EN facebook

Házi oltár a 18. század végéről Kínából

HOPP 100

2019-10-06 18:00

Hopp Ferenc 1883 márciusában, első világ körüli utazása során lépett először Kína földjére, s már ekkor számos kínai tárgyat (porcelánt, rekeszzománcot, bronzot, drágakő faragványt, lakkot) vásárolt, majd  gyűjteményét az 1904-es és az 1914-ben tett kínai utazásai során  is tovább gyarapította. A gazdag kerámia-, lakk-, bronz- és rekeszzománcgyűjtemény mellett "Hopp Ferenc gyűjtőtevékenységének egyik legnagyobb eredménye a nefrit-, jadeit-, kristály- és ametiszfaragványok" voltak, amleyeket maga Hopp Ferenc is a leginkább szeretett. 1919-ben a magyar államra hagyott gyűjteményében közel 1200 tárgy tartozott a kínai gyűjteményhez, melyben a császári kiváltságlevél  elhelyezésére szolgáló alábbi házi oltár is szerepelt.

 

 

A kínai udvarházak főcsarnokában helyezték el a házi szentélyt, mely előtt áldozatot mutattak be a család őseinek és a ház valamennyi szellemének. Ez az emeletes házi szentély Hopp Ferenc egykori gyűjteményéhez tartozott, s egy magas rangú katonai mandarin udvarházának ékessége lehetett. Fából készült, magasra emelt, lekerekített gerincű kontytetővel; felívelő ereszvégeit a kínai tetőszerkezet jellegzetes díszítőfaragásai ékesítik. Emeletének tartóoszlopain újévi jókívánságok olvashatók, melyek jobbról balra olvasva: ,,Holdújévkor áldozatot mutatunk be fényes kinevezésért, / a hivatalnokot örökké tartó erény kísérje.” A talapzatra emelt, oszlopkerengős alsó szint közepén tekeredő sárkány (a császár jelképe) fogja közre az oltár feliratát: 诰命,,Címadományozó kiváltságlevél”. Emögött helyezték el az Ég fiaként tisztelt császártól kapott kinevezési tekercset. Páros felirattal (versekkel, kínai: duilian) telerótt oszlopok fogják közre az oltár előlapját. A hátsó és a mellső oszlopokon is újévi párversek olvashatók: ,,Császári jóindulat sokszorozza meg az ősök megújuló pártfogását. / Császári kegy áradjon a kedvező hadijelentések révén", illetve: „A vitéz katonákra záporoz a császári jóindulat, s a nagyra becsült szülők iránti hála végtelen.”

Az oszlopkerengő két elülső oszlopára egy-egy vörös-arany lakkfestésű sárkány tekeredik.

 

 

Házi oltár császári kiváltságlevél (kínai: gao ming) elhelyezésére

Kína, 18. század vége – 19. szá­zad első fele

Fa, lakkozott, aranyozott, faragott

magasság: 106 cm, szélesség: 63 cm, mélység: 37 cm.

Hopp Ferenc gyűjtése

 

iparművészet, képzőművészet, kiállítás, múzeumtörténet
2019-06-11 12:00
iparművészet, képzőművészet, látogató, programajánló
2019-07-10 19:00