EN facebook

„Közelebb hozzuk a tudományt” - Rendhagyó nyílt nap az MTM-ben a természettudomány népszerűsítéséért

BESZÁMOLÓ

A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) tudományos nyílt napot szervezett 2023. február 21-én, a középiskolás és felsőfokú képzésben részt vevő diákoknak, pályaorientációs céllal. Az érdeklődők természettudományos bemutatókon vehettek részt, megismerhették a múzeum gyűjteményeinek sokféleségét, bepillantást nyerhettek a múzeum tevékenységeibe, valamint a kutatók munkájába.

 

Az MTM nyílt napját dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár nyitotta meg, ünnepi köszöntő beszédet mondott Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója. Az eseményen részt vett dr. Szende László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Múzeumi Főosztályának főosztályvezetője.

 

Az államtitkár köszöntő beszédében kiemelte, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum nyílt napja egy nagyon jó kezdeményezés, hiszen ma rendkívüli jelentőségű a természettudományok oktatása, és megszerettetése, amit terepi munkával lehet még jobban elmélyíteni. A pedagógusoknak ebben kiemelt szerepük van. A múzeum a földrajz és a biológia tantárgyak oktatásában tehát igen erős impulzusokat adhata diákoknak, amivel az érdeklődési körüket is pozitívan befolyásolhatja. Elmondta, hogy saját gyerekei tanulmányai kapcsán is megtapasztalta, hogy a  Természettudományi Múzeum olyan közösségi tér, ahol a diákok jól érezhetik magukat, komoly ismeretekre tehetnek szert, e mellett hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatnak. A természettudományok jövője nincs könnyű helyzetben, mert más népszerűbb területek miatt csökken az érdeklődés a reáltárgyak iránt. Végül pedig hangsúlyozta, hogy az oktatás területén kell megerősíteni azt a szemléletmódot, amely a természettudományok megértéséhez és megerősítéséhez szükséges.

 

Az intézmény vezetése, a tudományos nyílt nap megszervezésével szeretné erősíteni a tanulók körében a természettudományos érdeklődést, ugyanis az első egyetemi képzés meghatározó a hallgatók életében - hangsúlyozta Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója. Nemzetközi tendencia, hogy a diákok többsége humán területre köteleződik el a tanulmányaik során. Hazánknak szüksége van reálképzettséggel rendelkező értelmiségre. Érdemes a reáltantárgyak népszerűsítésével, oktatásával foglalkozni, mert a gazdaság számára nélkülözhetetlen, hogy a kiemelkedő eredményeket felmutató reálértelmiségre támaszkodhasson. Az MTM vezetése azért indította el ezt a rendezvénysorozatot, hogy megismertesse a nagyközönséggel a Magyar Természettudományi Múzeumban zajló tudományos munkát, kutatásokat és azok eredményeit. A főigazgató rámutatott arra, hogy a Magyar Természettudományi Múzeumban olyan kutatómunka folyik, amelyre a jövő generációja is büszke lehet.

 

 

Több mint kétszáz budapesti középiskolás és általános iskolás diák érkezett a Magyar Természettudományi Múzeum nyílt napjára. A diákok kísérő tanáraikkal a szakmai programot követően ingyenesen megtekinthették a múzeum időszaki és állandó kiállításait is.

 

A Magyar Természettudományi Múzeum nyílt napján bemutatkozott az MTM Növénytár, az MTM Állattár, az MTM Embertani Tár és az MTM Őslénytani és Földtani Tár.

 

A látogatók tudományos programok keretében megismerhették a zuzmók együttélését, a gombagénbank működését, az algák titokzatos világát, de bepillantást nyerhetnek a denevérkutatás kulisszatitkaiba, a lepkék színeinek vizsgálatába, a dámvadak párzási szokásaiba, a történeti embertan rejtelmeibe, az arcrekonstrukció-készítés mikéntjébe, sőt ősmaradványok segítségével időutazást tehettek, és nem mellékesen megismerhették Magyarország "borostyánkincseit" is.

 

látogató, múzeumpedagógia, téma, természettudomány
2022-11-08 17:00
Beporzók napja, gyűjtemény, kiállítás, múzeumandragógia, #muzeumokajovoert, műhely, Pulszky Társaság, téma, természet, természettudomány
2023-02-15 14:00