogalmaz egy vidéki iskola pedagógusa. Egyre nagyobb mértékben használják a tanárok, tanmenetbe ágyazva a múzeumpedagógiai anyagokat a tanórák színesítésére, ami nem kis mértékben köszönhető a Mozaik Múzeumtúra által feldolgozott virtuális múzeumpedagógiai anyagnak. Bízom benne, hogy a nyár már alkalmas lesz arra, hogy amivel online megismerkedtek, oda ellátogathassanak a diákok, akár barátokkal, akár a családjukkal, akár már az egy napos szervezhető valós osztálykirándulások keretében.” – fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője, az iskolai Mozaik Múzeumtúra szervezője.


A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szervezésében és lebonyolításában, a Néprajzi Múzeum és a Tájak - Korok - Múzeumok Egyesület szakmai támogatásával valósul meg.

 

További részletek a Mozaik Múzeumtúráról:

 

www.mozaikmuzeumtura.hu

www.virtualismozaikmuzeumtura.hu

Facebook: @mozaikmuzeumtura

Instagram: @mozaikmuzeumtura
Youtube: Mozaik Múzeumtúra

gyűjtemény, látogató, Mozaik Múzeumtúra, #muzeumozzaszobadbol, tanulás, virtuális
2021-04-19 07:00
gyűjtemény, Mozaik Múzeumtúra, #muzeumozzaszobadbol, múzeumpedagógia, pedagógus, tanulás, tárgy, virtuális
2020-04-23 07:00