EN facebook

Kriston-Vízi József 70 - Ünnepi tanulmánykötet

TÉMA

2023-07-11 07:00

Dr. Kriston-Vízi József Pulszky Ferenc- és Éri István-díjas etnográfus, muzeológus, kultúraközvetítő szakember, Pro Ludo-díjas játékkutató 70. születésnapja alkalmából tanulmánykötet jelent meg tiszteletére - adta hírül a baon.hu.

 

Az ünnepelt számos civil szervezet és egyesület aktív résztvevője, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület alapító tagja. Pályafutásának jelentős része kötődik Kecskeméthez. Többek között 1983-tól 2000-ig a Szórakaténusz Játékmúzeumban, majd 2018-as nyugdíjazása előtt a Katona József Múzeumban dolgozott. Az 1994-ben alapított Kecskemét-Aomori Baráti Kör alapító és tiszteletbeli elnöke.

 

Munkásságának értékőrző, kultúraközvetítő, közösségformáló érdemeit széles körben elismerik. A 70. születésnapjára barátai egy ünnepi kötettel ajándékozták meg, melynek minden írása Kriston-Vízi Józsefhez íródott.

 

A sok közt e kis tréfa… című ünnepi tanulmánykötet bemutatóján először Oláh Róbert muzeológus, a kötet szerkesztője méltatta Kriston-Vízi Józsefet.

 

– Az ünnepelt, sokak Jóskája idén 70 éves! De minő hetven év ez, kérem szépen! Mondhatni volt ebben jó is, rossz is, ahogy azt már csak az élet diktálni szokta, de Jóska minden feladatot, célt és olykor nehézséget is „megugrott”… olykor már-már a Holdig, de azért mindig visszatért hozzánk. Ilyen ő, a fáradhatatlan néprajzos, múzeumos, kutató és szervező és még ki tudja micsoda-csoda! Ha az életpályáját számba kéne venni, vagy azt a legteljesebben leírni, akkor láthatjuk, hogy térben és időben „ficánkolt” az évtizedek alatt és nemhogy lassítana, vagy megpihenne, hanem mint olaj a tűzre, keresi az új és jobb dolgokat, teendőket és végső soron kihívásokat. Hiszem, hogy ezen kötet rámutat és talán példát állít az olvasók és a jövő generációi elé, hogy ezt így is lehet csinálni, lehet Jóskát követni, de utánozni sosem (ugyanis lehetetlent ne várjunk senkitől). Hiába tanultuk meg gyermekfejjel a fizikaórák egyikén, hogy örökmozgó nem létezik, de azt nem említette egy tanító vagy tanár sem, hogy ahhoz nagyon hasonlító viszont igen, a perpetuum KRISTON mobile. Ezúton köszöntöm a magam és valamennyi szerző nevében ezen fáradhatatlan örökmozgó Jóskánkat jeles napja alkalmából! – mondta a nagykőrösi szakember.

 

Oláh Róbert geográfus, történész (Nagykőrös), a kötet szerkesztője méltatta az ünnepeltet

 


A Cifrapalotában a 2023. július 8-án, szombaton bemutatott kötet harminc szerző harminc tanulmányát tartalmazza változatos tudományterületekről. A tanulmányok Baja, Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Kecskemét, Kolozsvár, Kunszentmiklós, Nagykőrös, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szekszárd, Szombathely, Tokió, Vác városokból érkeztek.

 

Kattins a képre a kötet megnyitásához!

 

Az ünnepeltet is megkérdeztük a kötettel kapcsolatban.

– A legnépesebb és legnagyobb múltú múzeum szakmai civil közösségtől tavasszal megkapott Éri István-díj után hatalmas meglepetés volt számomra ez az újabb elismerés: a tanulmány-gyűjtemény. Az előttem – mai napig – titkolt izgalmas szellemi vállalkozásban életutam különböző kulturális területén megismert kiemelkedő személyek tiszteltek meg legfrissebb teljesítményeikkel, őszinte vallomásaikkal. Az elődeinktől és nagyszerű pályatársaktól kapott útravaló: a nyitottság, a bizalom és a – sokszor szükséges kritikát sem mellőző – barátság iránytűje az, amely sokunkat újra hazavezetett az emblematikus Cifrapalotába. Eddigi életem egyik legnagyszerűbb napja volt ez! – mondta Kriston-Vízi József.

díj, múzeumandragógia, Pulszky Társaság
2023-04-19 13:00
építészet, gyűjtemény, kiadvány, muzeológia, örökségvédelem, régészet
2022-12-19 11:00