EN facebook

Három nagyszerű múzeumi fejlesztés Európában 2017-ből

ÚJDONSÁGOK

2018-01-04 18:00

Hogy a múzeum a maga összetettségével az egyik legvonzóbb kulturális intézmény, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a különböző kormányok, városok, emberek – a legkülönbözőbb megfontolásokból – szívesen költenek rá. Nézzünk három olyan múzeumi fejlesztést, amely az előző év újdonsága volt a kontinensen!

 

A Museum Barberini Potsdamban

2016 decemberében fejeződött be Potsdam régi piacterén (Alter Markt) egy nagy építkezés, amelynek köszönhetően az egykori fényűző, ám 1945-ben lebombázott Barberini-palota helyén egy művészeti múzeum nyílhatott. Az intézmény Hasso Plattner, a SAP szoftvercég alapítójának gyűjteményét teszi mindenki számára elérhetővé. A Forbes adatai szerint a tízmilliárdos vagyonnal büszkélkedő üzletember az egyik legmeghatározóbb filantróp, rendszeresen támogatja a meghatározó műemlékek felújításét, kutatóintézeteket, művészeti projekteket. Ezek mellett nem meglepő, hogy Plattner maga is szenvedélyes műgyűjtő. Érdeklődésének középpontjában az impresszionista művészet áll, de hangsúlyt fektet az absztrakt művekre, a kortárs művészet utolsó 25 évére és az egykori NDK képzőművészetére is. Így Werner Tübke, Bernhard Heisig, Gerhard Richter mellett Claude Monet, Edvard Munch és Auguste Renoir alkotásai egyaránt helyet kaptak a kollekcióban. Az új múzeum kiállításai ebből a rendkívül izgalmas mozaikból nyújtanak válogatást 2200 négyzetméteren, a legmodernebb technikával felszerelt 17 teremben.

A Museum Barberini az állandó kiállítások mellett időszaki tárlatokkal is várja a látogatókat. 2018. február 4-ig például A maszk mögött. Művész az NDK-ban címmel láthatunk válogatást. A múzeum a művészek önarcképeiből válogatott, méghozzá rendkívül nagyvonalúan: 80 alkotó 120 művét tárja a nagyközönség elé. A kiállítás alapján vizsgálhatóvá válnak azok az életstratégiák, amelyeket az NDK központilag irányított kulturális életében választottak az alkotók.

 

Második Világháborús Múzeum Gdanskban

A csaknem egy évtizeden át tartó gdanski múzeumi beruházás 23 ezer négyzetméteres épületet és 5 ezer négyzetméteres kiállítóteret eredményezett, ahol a klasszikus múzeumi módszerek mellett szép számban szerepelnek multimédiás alkalmazások is. Az impozáns, ék alakú épülettömb földfeletti tere fogadócsarnok, a monumentális terek túlnyomó része a földfelszín alatt húzódik. A lengyel történeti emlékezet szempontjából kiemelt helyet elfoglaló múzeum nemcsak a háború nagy eseményeivel, poltitikatörténettel foglalkozik, hanem külön hangsúlyt helyez a mikrotörténetekre, a hétköznapi életre. A múzeum honlapja itt található!

 

A Victoria & Albert Museum fejlesztése Londonban

A V&A az egyik legismertebb és legelismertebb múzeum a világon, ami nem akadályozza abban, hogy folyamatosan fejlessze programját. Az Amanda Levete Architects-szel közösen született meg az Exhibition Road Quarter, amely új kiállítási és rendezvényteret biztosít a múzeum számára. A projekt főleg a kortárs művészet lehetőségeire és a V&A meglévő épületének szépségére helyezi a hangsúlyt. A múzeum gyűjteményének szövetére reagálva az építészek többek között a 19. századi díszkerámia hagyományaira és annak gyűjteményben elfoglalt helyére is reflektálnak, természetesen kortárs módszerekkel. A V&A elmúlt 100 évének legnagyobb építészeti beruházásának köszönhetően új időszaki kiállítással, az 1100 négyzetméteres Sainsbury Galériával, egy új udvarból és a megnövekedő forgalmat lebonyolító Blavatnik Hall bejárattal gazdagodott. A közel sem olcsó beruházás 95 százalékát különböző alapítványok és nagylelkű adományozók biztosították, amely ugyancsak azt bizonyítja, érdemes a kultúrára áldozni.

 

 

 

beruházás, bővítés
2017-06-30 18:00
helytörténet, téma, történelem
2017-11-20 08:02