EN facebook

Hangtölcsér alatt mulatozó puttók - Százéves gramofon a Tornyai-múzeum kirakat-kiállításában

TÁRGY

Egy hódmezővásárhelyi család padlásáról került elő az a több mint 100 éves hanglemezlejátszó készülék, amelyet a Tornyai János Múzeum restaurátorai több hónapos szakszerű munkával „varázsoltak” működőképessé. A jellegzetes, ezüstösen csillogó tölcsérű, fenyőfa és ónlemez borítású gramofont, amelyet a közgyűjtemény sétálóutcai, pénztári ablakában állították ki.

 

A 20. század elején készült gramofon – ezen eszköz forradalmasította a zenetörténetet, ugyanis a széles tömegeknek tette lehetővé a zenehallgatást egy felajánlás révén került a tavalyi évben a Tornyai János Múzeum Néprajzi Gyűjteményébe. A gépi zenelejátszás korai szakaszából származó gramofon az 1900-as évek első évtizedében értékes és modern tárgyként kerülhetett egy vásárhelyi polgárcsalád otthonába. A feltehetően bécsi gyártmányú tárgy díszítményei közt a leghangsúlyosabb a petúnia virágra emlékeztető színes hangtölcsér, valamint a furnérozott test frontját ékesítő domborított ónlemez, amely mulatozó puttókat ábrázol.

 

 

A lemezjátszó rozsdás hangtölcsérrel, elvetemedett ládával, azonban összes tartozékával érkezett a vásárhelyi múzeumba. A tulajdonosok hosszú évtizedeken át használhatták nagy-nagy tisztelettel és odafigyeléssel a gramofont, amelyről a restaurálás során feltárt kiegészítések és javítások nyomai tanúskodtak. Molnárné Balázs Zsuzsa vezetésével megtörtént a virágformájú tölcsér és az óndomborítások korróziómentesítése, valamint a furnérlemezek kiegészítése. A műtárgy aprólékos restaurálás eredményeként nemcsak egykori fényét nyerte vissza, de újra működőképessé is vált.

 

 

A kirakat-kiállítás e különleges darabja május végéig megcsodálható a Rapcsák András úton, a múzeum ablakán át – védettségi igazolvány nélkül is!