EN facebook

Félidejéhez ért a zentai Történelmi Levéltár és az ÓNTE közös projektje

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2019-02-21 09:00

 

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a zentai Történelmi Levéltár “Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi” elnevezésű projektje, mely az Interreg-IPA CBC Magyarország-Szerbia program keretében valósul meg, sajtótájékoztatót tartott a projekt eddigi eredményeiről a zentai Városházán, majd bemutatták a projekt keretében kiadott A Dél-Alföld agrár- és ipartörténete a 19-20. század fordulóján c. kiadványt a zentai Alkotóházban.

 

A projekt, melynek fő feladata, hogy felkutassa és bemutassa a Dél-Alföld eddig nem megfelelő mértékben dokumentált ipari- és agrártörténeti értékeit, 2018 márciusa óta zajlik.

 

2018 végén Zentán, Szabadkán és Szegeden befejeződött a tervezett levéltári kutatás, elkészült a kutatás eredményeit magába foglaló cégadatbázis és kiadásra került az első tanulmánygyűjtemény, amely a régió agrár- és ipartörténeti múltját mutatja be.

 

Az adatbázis a bácskai Tisza-mente településein – Adán, Adorjánon, Magyarkanizsán, Martonoson, Moholon és Zentán – működő, a szabadkai királyi Törvényszék által, valamint a Szegeden és vonzáskörzetéhez tartozó településeken – Hódmezővásárhelyen, Horgoson és Ópusztaszeren – működő, a szegedi királyi Törvényszék által vezetett cégjegyzékbe 1876 és 1920 között bejegyzett cégek adatait tartalmazza.

 

A tanulmánykötet célja, hogy a muzeális értékek és a történeti értékű dokumentumok felhasználásával egységes, komplex képet nyújtson a 19–20. század paraszti, mezőgazdasági társadalmáról, s annak életéről. A kiadvány célja, hogy a lehető legközérthetőbb stílusban szólítsa meg az olvasókat, illetve, hogy megpróbálja bevezetni az érdeklődőket a közgyűjtemények izgalmas világába.

 

Lezajlott az Elfelejtett múlt - az ipari és mezőgazdasági termelés gyökerei címmel középiskolás diákok számára kiírt helytörténeti pályázat, a zsűri által legjobbnak ítélt tanulmányok pedig bekerültek a már említett tanulmánygyűjteménybe.

Elindult a projekt Facebook-oldala, illetve teljes egészében elkészült az ipalives.com címen elérhető tematikus web-oldal.

Ópusztaszeren az építkezések megkezdése előtt lezajlott régészeti feltárás során jelentős régészet lelet került elő, melyet a szegedi Móra Ferenc múzeum szakemberei további feldolgozásra elszállítottak. Ezt követően elkezdődött a mezőgazdasági gépek bemutatására szolgáló épület építése, illetve megtörtént a mezőgazdasági gépek felújítása is.

 

 

 

A projekt címe:  Élő archívumok - A közös kulturális örökség ereklyéi

Rövidítés: LIVES

Projektazonosító:  HUSRB/1602/32/0218

Elkülönített forrásösszeg:  205.057,67 euró

Európai Uniós hozzájárulás (IPA): 174.299,02 euró

A projekt kezdete:  2018. március 1.

A projekt zárása:  2020. február 29.

Vezető kedvezményezett:  Történelmi Levéltár, Zenta

Kedvezményezett: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft.

 

 

Az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programról

Az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program az Európai Unió 2014-2020 időszakra vonatkozó pénzügyi keretrendszerének előcsatlakozási eszköze (IPA) keretében valósul meg. A résztvevő országok – Magyarország és Szerbia – „közös irányítási rendszerben” végrehajtva a Program különböző szervezetek közötti együttműködési projekteket támogat a magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun megyékből és a következő szerbiai területekből álló programtérségben: Nyugat-Bácska, Észak-Bácska, Dél-Bácska, Észak-Bánát, Közép-Bánát, Dél-Bánát és Szerémség.

A Program egy stabil és együttműködő régió kialakítását és a határtérség általános életminőségének javítását támogatja. Lehetővé teszi a két ország szervezetei közötti gazdasági együttműködést, támogatja a közös identitást és a határtérség kulturális és történelmi örökségét, továbbá hozzájárul környezeti fenntarthatóságához és biztonságához.

További információ: www.interreg-ipa-husrb.com .

 

 

Kapcsolat:

Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi”

Posta Ádám Fodor István

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Történelmi Levéltár, Zenta

+36 30 566 7595 +381 65 25 75 930

posta.adam@opusztaszer.hu zentarhiv@gmail.com