„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.” Márai Sándor szavai minden olyan esemény kapcsán sorvezetőink lehetnek, melyeken díszbe öltözik a lélek. Ünnepelni pillanatot. Ünnepelni időszakot. Ünnepelni tetteket, életeket, ünnepelni intellektust és közösséget. Mert ceremóniáink mi magunk vagyunk. Ahogyan megadjuk a módját a tapsnak, mi magunk vagyunk. Amiként fogadjuk a sikert, az elismerést, a megható szavakat, mi magunk vagyunk. Különbözőségünk, rendhagyásunk szertartása ez – magunkban.
Ünnepelni egészen – könnyűnek tűnik, mégis milyen nehéz napjainkban, amikor minden ellene megy a lelassulásnak, az átlényegülésnek, a kikapcsolásnak, a megmerítkezésnek. Éppen ezért fontos és értékes momentum a Pulszky Társaság 2026. évi rendes közgyűlése, mely szokás szerint díjesőt hozott. Az április 14-én, a BTM Vármúzeum Barokk csarnokában megtartott ünnepélyes eseményen idén is gazdára talált a kiemelkedő szakmai életutat elismerő Pulszky Ferenc-díj, a jelentős eredményt felmutató, negyven évnél fiatalabb szakemberek számára megálmodott Pulszky Károly-díj, a hosszabb távon kiemelkedő és hatásában jelentős tevékenységet folytató, a magyar múzeumügy fejlesztéséhez hozzájáruló szakemberek munkásságát jutalmazó Éri István-díj, és a magyar műkincsállomány megmentését, a múzeumokban őrzött tudás széleskörű társadalmi népszerűsítését segítő, restaurátorokat elismerő Balázsy Ágnes-díj.
Az esemény a megszokott elegáns keretek között zajlott, már a köszöntő beszédek révén is értékes és fontos gondolatokkal emelve a nap fényét. Dr. Csorba Lászlónak, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatójának megnyitója vagy inkább hangulatalapozó történetfüzére tartalmas és különleges ráhangolódás volt az eseményre, és az antik világtól egészen napjainkig ívelt. A nagytudású történész több adomát is élvezetesen összekötve, a Pulszky család szellemi hagyatékáról mesélt, arról, hogy ez miként nemesítette tovább a Társaság egyik névadója, Pulszky Ferenc pályáját, aki a magyar történelem egyik legnagyobb koponyájaként komplex gondolkodást vitt a magyar kiállításpolitikába – így a mai napot külön örömként és tisztességként értékelte a házigazda.
Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára megköszönte a Társaság munkáját. Kiszámítható és élenjáró szereplőként jellemezte a szervezetet a múzeumi szakma színes világában, mely a megújulásról szól, arról, hogy miként lehet a megváltozó szokásokhoz alkalmazkodva bemutatni hatalmas kultúrkincs gyűjteményünket.
Dr. Bereczki Ibolya, a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület elnöke azzal a gondolattal nyitotta meg az elismerések délelőttjét, hogy pillanatokon belül az következik, amit minden évben nagyon vár a Társaság minden tagja, és ami ez alkalommal is felelős döntéseken alapul – mely döntés idén sem volt könnyű. Ezek után a nap fénypontja egyértelműen a díjak átadása volt, és itt emlékezhettünk Scott Jurek ultramaratonista szavaira: „Nem a díj maga, hanem a folyamat, ahogyan a díjhoz elérünk, hozhat békét és örömöt nekünk”. Hiszen itt mindenki, akit elismertek, eddigi életének munkáját, hitét, reményét, elhivatottságát, kudarcait és örömeit, küzdelmeit és meggyőződését látta, láthatta leperegni a laudációk pármondatnyi, végtelenre tágult időpillanataiban. Akár egy utazás, aminek a vége a hazaérkezés – így érkezett révbe a Budapesti Történeti Múzeumban öt, a maga területén kiváló szakember.
