Varázsos vonalak címmel a hazai grafikaművészet aranykorának számító hatvanas-hetvenes évek legendás alakjaitól kezdve a műfaj ezredfordulóig terjedő nagy generációjának egyedi és sokszorosított grafikai lapjaiból mutatnak be egy műfajilag, stilárisan és technikailag is rendkívül sokrétű válogatást Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában.
A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológiát tekinthet meg a művészetkedvelő közönség a Tenk László Munkácsy Mihály-díjas festőművész és felesége, Tenk Zsóka gobelinszövő által létrehozott T-Art Alapítványnak a szolnoki Damjanich János Múzeumban őrzött kollekciójából.
A T-Art Alapítvány 1990-ben történt alapítása óta, a civil szervezetet támogató művészek adományaiból jelentős, mintegy hatszáz tételből álló kortárs képzőművészeti gyűjteményt hozott létre, amely egy együttműködési megállapodás alapján fokozatosan letéti anyagként a szolnoki múzeum gondozásába kerül.

A kollekció legnagyobb gyűjteményrésze a közel 300 darabból álló grafikai egység, mely jelentőségét tekintve is a legreprezentatívabb, mára muzeális értékkel bíró kortárs anyag, amelyben megtalálható a 20. század második felének és a 2000-es évek első évtizedének szinte teljes kortárs képgrafikai mezőnye.

Ezen anyag a szolnoki Damjanich János Múzeumban, majd a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban történt bemutatkozását követően szombat délutántól Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában kap helyet Nagy Imre művészettörténész, a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény nyugalmazott igazgatója válogatása és rendezése nyomán, többek között Ágotha Margittól, Dienes Gábortól, Földi Pétertől, Gyulai Líviusztól, Gaál Józseftől, Kondor Bélától vagy Rékassy Csabától.
A T-Art grafikai gyűjteményéből válogató kiállítás augusztus végéig lesz megtekinthető a Kossuth téri kiállítóhelyen.
