EN facebook

Fák ünnepe és maszkabál - Tematikus tárlatvezetések a Zsidó Múzeumban

PROGRAMAJÁNLÓ

2018-01-27 08:22

2018-ban a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár folytatja tematikus tárlatvezetéseit. E vezetéseket még a 100 év – 100 tárgy című centenáriumi kiállításunk megnyílása alkalmából indították azzal a szándékkal, hogy a minden alkalommal a kiállítás más-más résztelére és aspektusára irányítsák a látogatók figyelmét.

 

Havonta más szakmai területről érkező vendégek kalauzolásával tekintették át a 100 tárgy közül azokat a műtárgyakat, amelyek az éppen aktuális vendégünk gondolatmenetébe illeszkedtek: hol néprajzi, hol vallási, hol muzeológiai szempontból. Miután 2017 év végén, több mint harminc év után megújult a múzeum állandó kiállítása, e rendhagyó tárlatvezetéseket szeretnék folytatni az új kiállításban is valamilyen formában. A decemberi (5778 évi) hanukai ünnepségen gyertyagyújtással, fánkkal és alkalmi tárlatvezetéssel köszöntötték Hanuka 8. napjának beköszöntét a Tamid – Mindig címen megújult kiállítás terében.

 

Folytatva ezt a hagyományt, februárban (Ádár havában) két tematikus tárlatvezetésre is várja a múzeum látogatóinkat. Tu BiSvát ünnepe, a fák újéve alkalmából Toronyi Zsuzsanna, a múzeum igazgatója a kiállított tárgyak növény és gyümölcs motívumait vizsgálja. Purimkor pedig azt kérik látogatóktól, hogy öltözzenek be Hámánnak, Eszter királynénak, vagy Ahasvérus királynak! A tárlatvezetésen a kiállítás purimi tárgyait nézhetik végig. Belépés: jelmezben!

 

Időpontok

  1. január 31. (szerda) 18h Tu bisváthi tárlatvezetés a múzeumban gyümölcsökkel
    Az esemény Facebook-oldala

 

  1. február 28. (szerda) 20h Purimi jelmezes tárlatvezetés és maszkabál a múzeumban
    Az esemény Facebook oldala
látogató, programajánló
2017-11-17 09:00
helytörténet, kiállítás
2017-11-13 09:15
képzőművészet, kortárs, művészet
2017-10-01 21:00