Október 21.-én 17 órai kezdéssel került megrendezésre az idei Lépcsőszeminárium második alkalma. A Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteményében zajlott a MegcsontOSodott történetek ereklyék és kultuszok az Akadémián című beszélgetés. A beszélgetésen részt vett Bicskei Éva, művészettörténész, Boldog-Bernád István, irodalomtörténész, illetve közreműködőtt még Albrecht Zsófia, művészettörténész. Most erről az alkalomról olvashatnak egy beszámolót két egyetemista szemszögéből.
Fotó: MTA MGy/Schuller Judit
Megérkezés a Lépcsőszemináriumra
A beszélgetés kiindulópontja egy érdekes gyűjteményi darab, Kisfaludy Károly jobb kézfej csontjának a gyűrűs ujja, volt. Ezt eredeti dobozában lehetett megtekinteni, amely egy perzsa eredetű lakkozott írószertartó doboz. A felületén egy virágzó fa alatt táncoló ifjú lány látható. A tárgy kapcsán több fontos kérdés is felmerült, így például az, hogyan is kerülhetett ez a csont a gyűjteménybe? Hogyan tudjuk ezen keresztül a kultuszok történetét, egy-egy intézmény kezdeti identitását megismerni?
Bicskei Évától tudhattuk meg azt, hogyan is maradt fent napjainkig a csont, hogyan emelték ki ezt a töredékes részt a múlandóságából, illetve hogyan került be a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteményébe. Elmondása alapján Kisfaludy Károly sírját Toldy Ferenc tárta fel, aki a kézfejcsontot külön megőrizte. Ezt később Toldy felesége adományozta egy levél kíséretében az Akadémia részére, 1897-ben. Az MTA ezt a mai napig a “Tárgyak 7” nevű borítékban őrzi. Fontos kérdést vet fel az, hogyan lesz egy egykor kultuszt teremtő és fenntartó tárgyból mára múzeumi tárgy?
Fotó: MTA MGy/Schuller Judit
Albrecht Zsófia bemutatja a Lépcsőszeminárium tárgyát
Kisfaludy Károly az 1800-as évek egyik legnagyobb irodalmárának számított. Már élete során is megtapasztalhatta az emberek rajongását. Ennek hatására kialakult egy irodalmi kör, aminek Vörösmarty Mihály, Bajza József, valamint Toldy Ferenc is tagja volt, akik Kisfaludy halála után is tovább vitték az áltla képviselt szellemiségett. Így alakult meg a Kisfaludy Társaság. Fontos volt számukra a legitimáció, hogy a fiatalabb generációk is tovább tudják vinni a már megkezdett munkát. A mai napig rengeteg kérdés merül fel a társasággal kapcsolatban, amelynek válaszait történészek próbálják megfejteni.
A beszélgetés ezen pontján az előadók interakcióba léptek a közönséggel. Az első számú kérdés, amely felmerült, hogy volt-e bárkinek személyes tapasztalata, esetleg késztetése arra, hogy megszerezze egy híres, a kultúráért sokat tevő személy tárgyát?
A kérdésre sok érdekes válasz érkezett: megtudhattuk, hogy van, aki helyszínekről gyűjt köveket, amely bár kissé általánosnak tűnhet, mégis segíti az emlékezet folyamatát.
Az emberszámára fontos, hogy kapcsolatot
tudjon teremteni a számára fontos jelentősségű tárgyakkal.
Ebben az esetben nem feltétlenül a tárgy maga a fontos,
inkább az, amit képvisel.
Fotó: MTA MGy/Schuller Judit
A közönséggel való beszélgetés során több tárgyat is megemlítettünk, amelyek az évek során kultusztárggyá formálódtak. Ilyen volt például egy 1919 után gyártott thonet szék, amelyen az évek során több ezer ember ült, azonban amikor 1995-ben a Dalai Láma foglalt rajta helyet, akkor a tárgy jelentése teljesen megváltozott. Tehát láthatjuk, hogyan lett egy átlagos használati tárgyból az ipartörténet része, majd egy kultusztárgy, végül egy vallási tárgy. Boldog-Bernád István is elmesélte saját történetét: épp a Kazinczy kézirattárban fotózott, amikoris leszerette volna tenni a táskáját egy átlagosnak tűnő székre. Erről kiderült, hogy hozzáérni sem szabad, mivel ezen a széken Arany János foglalt egykor helyet, sőt, még olyan legendák is keringenek, hogy feltehetőleg ezen a széken hunyt el.
Ezután beszélgettünk még arról az üveg kasztniról, amelyben Kisfaludy csontját is tárolták egy jó ideig. Körülbelül 50-60 tárgy lehetett itt összesen, köztük: Szendrey Júlia kesztyűje, Petőfi Sándor tolla, kokárdája, továbbá Kazinczy vére stb.
A szeminárium vége egy élvezetes játékkal zárult, ahol a közönségnek saját mítoszt kellett megalkotnia. A játék résztvevőinek mindössze annyi volt a feladata, hogy mindenkinek egy adott kérdésre kellett válaszolnia, és a választ egy papírlapra rögzíteni. A játék végén összeolvastuk a válaszokat, amelyből egy történet született. Így a Lépcsőszeminárium végére megalkottunk egy saját történetet is!
