EN facebook

Film és báb a MODEM-ben

PROGRAMAJÁNLÓ

2017-12-14 11:00

Bábetűdökkel kísért tárlatvezetésre és underground filmes beszélgetésre várják az érdeklődőket december 14-én (csütörtök) 18 órától a MODEM-be.

Billentyűk-est felnőtteknek

Rendhagyó formában ismerkedhetnek meg a Billentyűk – Blattner Géza kísérleti bábszínháza az avantgárd Párizsban című kiállítással a december 14-én (csütörtök) 18 órakor kezdődő eseményre érkezők. A kiállítás a 20. századi európai avantgárd bábszínház, valamint a hazai modern bábművészet megteremtőjének számító Blattner Géza és alkotótársai munkásságával foglalkozik.

 

A program különlegessége, hogy a Kónya Ábel kurátor által tartott tárlatvezetésen a Vojtina Bábszínház művészei három bábetűdöt is bemutatnak, amelyek korabeli előadások dokumentumai alapján készültek. Blattner szellemiségét követve, a saját átiratukban színre viszik A halász és a Hold ezüstje című marionettjátékot, majd a Szívek, ha találkoznak című árnyjátékot. Blattner Szivárvány Színházának egyik legnagyobb sikere volt, hogy az 1937-es Párizsi Világkiállításon Az ember tragédiája című mű bemutatásával aranyérmet nyertek – harmadik darabként a Falanszter szín részlete elevenedik meg a közönség előtt.

 

Belépő: 400 / 200 Ft

 

 

Pólik korai abszurdjai

Pólik József lassan két éve lázban tartja a debrecenieket az Életem legrosszabb napja című első nagyjátékfilmjével. A 2015 óta készülő debreceni stábbal és szereplőgárdával forgatott helyi filmet ősszel végre teltházas vetítéssel bemutatták, s azóta meg is kezdte mozis körútját.

 

Habár a rendező ismertebb lehet videoklipjeiről, nem ez volt az első játékfilmes alkotása, ugyanis korábban rövidfilmekben is kipróbálta már a rendezői széket.

 

A MODEM-ben december 14-én (csütörtök) 18 órakor kezdődő vetítésen megtekinthető lesz, milyenek is voltak a korai, abszurd és groteszk jegyeket már magukon hordozó Pólik-filmek. Igazi ritkaságokat láthatnak az érdeklődők, hiszen a számos díjat begyűjtő Lammot és kísérőfilmjeit régen játszották és a torrentrengetegből se nagyon lehet előásni.

A filmvetítések után Hutanu Emil, a MODEM videósa és Pólik József rendezőasszisztense beszélget a rendezővel, valamint a nézők is bátran párbeszédet folytathatnak a filmek szerzőjével.