A rangos Éri István-díjat a Pulszky Társaság egyik kezdeményezőjének, alapítójának és kiemelkedő vezetőjének, Éri Istvánnak az emlékére, születésének 85. évfordulója alkalmából alapította a Társaság, a díj bronz plakettjét Szőnyi István szobrászművész készítette. Első átadására 2016-ban került sor, azóta tizenegy kolléga kapta meg. Az elismerés az egyesület azon tagjának adományozható, aki hosszabb távon jelentős tevékenységet folytatott-folytat a Társaság munkájában, lényegesen hozzájárulva egyúttal a magyar múzeumügy fejlesztéséhez is. Az Éri István-díjat ez alkalommal az ítészek dr. Berényi Marianna etnográfusnak, a Néprajzi Múzeum kommunikációs főosztályvezetőjének, a Magyar Múzeumok Online folyóirat főszerkesztőjének ítélték, aki etnográfusként, tanárként, múzeumi kommunikációs szakemberként és kulturális újságíróként egyaránt nap mint nap tesz azért, hogy minél szélesebb körben megismertesse az olvasókat az olyan társadalmi jelenségekkel, mint például a kolonializmuskritika, a női perspektíva vagy a háborús válságok kultúrára gyakorolt hatása. A MúzeumCafé szerkesztőjeként és az EtnoKultúra televíziós magazinműsor supervisoraként pedig a múzeumi szakma kommunikációjának egyik megkerülhetetlen alakja. Berényi Marianna úgy értelmezte a díjat, hogy az fontos üzenet lehet középkorú, középvezetői állásban dolgozó női kollégái számára is, hogy pályájuk közepén is érdemes szorgosan tevékenykedniük, mert láthatóvá válnak az eredményeik, és ez őt magát is további kemény munkára biztatja.
A Pulszky Károly-díj, a Pulszky Társaság által adományozott szakmai elismerés a 40 évesnél fiatalabb muzeológusokat, restaurátorokat vagy közművelődési szakembereket ismeri el, 2004-es alapítása óta immár 27-en részesültek a kitüntetésben, amely Varga Éva szobrászművész bronzplakettje. A Pulszky Károly-díjat idén Zeke Zsuzsanna muzeológus, irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti, Fotó- és Relikviatárának főosztályvezetője kapta. A szakember 2015-től a tár muzeológusa, 2022-től főosztályvezetője, hiánypótló gyűjteményi munkája az írói relikviákhoz, tárgyakhoz kötődik. Számos nagysikerű kiállítás szakmai támogatója, társrendezője, kurátora, és elvitathatatlan érdeme, hogy a hagyatékokon túl, a kortárs szerzők gyűjtéssel kapcsolatos tárgyait is vizsgálat alá vonta, nagyban bővítve e sokirányú kutatómunkával a múzeum kortárs gyűjteményét. A díjazott elérzékenyülve köszönte meg az elismerést, és azt mondta, nem sok mindent ért el egyedül, így ez a mai nap sem csak az ő, hanem munkahelyi közössége munkáját is dicséri.
A Pulszky Ferenc-díj a muzeológusoknak, restaurátoroknak vagy közművelődési szakembereknek járó, a szervezet legmagasabb magas szintű elismerés a kiemelkedő szakmai életút méltatásaként, a magyar múzeumügy fejlődését támogató, a múzeumokban őrzött tudás széleskörű társadalmi népszerűsítését célzó munkásságért. 2004-es alapítása óta eddig 23-an kapták meg a díjat, szintén Varga Éva szobrászművész bronzplakettjét. Idén prof. dr. Vig Károly, a szombathelyi Savaria Múzeum tudományos főigazgató-helyettese is bekerült a rangos társaságba. A muzeológus, egyetemi tanár 1987 óta dolgozik a Savaria Múzeumban, mint általános igazgatóhelyettes, tudományos titkár, tudományos igazgatóhelyettes, aki emellett a Savaria - a Vas megyei Múzeumok Értesítője és a Praenorica Folia historico-naturalia főszerkesztője. Fő kutatási területe a rovartaxonómia és a tudománytörténet, de feldolgozta a hazai és külföldi múzeumok Kárpát-medencei levélbogáranyagát, gyűjtött a Kárpátokban, a Balkán-félszigeten, Kelet-Afrikában, Mexikóban, Norvégiában, a Középső-Kaukázusban, Indiában, Közép-Brazíliában és Iránban. Vig Károly elmondta, hogy életét immár két Pulszky-díj foglalja keretbe, hiszen 2004-ben az elsők között kapta meg a Pulszky Károly-díjat. A mostani elismerés azért is fontos számára, mert megerősítette abban, hogy a szándéka, miszerint az élővilág e különleges szegmensét a figyelem középpontjába állítsa, termő talajra hull.
Pulszky Ferenc-díjban részesült Erlitz János, a Petőfi Irodalmi Múzeum közművelődési és marketing főigazgató-helyettese, aki 1998-ban a budapesti Petőfi Művelődési Központ művelődésszervezőjeként kezdte pályáját, majd a Károlyi Palota Kulturális Központ Közművelődési és Programszervezési osztályvezetője lett, 2002–2003-ban a Budapest Business Journal médiareferenseként dolgozott, majd 2015-ig a PIM kommunikációs referense volt. 2007-ben megkapta a Petőfi Irodalmi Múzeum Fáma-díját, 2017-től a PIM marketing főigazgató-helyettese. A közművelődés mellett a kiállítás-rendezési és múzeumpedagógiai területek koordinációját és összehangolását is kiemelkedően látja el, mindig reagálva az új generációs kihívásokra. Munkáját olyan markáns projektek fémjelzik, mint a 2017-es Arany-emlékév és a 2023-as Petőfi-emlékév programjainak koncepciója és kommunikációs terve. A díjazott köszönő beszédében a Petőfi Irodalomi Múzeum teljes közösségét nevezte meg díjazottként, mint mondta, ő inkább csak mindig jókor, jó helyen volt.
