EN facebook

Még idén befejeződik a komáromi Csillag erőd rekonstruciója

ITT LESZ LÁTHATÓ A SZÉPMŰVÉSZETI GIPSZGYŰJTEMÉNYE

2018-04-05 18:00

A Liget Budapest Projektnek köszönhetően még ebben az évben befejeződik a komáromi Csillag erőd rekonstrukciója és bővítése. A  hatmilliárd forintos beruházással a tervek szerint egy új, összesen több mint 7000 négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének jeles darabjai találnak majd otthonra. Az új létesítmény a tervek szerint oktatási, ismeretterjesztési feladatokat lát majd el korszerű, interaktív múzeumi körülmények között, így igazi családbarát kulturális intézményként várja majd a látogatókat 2019 nyarától.

 

A beruházás szerdán mérföldkőhöz érkezett, hiszen az épületegyüttes bővítése elérte a legmagasabb pontját. E jeles alkalomból ünnepséget rendeztek, melyen Krucsainé Herter Anikó, az EMMI kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára, Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa és Molnár Attila, Komárom polgármestere helyezte el szimbólikusan az épület legmagasabb pontján az ilyenkor szokásos bokrétát.

 

 

Az új intézményben a különleges történeti értéket képviselő szobormásolatokból álló kiállítás lehetővé teszi a szobrászat történetének áttekintését az antikvitástól a reneszánszig, a stílusok keletkezésének és egymásutániságának bemutatását; ikonográfiai és ábrázolási típusok és sémák kialakulásának és alkalmazásának szemléltetését. Ezek mellett a középkori és reneszánsz emlékek antik kapcsolataira is rávilágít majd a tervezett tárlat, így lehetőség nyílik pl. a Laokoón szoborcsoport és Michelangelo szobrainak művészettörténeti párbeszédbe állítására.  Az eredetileg  sokszor sötét terekben vagy nagy magasságban beépített műalkotások  után készült gipszmásolatokat itt közelről, akár körüljárhatóan és szemmagasságból lesz mód tanulmányozni.

 

 

A megújult és egy összesen csaknem 3000 négyzetméteres kiállítócsarnokkal kiegészült Csillag erőd az egész országból várja majd az iskolai csoportok és a családok látogatását, akik számára gazdag és izgalmas, interaktív programokat kínál majd az új intézmény.

 

A Liget Budapest Projekt részeként a Csillag erőd felújítása és bővítése 2018 második felére készül el, s a gipszgyűjtemény jeles darabjait bemutató állandó kiállítással 2019-ben nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az új, kibővített komplexumban a XXI. századi igényeknek megfelelően nem csak a műtárgyak, hanem vetítő- és előadóterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, múzeumshop és kávézó is helyet kapnak.

 

 

A komáromi erődrendszer megépítésekor Közép-Európa legnagyobb katonai komplexuma volt. Ennek egyik fontos eleme, a Csillag erőd 1850 és 1871 között épült, a két világháború között a Magyar Királyi Honvédség használta, a második világháborút követően szükséglakásokat alakítottak ki benne, később a helyi ÁFÉSZ tulajdonába került és a cég zöldségraktárként hasznosította az erőd helyiségeit. A rendkívül leromlott állapotú épületegyüttes a Liget Budapest Projekt köszönhetően újul meg és kap egy, az egész országban egyedülálló kulturális funkciót.

 

Az építkezésről szóló film itt tekinthető meg: