2018. szeptember 6-7-ig rendezték meg a TRAUM – Transforming Author Museums – projekt Literary Exhibitions and Author Museums: Pasts, Presents and Futures című konferenciáját a norvégiai Sogndal egyetemi campusán. Benedek Anna, a Petőfi Irodalmi Múzeum Médiatárának muzeológusa számol be a konferenciát meghatározó kérdésekről, amelyek az irodalmi muzeológia nemzetközi színtéren megragadható új szemléletmódjaira, elképzeléseire, irányvonalaira reflektáltak.
A konferencia szervezői: a Western Norway University of Applied Sciences kutatócsoportja és az oslói egyetem számos kérdést fogalmaztak meg. Milyen lehetőségek vannak ma az irodalmi életművek bemutatására, hogyan újíthatók meg az írói otthonok, emlékszobák kiállításai? Milyen értelmezést adhatnak ezek a kiállítások egy írói életmű és egy alkotói pálya jobb megismeréséhez? Hogyan kapcsolnak össze ezek a kiállítóterek valóságos és irodalmi helyszíneket, szövegeket, tárgyakat és miképp szólhatnak a szövegek olvasóihoz? Milyen új eszközök, új médiumok vonhatók be a folyamatba? Milyen módon formál(hat)ják ezek a kiállítások az újabb nemzedék kulturális identitását, énképét?
Nicola Watson, az Open University professzora nyitóelőadásában az irodalmi turizmus és a kiállításokat, irodalmi programokat látogató közönség elvárásai felől értelmezte újra a tereket. Exit through the Gift Shop című előadásában azt vizsgálta, hogyan alakult ki a 19. század folyamán a látogatókban az „itt voltam”-effektus, vagyis a kultikus helyszín felkeresése, egyfajta kulturális zarándoklat egy ikonikus szerzői otthonba, hogyan működik ez a fajta személyesség és intimitás a virtualitás térnyerése idején? Mit mondanak a mai látogatóknak a nemzeti identitáshelyek tárlatai?
A konferencia előadói különféle megújulási útvonalakat, szempontokat villantottak fel. Egy-egy címszóval érzékeltetve a sokféleséget: mit tudunk a tipikus múzeumlátogatóról a vendégkönyvek statisztikái alapján? Miképp lehet egy kényes szituációt a nagyközönség elé tárni? Az egyik előadásban Edvard Munch kapcsán arról esett szó, hogy az emlékkiállításnak helyet adó nyaraló egy norvég nemzetiszocialista szimpatizáns révén vált emlékházzá. Érdekes kérdés, hogy vajon ezt az információt hogyan lehet megosztani a közönséggel anélkül, hogy botrányt vagy épp a hely fonák kegyhellyé válását elkerüljék.
Izgalmas párbeszéd alakult ki a lübecki Thomas Mann múzeum és a tromsoi Hamsun múzeum kurátorai között. A fő kérdés az volt, vajon fontos-e egy múzeumnak az író személyes tárgyait, dokumentumait kiállítani az alkotó és egy mű (pl. a lübeckiek esetében a Buddenbrook ház) bemutatásakor? Ebbe a párbeszédbe idővel a közönség is bevonódott. Az egyik oldal amellett érvelt, hogy nem a biográfiát, hanem a szöveget kell előtérbe helyezni, a másik vélemény szerint viszont az írói pályát kell kontextusba állítani, felmutatni a különféle privát, szociális, művészeti közeget, amelyben egy alak mozgott.
A Könyvek és archívumok szekció azokat az írói emlékházakat vizsgálta, ahol a látogatás mellett az írói archívum kutatása is lehetséges. Izgalmas volt a svéd Gunnar Ekelöf alkotóházának létrehozásáról szóló történet: hogyan vált a hagyatékot gondozó özvegy előbb az archívum és kutatóhely létrehozójává, majd a költő műveinek szerkesztőjévé, az életmű aktív folytatójává. A szekció egy másik előadása a berlini Humboldt egyetem kiállítását ismertette, amely Bertolt Brecht és Walter Benjamin elfelejtett (eltitkolt) barátságának történetét dolgozta fel. Az irodalomtörténet újrakeretezése egy barátság kiállításán keresztül című tárlat azokat a dokumentumokat, fotókat, leveleket, naplórészleteket használta fel, amelyek a két szerző recepciójából a hatvanas évektől kezdve egyre tendenciózusabban kimaradtak.
Stefan Bohman Difficult Museums, vagyis Bonyolult Múzeumok című előadásának főbb csomópontjait felsorolva látható az a sokféleség, amivel kurátorként, kutatóként nap mint nap szembesülhetünk: Mi állítható ki – mi számít műtárgynak és mi az, ami objektként nem értelmezhető önmagában? Mit lehet tenni a vitatható, nem PC életművekkel, hogyan lehet kritikus kiállításokat létrehozni ezekről az alkotókról? Stefan Bohman előadásának fő kérdése: mire fogunk emlékezni, mi az, amit viszont elfelejtünk/elfelejthetünk? Hol van ebben a múzeumok felelőssége?
A Petőfi Irodalmi Múzeumot két előadással képviseltük. Sidó Anna és Asztalos Emese, a PIM Arany-emlékkiállításának két kurátora az Önarckép álarcokban című tárlat koncepcióját ismertette, én mint a PIM Médiatárának munkatársa pedig a virtuális írói otthonok, vagyis az írói életművek és a közösségi projektek megvalósult példáit mutattam be. A konferenciát szervező Ulrike Spring és Johan Schimanski előadása az írói otthonok „szellemhangjait” hozta játékba, vagyis hogy milyen pozitív és negatív tapasztalatok érhetik a közönséget egy-egy emlékkiállítás, rekonstruált lakószoba, írói otthon látogatása során.
Fotó: Benedek Anna, Sidó Anna, Asztalos Emese a Petőfi Irodalmi Múzeum Munkatársai
A konferencia izgalmas záróbeszélgetéssel ért véget, ahol elhangzottak a legfontosabb kulcsfogalmak, a legizgalmasabb problémák és egyben a folytatás igénye is megfogalmazódott.
