EN facebook

Ismét látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka – elhárították a júniusi beázás okozta károkat

ÚJRANYITÁS

2020-09-19 15:00

Csaknem három hónap zárva tartás után újra látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka. A csarnokot június közepén kellett lezárni, ugyanis az akkor lezúdult, és korábban nem tapasztalt extrém mennyiségű eső következtében a múzeum beázott, kisebb károkat okozva a terem falfelületében. A károk helyreállítását és az épület csapadék-elvezető rendszerének bővítését a múzeum korábbi felújítását végző cég garanciális munka keretében végezte el.

 

A beázás a Román Csarnok alatt lévő műtárgyraktárt is érintette, az ott tárolt 1500 műtárgyból 30 festmény felületét érte a befolyó víz. A gyors beavatkozásnak köszönhetően ezek egyike sem szenvedett maradandó károsodást, s a múzeum szakemberei időközben teljes körűen restaurálták valamennyi érintett alkotást.

 

A beázás után a múzeum vezetése a legjelentősebb hazai építésügyi minőségellenőrzési szervezetet, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot (ÉMI) kérte fel, hogy vizsgálja ki, mi okozhatta a víz épületbe való bejutását. A szakértői jelentés szerint a múzeum vízelvezető rendszere a tervezési előírások szerinti vízhozam elvezetésére elégséges volt, de a júniusi vihar során lezúdult extrém mennyiségű csapadékot a városi közcsatornarendszer túlterheltsége miatt nem tudta – a korábbi esőzésekhez hasonló módon – teljes mértékben elvezetni. Az ÉMI megállapítása szerint a vihar következtében „a városi közcsatorna hálózat telítődött, a Dózsa György úton lévő vízelvezetőkből visszaáramlott a csapadékvíz, elöntötte az utcát és túlnyomás alakult ki a közcsatorna hálózatban. Ez a terhelés nagymértékben csökkentette az épület csapadékvíz-hálózat elevezetésnek hatékonyságát és eredményezett beázásokat”.

 

A szakértői jelentés az épület esővíz-elvezető hálózat kapacitásának növelését és a tető szigetelésének megerősítését is javasolta, hogy a későbbiekben – a városi csatornahálózat esetleges újbóli túlterheltsége esetén – biztonsággal elkerülhetőek legyenek a hasonló beázások. Ezeket a javasolt átalakításokat a múzeum épületén a kivitelező – garanciális javításként – már el is elvégezte.

 

A Román Csarnokot – amelyet a II. világháborút követően több mint 70 évig nem láthatott a nagyközönség – három évig tartó felújítást követően 2018-ban nyitották meg, azóta több mint félmillió látogató csodálta meg a különleges szépségű termet.

látogató, liget, művészettörténet
2018-11-02 08:25
képzőművészet, kiállítás, látogató, programajánló
2020-06-24 15:00
képzőművészet, kiállítás, művészettörténet, tárgy, virtuális
2020-09-09 07:00