A Balázsy Ágnes-díj a jelentős eredményt felmutató műtárgyvédelemi szakemberek legfontosabb szakmai elismerése, s mint ilyen, azon kollégáknak adható, akik irányító, elméleti és gyakorlati munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a magyar műkincsállomány megmentéséhez, a múzeumokban őrzött tudás széleskörű társadalmi népszerűsítéséhez. A 2002-es díjalapítás óta 11-en kapták meg ezt az elismerést, és mostantól Egervári Márta textilrestaurátorművész, a Laczkó Dezső Múzeum munkatársa is közéjük tartozik. A színházi jelmezkészítő, múzeumi textilrestaurátor pályafutása során a néprajzi, történeti és régészeti textilek megőrzése, kutatása és bemutatása terén végzett kiemelkedő szakmai munkát, a néprajzi textilek restaurálása mellett a régészeti textíliákkal is foglalkozik. A töredékes, gyakran erősen sérült és gyenge megtartású textilmaradványok feldolgozása a restaurátori és textiltechnológiai tudás mellett régészeti szemléletet is megkíván, Egervári Márta pedig magas fokú felkészültségét nem csupán kiváló restaurátorként és kutatóként, de elkötelezett tudásátadóként is újra meg újra bizonyítja – a művész hivatali elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni az eseményen, a díjat egy későbbi időpontban veszi majd át.
A díjátadót követően nemzeti kulturális örökségünk és muzeális intézményeink jövője került a fókuszba a Pulszky Társaság által a közelmúltban összeállított, a múzeumi terület fontos területeit tárgyaló javaslatcsomagja kapcsán. A közgyűlés második részében a tavalyi díjazottak előadásai következtek. Söptei Eszter Tér, textil, narratíva címmel az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjtemény időszaki kiállításainak koncepcióiról mesélt, időszaki kiállításainak koncepcióiról mesélt, az elmúlt három évben kialakított tervezői és pedagógiai módszertanáról, melynek során a textil, mint szervező elem, mint téralakító és jelentéshordozó médium jelenik meg a múzeumi kontextusban. Dr. Horváth László Csaba történész Pályám emlékezete címmel önreflektív és őszinte vallomásban mesélt az őt inspiráló feladatokról, kutatásokról, soha nem publikált gyűjtései közül nem egyet helyben és szóban közreadva.Fűköh Levente biológus: Amiről a naplók mesélnek címmel Legányi Ferenc életének kulisszái mögé kísérte videófelvétel formájában a hallgatóságot. Mesélt az egri remetéről, a hazai muzeológiai élet megkerülhetetlen személyiségéről, akinek életét és munkásságát a paleantológus kéziratai alapján vette górcső alá a muzeológus. Horváth Csaba, fa-bútorrestaurátorművész Állományvédelem Fejérben címmel a székesfehérvári Szent István Király Múzeum állományvédelmi csoportjának a munkájáról tartott előadást, egy mindösszesen négyfőnyi maroknyi csapat tisztító-fertőtlenítő-konzervál-restauráló tevékenységéről, melynek hála, a tavalyi évi statisztikák alapján több mint 7500 tárgyat sikerült feldolgozniuk.
A napot végül az Irány a Galaxis! Magyarország és az űrkorszak, 1957–1983 című időszaki kiállításának megtekintése zárta, mely méltón zárta az ünnepi eseményt, és melyről itt olvasható éppen dr. Berényi Marianna szépen keretezett kritikai írása. A részletes elemzés záró mondata egyébként így hangzik: (A kiállítás arról szól,) „hogyan képzeltük el a határtalanságot és hogyan építettük be a mindennapjainkba”. Határtalanság a mindennapokban – más olvasatban szabadon akár így fordíthatnánk: ünneppé emelt pillanatok. Megállók az utazás során, állomások, magaslatok, melyek le-vissza-át-be-kitekintésre egyaránt alkalmasak. És melyek a lélek díszbe öltöztetett ünnepei.
„Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.” Ünnepelni tetteket, életeket, ünnepelni intellektust és közösséget. Díszbe öltözve. Szemzugba bújt csiklandással, torkunkba költözött szívdobogással, elhatározással, hogy ezt a pillanatot sosem feledjük, míg csak élünk. A különbözőség és rendhagyás szertartását. 2026-ban éppen a Budapesti Történeti Múzeum falai között.
