EN facebook

Költőnek szült anyám - Petőfi 200 Kiskőrösön

KIÁLLÍTÁS

2023-02-14 19:30

Turisztikai fejlesztések sora valósult meg Kiskőrösön a Petőfi 200 programsorozat kapcsán, így egy versautomata mellett, János Vitéz mesepadokat helyeztek ki és várostörténeti túraútvonalat is kialakítottak a településen. A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum pedig két új állandó tárlattal várja látogatóit az emlékévben.

 

A Költőnek szült anyám című kiállítás Petőfi felújított szülőházában, helytörténeti kutatásokra alapozva a helyi jellegzetességekre fókuszál, és bemutatja a Petrovics család kiskőrösi tartózkodását, korabeli kapcsolatrendszerét, a gyermek Petőfi keresztelését, annak dokumentumait, tárgyi világát és a keresztszülőket.

 

Az emlékmúzeum földszinti tereiben 7 év címmel látható a Petőfi 1842 és 1849 közé eső alkotói időszakát bemutató tárlat. A műveken keresztül megjelenítik a kapcsolódó személyiségeket és a történelmi eseményeket is. A kurátor szándéka szerint megjelennek benne a múzeum saját, egyedülálló kortárs képzőművészeti alkotásai is, jelezve Petőfi költészetének aktualitását.

 

 

Kiskőrösön a János Vitéz Látogatóközpont 2016-ban nyitott meg, hogy közelebb hozza látogatóihoz Petőfi Sándor híres költeményének színtereit, alakjait és cselekményét. A multimédiás kiállítás egy labirintus-útvonalon, 14 interaktív termen keresztül vezet végig a János vitéz történetén. A helyszín különféle utak mentén járható be, miközben a részvevők tablet segítségével oldhatnak meg szórakoztató, játékos feladatokat. A látogatóközpont helyszíne most egy játszóparkkal is kiegészült, a János Vitéz Parkban játékállomásokon, mesepadokon oldhatnak meg a János vitéz történetéhez kapcsolódó feladatokat a látogatók. A játék egy mobiltelefonos applikáción keresztül működik.

 

Egy szabadtéri kiállítás is nyílt a városközpontban lévő Luther-sétányon, ahol két méter magas négyzetalapú hasábokon jelenítik meg Petőfi Sándor rövid életútjának legfontosabb állomásait.

 

 

Domonyi László, a város polgármestere kiemelte: az új létesítményekkel egy 11 állomásos rövid túralehetőség alakult ki, amely egy komplex várostörténeti digitális túraútvonal része is egyben. A városközpontban található 27 történelmi emlékmű, szobor és épület mindegyike mellé információs tábla került. Az ezeken található QR-kód leolvasásával minden emlékhelyről egy-egy két perces bemutatófilm is látható - fogalmazott.

 

Az új túraútvonalhoz elkészült egy túrafüzet is, amelyet a helyi Tourinform irodában lehet igényelni. A polgármester felidézte, hogy Petőfi Sándor szülőházának szomszédságában található a világon egyedülálló szoborpark, amelyet a kiskőrösi székhelyű Országos Petőfi Sándor Társaság hozott létre még 1986-ban. A parkban jelenleg 18 szobor található Petőfi műfordítóiról. A szoborpark bejáratánál kapott helyet egy versautomata, amelynek segítségével a legismertebb Petőfi-versek szavalatát hallgathatjuk meg négy nyelven - tette hozzá a polgármester.

 

Megújult a város turisztikai weboldala is, amely a kiskőrösi kistérség kulturális, gasztronómiai és természeti élményeit egységes arculattal, átlátható és felhasználóbarát formában mutatja be. Továbbá elkészült a település első turisztikai ajánló filmje is.

 

 

 

Képek forrása: turizmus.com