EN facebook

Honvédelem-történelem

ÉVFORDULÓK

2018-02-08 08:22

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum száz, a Magyar Honvédség 170 éves, de ezen felül is több más évforduló alkalmából számos különleges programot, kiállítást, konferenciát tervez ebben az évben a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum – tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t. Közleményükben azt írták: a Magyar Honvédség 170 éves programsorozat részeként, márciusban a szokásosnál nagyobb „Forradalmi Forgatag” rendezvénnyel várják majd a látogatókat. Az elmúlt 170 évről vándorkiállítást szervez a múzeum, melynek angol nyelvű verziója a tervek szerint Brüsszelben, Norfolkban, Monsban is megtekinthető lesz, továbbá a Visegrádi Együttműködés (V4) országaiba is elviszik majd.


Az évfordulók apropóján a LAJTA monitor múzeumhajó idén nem csak a Parlament előtt lesz látogatható. Magyarország legrégebbi, az első világháború alatt szolgált folyami hadihajója Győrtől Mohácsig tizenegy Duna-parti városban lesz majd megtekinthető. A tervek szerint 3-5 napot horgonyozik majd egy-egy város kikötőjében.


Májusban egy különleges rendezvényt is terveznek a budai Várban található Hadtörténeti Intézet és Múzeumban: „sörest” keretében várják majd a hadtörténet iránt érdeklődő fiatalokat. A Múzeumok éjszakáján 2018-ban a sport és a honvédelem kapcsolatát hangsúlyozva bemutatják a tradicionális katonai sportokban – mint például a lovaglás, vívás, küzdősportok – a múltban és jelenben kiemelkedő teljesítményt elért katonasportolókat. Augusztusban Guinness rekord kísérlet keretében, az idén százéves múzeum száz órán át tart majd nyitva és várja a látogatókat 5 napon és 4 éjszakán át.

 

Amellett, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén száz, a Magyar Honvédség 170 éves, Görgei Artúr 1848-49-es honvédtábornok, hadügyminiszter 200 éve született. Százéves a magyar katonai ejtőernyőzés, és szintén száz éve fejeződött be az I. világháború. Emellett idén van a doni katasztrófa 75. évfordulója, míg a magyar hadisír-gondozás 25 éves. Mindezek nyomán a hadtörténeti múzeum több időszaki kiállítást is tervez ebben ez évben. Megemlékeznek a Szent István Csatahajó elsüllyedésének századik évfordulójáról, a múzeum földszintjén folytatódik a Magyar Néphadsereg bemutatása egészen a rendszerváltás idejéig. Ezek mellett az elmúlt száz évben a hadörténeti múzeum falai között történteknek is szeretnének egy tárlattal, valamint egy kültéri fotókiállítással is emléket állítani. A magyar katonai ejtőernyős alakulatnak mindig is otthont adó Szolnokon, a "REPTÁR épületében" állítják fel a száz éves a magyar katonai ejtőernyőzés munkacímű vándorkiállítást, mely több városban, egyetemen is látható lesz majd.

Közleményükben kitértek arra is, hogy ebben az évben több külföldi projektben is gondolkodnak. A csehországi Dobranyban egy kisebb tárlat keretében, a helyi születésű Ormai Norbert honvéd ezredesről, az 1849. augusztus 22-én kivégzett első aradi vértanúról készül kiállítás. 2018 novemberében Londonban, a National Military Museummal nyílik közös kiállítás, amely a brit könnyűlovasság magyar vonatkozásait, illetve a huszárság történetét mutatja majd be. Májusban pedig a varsói múzeummal közösen tartanak lengyel napot a hadtörténeti múzeumban, melynek központi témája az 1944. augusztusi varsói felkelésben vállalt magyar katonai szerepvállalás lesz – fejtették ki.

A február elsején újra megnyílt Hadtörténeti Intézet és Múzeum keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között várja látogatóit a budai Várban. Az aktuális programokról bővebb információ található az intézmény honlapján (www.militaria.hu), illetve Facebook-oldalán található – olvasható közleményükben.

múzeumtörténet, téma
2017-11-17 11:00