EN facebook

„Fogytán reménynek és kenyérnek”

HÁBORÚS GASZTRONÓMIA

Négy éve, hogy az első világháború centenáriumára emlékeztünk. 2014-ben a Kecskeméti Katona József Múzeum nagysikerű Hazatérnek 1914-2014 című kiállításával állított emléket a háború katonáinak. Az azóta eltelt években a múzeum szakemberei résztémákat dolgoztak fel a háború történetéből. Idén az augusztus 3-án, 17 órakor nyíló „Fogytán reménynek és kenyérnek” – háborús gasztronómia című tárlat az egyik alapvető szükséglet, az élelem és a víz témáját veszi górcső alá. Foglalkozik a front és a hátország viszonyaival is.

 

A sok százezer harcoló katona megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerrel való ellátása nagy nehézséget jelentett minden nemzet hadvezetése számára. Az ellátási útvonalak biztosítása és megfelelő működtetése a kulcsa az élelmezésnek. A tárlat bemutatja a tábori konyhák világát, és az étel elfogyasztását a katonák mindennapjainak helyszínén, a lövészárokban. A víz beszerzése sok frontszakaszon nagyobb gondot jelentett az élelmiszer utánpótlásnál is. A kiállítás emellett kitér azokra a különleges alkalmakra, amikor a háború sodrában is igyekeztek az ünnepi étellel emelni egy-egy nap kivételes voltát. A frontra küldött csomagokban is megtalálhatóak voltak az étkezéssel kapcsolatos tárgyak, időnként élelmiszerek.

A nők is megszenvedték a háborús viszonyokat. A tárlat bemutatja a front közelében élő asszonyok és gyermekek sorsát, az éhezőknek enni adó katonákat, vagy a carniai asszonyokat az olasz fronton, akik a hegyekbe háton vitték az utánpótlást. A hátországban az asszonyoknak a hadba vonult férfiakat kellett pótolni, s egyre nehezebb körülmények között biztosítani családjuk számára a mindennapi betevőt. Alkalmazkodtak a jegyrendszer és a pótélelmiszerek világához.

 

 

A kiállítás kurátorai: Szabóné Bognár Anikó és Dr. Végh Katalin
A kiállítás védnöke: Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület
A kiállítás támogatója: Kecskemét Megyei Jogú Város

 

 

 

„Fogytán reménynek és kenyérnek” – háborús gasztronómia

 

A kiállítás megtekinthető 2018. október 31-ig, hétfő kivételével 10-17 óráig,
Helyszín:KKJM Cifrapalota Kiállítóhelye, Kecskemét, Rákóczi út 1.

kiállítás, látogató, természet
2018-08-01 13:00
múzeumandragógia, múzeumpedagógia
2018-07-31 16:00
kiállítás, programajánló, régészet
2018-07-25 16:00