EN facebook

Mama, nézd! – Kisbabával a múzeumban

2019-03-14 13:00

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria 2017 februárja óta várja Mama, nézd! címmel laza hangulatú tárlatvezetésekre azokat a szülőket, akik egyévesnél kisebb gyermekükkel is szeretnék élvezni a művészet nyújtotta élményeket. 2019. februárjában a "Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek" projekt keretében szervezett koordinátori rendezvényen a programot adaptáló tagintézmény, a Vasarely Múzeum Mama, nézd! eseményén vehettek részt a szakmai érdeklődők. A kisbabás szülőkhöz, nagyszülőkhöz becsatlakozva saját élményt szerezhettek a résztvevők a programról, majd kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a más intézményekben történő adaptálás lehetőségeit.

 

A program indulása

 

Cser Judit, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria munkatársa és egyben a program elindítója kisgyermekes anyaként szembesült azzal, hogy nemigen szólítják meg múzeumi programok ezt a különleges élethelyzetben lévő célcsoportot. Ma már a legtöbb nagyvárosban számtalan ringató- és egyéb fejlesztő foglalkozást szerveznek a kisbabáknak és anyukáiknak, de kevés olyan programot találhatunk, amely kifejezetten az újdonsült szülőknek, nagyszülőknek szól, és kulturális élmények befogadására invitálja őket. Ha pedig egy kisbabás szülő egy „átlagos” múzeumi tárlatvezetésen vagy programon szeretne részt venni, felmerülnek praktikus kérdések is: vajon zavaró-e a program többi résztvevőjének egy gőgicsélő kisbaba hangja, lehet-e babakocsival közlekedni az épületben és van-e az adott intézményben baba-mama helyiség? Ezen meggondolások alapján indította útjára Judit 2017. februárjában a Mama, nézd! programsorozatot először a Magyar Nemzeti Galériában, majd később az újra megnyíló Szépművészeti Múzeumban is, Koós Nikolett kolléganője bevonásával.

 

A havi rendszerességgel, csütörtökönként megtartott tárlatvezetések célcsoportja a kisbabás szülő vagy nagyszülő. A  cél az ő élményszerű kikapcsolódásuk, amely során mindig más téma alapján ismerkedhetnek meg a képekkel és a különböző művészeti felfogásokkal. Az időszaki kiállításokba való betekintés során lehetőség nyílik egy-egy magyar alkotó vagy akár nemzetközi művészeti irányzat elmélyültebb felfedezésére is. Judit 2018. október 1-jén, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban megrendezett XVI. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón rövid előadásban mutatta be a kezdeményezését, amelyről így a múzeumi szakma képviselői is tudomást szerezhettek.

 

A Vasarely Múzeumban megrendezett szakmai rendezvény

 

A 21. századi, korszerű szemléletű szolgáltató múzeum az újonnan megjelenő látogatói igényekre reflektálva alakítja ki a programkínálatát. A Mama, nézd! program ennek megfelelően a múzeumok szempontjából egy új célcsoportot, a kisbabás szülőket és nagyszülőket invitálja a babákkal közös kulturális élményre. A koordinátori rendezvény célja az volt, hogy ezt az izgalmas kezdeményezést minél több múzeumi szakemberrel megismertessük és meghozzuk más intézmények (akár történeti, néprajzi vagy természettudományi gyűjteménnyel rendelkező múzeumok) munkatársainak is a kedvét a program adaptálásához.

 

A Vasarely Múzeumban 2019. február 14-én megrendezett programot megelőző héten a regisztrálóknak lehetőségük volt a Szépművészeti Múzeumban vagy a Magyar Nemzeti Galériában részt venni az „eredeti” Mama, nézd! programon is, hogy minél több tapasztalattal tudjanak a kerekasztal-beszélgetés felvetéseihez hozzászólni. A rendezvényen a köszöntők után a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galériából Cser Judit és Koós Nikolett mutatták be egy vetített képes előadásban a program indulását és eddigi tapasztalatait. Ezt követően becsatlakozhattunk a Turcsányi Lilla múzeumpedagógus által vezetett Mama, nézd! programba, amelynek témája a kommunikáció és az együttműködés volt. Lilla több interakciót is betervezett az egy órás vezetésébe, így például az együttműködést páros geometriai játék megoldásával próbálhatták ki az egymás számára akár korábban ismeretlen anyukák-apukák.

 

 Fotó: Bényi Andrea 

 

Ezt követően színes papír, fémháló és rizsszemek felhasználásával szupergyors térbeli alkotást hozhattak létre Szíj Kamilla és Lábas Zoltán közös, kiállított munkájára reflektálva.

 

 

 Fotó: Bényi Andrea 

 

A program utáni kerekasztal-beszélgetésen először a Mama, nézd! rendezvényeket vezető kollégákat: Cser Juditot és Koós Nikolettet, a Vasarely Múzeumból pedig Juhász Litzát és Turcsányi Lillát kérdeztem a témaválasztásról, az eddigi tapasztalatokról és az esetleges gyakorlati nehézségekről, majd minden érdeklődő hozzászólhatott a felvetett kérdésekhez.

