EN facebook

Megjelent a Múzeumkerti kalauz!

KÖNYVBEMUTATÓ

2019-11-20 16:00

A Magyar Nemzeti Múzeum telke, illetve kertje az elmúlt két és fél évszázadban meghatározó szerepet játszott az ország történelmében, valamint az itt élők, erre járók életében, mégsem jelent meg eddig önálló könyv róla. A Múzeumkert forradalmak, ünnepségek, fesztiválok, koncertek helyszíne, ahol időről időre ezrek rótták le nemzeti nagyjainak koporsója előtt tiszteletüket. A kert lombos fái alatt gyerekek játszottak, diákok tanultak, felnőttek pihentek, szerelmek szövődtek, sőt ezeknek az élményeknek az örök érvényű tapasztalatai olyan regényen keresztül hódíthatták meg a világot, mint a Pál utcai fiúk. De azokról a pillanatokról sem szabad elfeledkeznünk, amikor árnyék vetült a parkra: a Múzeumkert fordulatos története során történt itt kivégzés, tüntetés, világháborús ütközet, előfordult, hogy itt toboroztak vagy táboroztattak katonákat, viszontagságos időkben pedig temetőként biztosított, ha nem is örök, de ideiglenes nyugalmat az elhunytaknak.

 

A Múzeumkerti kalauz nemcsak összegzi és tematikusan mutatja be a Múzeumkert történetét, hanem az itt látható szobrokat is részletesen ismerteti. A másfél évtizedes kutatás eredményeit összefoglaló kiadványt több mint kétszáz kép színesíti, amelyek többségét most láthatjuk először. Így 2019-ben a közönség nem csupán egy minden szegletében megújult parkot vehet birtokba, hanem a hiánypótló kötetnek köszönhetően a pesti Múzeumkert múltjának különböző rétegeit is felfedezheti.

 

Debreczeni-Droppán Béla: Múzeumkerti kalauz című kötetének bemutatójára 2019. november 25. 17 órától várják az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum  Széchényi-termébe
(1088 Budapest, Múzeum körút 14-16.)
 
A kötet a bemutató alkalmával kedvezményesen megvásárolható.