EN facebook

Magyarok kenyere a Göcseji Falumúzeumban

PROGRAMAJÁNLÓ

2017-08-15 08:29

Színes programkavalkáddal készül a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum augusztus 20-ára, amikor a hagyományok szerint nagyrendezvénnyel ünneplik a múzeumalapítás és a népi gazdálkodás jeles napját.


A szabadtéri kiállítóhely 1968. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit – emlékeztetett Kostyál László a keddi programismertető sajtótájékoztatón. A Göcseji Múzeum igazgató-helyettese jelképesnek nevezte, hogy a falumúzeum napja az államalapítás és államalapító Szent István ünnepéhez, valamint az új kenyérhez kapcsolódik. Hozzáfűzte: az új kenyér ünnepe fontos fordulót jelentett a paraszti gazdálkodásban, hiszen ezen a napon sütöttek először az új gabonatermésből kenyeret.


A Magyarok kenyere program az összetartozást, és egyben a paraszti életet szimbolizálja – emelte ki Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke. A Magyarok kenyerét augusztus 20-án, a falumúzeumban szegik meg. A kenyérsütés, kóstolás mellett hagyományőrző programokra, gyermekcsoportok bemutatójára is várják a látogatókat. A gyermekek számára tésztaformázási versenyt hirdetnek, a szépen formázott cipókat helyben ki is sütik.
A falumúzeumban lesz íjászat, kézműves játszóház, fajáték, kirakodó és kézműves vásár, valamint lehetőség nyílik lovaglásra és íjászatra is. A program Augusto Vazquez mexikói zenész műsorával zárul.