 

  Fotó: Bényi Andrea 

 

A kerekasztal-beszélgetés tapasztalatainak összegzése

 

Témaválasztás

 

Judit és Nikolett beszámolója alapján eleinte az anyává váláshoz, testvérekhez, családhoz kapcsolódó tematikákat választottak a Mama, nézd! rendezvényekhez a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításaiban barangolva, majd később igyekeztek nyitni más témák, akár az időszaki kiállításon egy-egy művész életművének bemutatása felé. A Vasarely Múzeumban az állandó kiállításon szereplő műalkotások geometrikus világa eleve kevésbé köthető az anyaság, a gyermekek témaköréhez, mint például a Galéria festményein, középkori szárnyasoltárain szereplő madonnák. A Vasarelyben dolgozó kollégák úgy döntöttek, hogy egy kicsit elvontabb módon, de mégis a családi működéshez, párkapcsolathoz kötődő témákat fognak a speciális alkalmak középpontjába állítani. Nem érkeztek olyan visszajelzések, hogy a résztvevők hiányolnák az anyasághoz vagy gyermekváráshoz kötődő témákat, ami biztató lehet azon múzeumok számára, akik esetleg a kiállításuk tematikája miatt tartanának a program adaptálásától. Úgy tűnik, a fiatal szülők örömmel veszik mind a hétköznapjaikat átszövő témák, mind az abból kitekintést jelentő felvetések megjelenését a múzeumi rendezvényeken.

 

Akadálymentesség és kiszolgáló helyiségek

 

A megvalósult programokon babakocsiban, vagy elöl tartott hordozókendőben, illetve kenguruban szállították a babákat szüleik. A hátsó hordozás műtárgyvédelmi szempontok miatt nem megengedett. A babakocsival közlekedők érdekében, ha a tervezett útvonal szintek közötti közlekedést is jelent, szerencsés, ha a múzeum akadálymentesen bejárható, vagy ha ez nem biztosított, akkor a frontszemélyzet segíti a szülőket a babakocsi mozgatásában. A kisbabák pelenkázásához, szoptatásához szintén jó, ha rendelkezésre áll egy baba-mama helyiség, és nem csak az akadálymentes mosdót használhatják a szülők ilyen célokra.

 

Műtárgyvédelmi kérdések, szabályok betartása

 

A rendezvényekre már totyogó kisgyerekkel is lehet érkezni, bár ez esetben a szülők kevésbé tudnak a tárlatvezetőre figyelni, hiszen nekik kell az esetleg elkószáló gyermeküket szemmel tartani; így ez kevésbé ideális helyzet, mint a hordozós babákkal érkezőké. A beszélgetésen felmerült egy olyan eset, amikor a totyogók egy, a kiállításban szereplő szoborra is megpróbáltak felkapaszkodni, így érdemes a műtárgyvédelmi szempontokat a program elején röviden tisztázni a résztvevőkkel.

 

A frontszemélyzet felkészítése

 

Szintén fontos kérdés a frontszemélyzet felkészítése az eseményre, hiszen számukra is új helyzetet jelent az állandó alaphangon gőgicsélő kisbabákat hordozó szülők csapata, esetenként a kiállítótérben szoptató anyukákkal (ez is megengedett a programon). A tapasztalatok alapján érdemes akár személyesen is egyeztetni a kollégákkal, hogy felkészülten és segítőkészen várhassák az érkező babákat és szüleiket, nagyszüleiket.

 

Nemzetközi kitekintés

 

Judit kutatásai szerint Európában nem honos ez a programfajta, inkább a tengerentúli múzeumokban talált példákat hasonló kezdeményezésekre. Így európai viszonylatban is újszerűnek, hiánypótlónak mondható ez a rendezvény.

 

Néhány gyakorlati tipp

 

Ha ilyen programon veszünk részt, az „átlagos” tárlatvezetésekhez képest először furcsa lehet, hogy a babák dünnyögése egy állandó alaphangot ad, ami miatt a tárlatvezetőnek végig kicsit emeltebb hangon kell beszélnie. Az anyukák figyelme gyakran visszatér a kisbabájukhoz, néhányan el-elkalandoznak totyogó kisgyermekükkel a kiállításban, majd visszacsatlakoznak a csoporthoz, amihez szintén rugalmasan érdemes hozzáállnia a vezetést tartó kollégának. Előfordulhat az is, hogy az anyukák kisbabás barátnőikkel érkeznek a programra, így előzetes regisztráció kérése esetén ezt is érdemes figyelembe venni.

 

Névhasználat

 

A Cser Judit által kitalált Mama, nézd! program egyfajta franchise-ként a mögöttes koncepciót, szemléletet is magában foglalja. Kérjük, hogy aki szeretné a saját intézményében ezen a néven adaptálni a rendezvényt, vegye fel Judittal a kapcsolatot a judit.cser@szepmuveszeti.hu email címen keresztül, hogy erről egyeztethessenek. Köszönjük!

 

 Fotó: Bényi Andrea 

 

Bízunk benne, hogy a múzeumi szakmából egyre többen kezdenek érdeklődni a Mama, nézd! rendezvények megvalósítása iránt, és így hamarosan más fővárosi és vidéki múzeumokban is részt vehetnek a szülők hasonló, a szolgáltató múzeumi szemléletet a gyakorlatba is átültető rendezvényeken. Az első adaptáló a Gödöllői Királyi Kastély, ahol március 18-án debütál a program!

 

 

A cikkben felhasznált fotókat Bényi Andrea készítette. A Vasarely Múzeumban megrendezett esemény az EFOP 3.3.3 VEKOP-16-2016-00001, Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című projekt keretében valósult meg.

Az év kiállítása, díj, helytörténet, múzeumpedagógia
2018-05-14 18:47
beruházás, kiállítás, művészet
2017-07-04 09:00