EN facebook

Igazi kincsekre bukkantak a Mercedes-gyár területén

LELET

2018-01-11 08:48

Kerámiák, csatok, gyöngy és korall anyagok, púposhátú csontfésű. Többek között ezeket tárták fel a Mercedes-Benz Gyár területén lévő ásatások folyamán - írta a hiros.hu. Az avar kori leletek vizsgálata nem is olyan régen kezdődött, mégis igazi kincsekkel gazdagodhatott a város.

 

Felbecsülhetetlen értékű tárgyak, árokrendszerek, temetkezési helyek. Ezeket is feltárták a jelenlegi autóipari óriás területén végzett ásatások folyamán. Az eredmények és megfigyelések segítségével pedig hatalmas előrelépést tehetünk Kecskemét történelmének vizsgálatában. Wilhelm Gábor, régész szerint akár 50-100 évet magába foglaló, nagyon komoly feladatot jelent majd ezen korszak felderítése az avar kor kutatói számára.

 

 

Történelmi fordulóponthoz érkezett tehát a város. Összesen tizenegyezer darab, 7-8 tonnányi régészeti lelet került elő a 400 ezer négyzetméternyi területről. A Katona József Múzeum munkatársai számára pedig csak most kezdődött az igazi munka, hiszen egyedülálló rendszert sikerült azonosítaniuk a vizsgálatok során. Wilhelm Gábor elárulta, nagyon komplex, bonyolult és tervezett telepítésről van szó az avarok idejéből. Jelenleg úgy tűnik, különböző rangú és feladatú személyek, családok, nemzetségek több kilométeres települése bontakozik ki a szemünk előtt.

 

Több telek, műhely, és temető helyére sikerült rábukkanniuk a májustól kezdődő fél éves feltárás folyamán. Háromfülű bizánci korsó, bronzveretes favödör. Ezek talán az elmúlt időszak legnagyobb büszkeségei, érdekességei. A tömegsírokból pedig több funkciójú, köznépi hagyatékokat ástak elő. Ennél pedig csak még nagyobb eredményeket fognak elérni a dokumentáció, és a leletanyag restaurálása során, állítja a régész.

 

 

Az utómunkálatok ideje alatt sem hagyják az érdeklődőket információk és érdekességek nélkül. Egy igazi hun harcos, feltehetően Attila hadseregének egyik katonájához tartozott az a hagyaték, melyet hamarosan bárki szemügyre vehet. Azonban a műkincsek legnagyobb részét csak 2019-ben teszik elérhetővé a közönség számára, a Cifrapalotában tartott teljes körű kiállítás keretében - tudósította olvasóit a hiros.hu.

 

Fotók: hiros.hu

 

helytörténet, műhely, régészet, tárgy
2017-09-14 11:00
műhely, régészet
2017-11-22 08:18
műhely, régészet, történelem
2017-08-21 10:14