EN facebook

Megnyílt a Királyok és szentek - Az Árpádok kora című kiállítás Székesfehérváron a frissen megújult múzeumban

KIÁLLÍTÁS

2022-03-21 07:00

2022. március 18-án nyílt meg a Királyok és szentek - Az Árpádok kora című kiállítás a megújult Szent István Király Múzeumban. Soha nem volt még olyan léptékű kiállítás az Árpádokról és különösen nem az Árpád-házi szentekről, mint amilyen most látható Székesfehérváron - hangsúlyozta Kásler Miklós.


L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója emlékeztetett, hogy a magyar kormány támogatásával megvalósuló kiállításon 640 műtárgy látható, amelynek több mint a fele az MNM-ből származik, emellett több közgyűjtemény, így az Országos Széchényi Könyvtár és a Jász Múzeum is, valamint külföldi intézmények is kölcsönöztek dokuemntumokat, tárgyakat.


Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója elmondta, hogy az Aranybulla 800. évfordulóján és a Székeshehérvár alapításának 1050. évfordulóján megvalósuló tárlatra 40 magyar és 20 külföldi partnerintézmény kölcsönöz tárgyakat. Az Árpád-ház Program nélkül a tárlat és a múzeum főépületének megújulása nem jöhetett volna létre. A megújult épület 4 időszaki tárlatnak is helyet tud majd adni egyszerre 1800 négyzetméteren, két szinten, 17 teremben - tette hozzá.


Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója aláhúzta, hogy ez a kiállítás a magyarságé, magyar őseinké, amit ha megtekintenek az érdeklődők, felemelt fejjel távozhatnak a múzeumból. Képet kaphatnak a legősibb magyar uralkodódinasztiáról, annak tetteiről, eredményeiről és a korabeli országról, ami bárkit büszkévé tesz.

 

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum főépületét, a műemléki védettség alatt álló egykori rendház épületét 1756-ban építették, sokáig ennek megfelelően is használták és csak 1980-ban kapta meg a múzeum a barokk stílusú épületet. A csaknem háromezer négyzetméteres épület egykori gazdasági udvarának részbeni beépítésével bővült mintegy 620 négyzetméterrel, ebben az új szárnyban alakították ki a fogadóteret és a kiszolgáló helyiségeket, míg az eredeti épületrészekben szabályozott hőmérsékletű és páratartalmú kiállítóterek jöttek létre.

 

A soha nem látott léptékű kiállításhoz több mint 40 magyar és 20 külföldi partnerintézmény kölcsönöz tárgyakat. A középkor uralkodói dinasztiái között kivételes helyet foglal el az Árpád-ház, hiszen ez a család adta a legtöbb szentet a keresztény világnak és ez volt az a korszak, amelynek évszázadai Székesfehérvárhoz köthetők.


A kiállítás egyik különlegessége Szent István kardja, amely Prágából érkezett Székesfehérvárra: a fegyver egykor István jegyesének, Gizellának a hozományaként kerülhetett Magyarországra. A tárlaton szerepel többek között a feltehetően a 13. század közepén keletkezett Ómagyar Mária-siralom, a Margit-legenda, Lehel kürtje, egy Árpád-kori eskükereszt és egy kettős kereszttel ellátott kora Árpád-kori magyar zászló, valamint a koronázási palást 1613-ban készült másolata Pannonhalmáról, illetve számos honfoglalás-kori aranylelet is. De érkeztek tárgyak Salzburgból, a Vatikánból és Oxfordból is.

 

A tárlat a tervek szerint 2022. augusztus 31-ig lesz látogatható.

 

 

Borítókép:

Látogató a Királyok és Szentek - Az Árpádok kora című kiállítás megnyitóján a Szent István Király Múzeum felújított Rendház épületében 2022. március 18-án. Ezen a napon átadták a több mint ötmilliárd forintból felújított múzeumot.

MTI/Vasvári Tamás