EN facebook

Megújulva várja látogatóit a szegedi Móra Ferenc Múzeum

MEGÚJULÁS

2021-01-04 07:00

A 2020-as esztendő egyik legfontosabb szegedi fejlesztése a Móra Ferenc Múzeum épületének felújítása volt. A fejlesztéshez az Európai Unió közel 900 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott, amelyhez Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata további több mint félmilliárd forint saját forrást biztosított - adta hírül a szeged.hu.

 

1883-ban jött létre a Móra Ferenc Múzeum elődje, ekkor még a Városi Könyvtár részeként. 1896-ban felavatták a „Közművelődésnek” épített Kultúrpalotát, amelynek később, Tömörkény István után, a névadója, Móra Ferenc is volt igazgatója. A II. világháború alatt szükségbúvóhelyként is üzemelő ikonikus épület mindig is fontos szerepet játszott a szegediek életében. Utolsó nagyobb horderejű fejlesztése 1986–1989 között volt, így eljött az ideje, hogy a XXI. századhoz alkalmazkodó intézménnyé váljon, és megszépüljön közvetlen környezete is.

 

2019 januárjában kezdődött a Móra Ferenc Múzeum épületének teljes felújítása, és 2020. augusztus 14-én újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt az intézmény.

 

A megújult épületben négy új kiállítással várják a látogatókat. A „Folyónk és földje” című természettudományi kiállításon Szeged főutcáját, a Tiszát, ehhez kapcsolódóan az Alföldet, és annak élővilágát ismerhetik meg a látogatók interaktív és játékos formában. Az állandó kiállítást Máté Bence fotói színesítik.

 

A „MÓRA RENGETEG – A zöld Móra” című kiállítás szintén állandó éke lesz a múzeumnak. A tárlaton a múzeum névadója, Móra Ferenc író, költő, újságíró, régész és könyvtáros szerteágazó életútját és munkásságát ismerhetik meg a látogatók. Móra Ferenc harminc évig munkatársa, 1917-től haláláig igazgatója volt a szegedi múzeumnak, így a kiállítás egyfajta tisztelgés is személye előtt.

 

A két új állandó kiállítás mellett két időszaki kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők. A „Honfoglalás – Ahogy Munkácsy megfestette” című tárlat azt járja körbe, hogy milyen előzmények után született meg Munkácsy Mihály gigantikus méretű festménye, a Honfoglalás. Gábor Áron rézágyúja is megérkezett Szegedre. Az ágyút a „Lészen ágyú – Gábor Áron rézágyúja” című kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők több 1848-49-es ereklye mellett, amelyek a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból, valamint a Móra Ferenc Múzeum történeti anyagából származnak. A négy új kiállítás mellett egy új látványosság is várja a látogatókat: a múzeum épületének tetején két kilátót is kialakítottak, ahonnan madártávlatból csodálhatják meg a látogatók Szeged belvárosát.

 

Mindemellett a szegedi Vár épülete is megújult. Ebben egy helytörténeti kiállítás kapott helyet: „Utazz a múltba! Szeged története, ahogy még nem láttad” kiállítás az egykori szegedi Vár történetéről, boszorkányperekről, betyárokról és a Nagyárvízről tár fel érdekes dolgokat a látogatók előtt. A város felőli oldalon bemutatják az Erzsébet-templom oldalfalait is, a Mária Terézia kapu mentén pedig végleges város felőli bejárat létesült a pénztárral. A beruházás eredményeként a Móra Ferenc Múzeum magas színvonalú, interaktív és kibővített kiállításokkal vonzóvá tett kulturális központtá vált, amely megőrzi a jövő generációi számára a szegedi múltat.

emlékezet, kiállítás, látogató, természet
2020-08-24 18:00
kiállítás, látogató, örökségvédelem, történelem
2020-08-18 20:00
gyűjtemény, kiállítás, múzeum, #muzeumozzaszobadbol, tárgy, virtuális
2020-07-07 17:00