Mivel foglalkoznak fiatal, kortárs fotográfusok manapság?

KIÁLLÍTÁS

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
2019-09-09 08:00


Mivel foglalkoznak fiatal, kortárs fotográfusok manapság? Egyéni és kollektív sorsok, globális és lokális ügyek, a múlt és a jövő dimenziói – ez és még sok más téma látható a Parallel Intersection Budapest 2019 fotókiállításon, ahol 29 nemzet 57 fotográfusának több mint száz képe tekinthető meg!

Parallel Intersection című nemzetközi csoportos kiállítás a négyéves PARALLEL Európai Fotográfiai Platform projekt második ciklusának záróprogramja a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tizennyolc európai fotográfiai intézmény együttműködésében létrejött platform elsősorban fiatal, tehetséges alkotók és kurátorok számára teremt bemutatkozási lehetőséget a nemzetközi szakmai színtéren.

A Parallel Intersection kiállítás a programban résztvevő fotográfusok munkáit két nagyobb egységben mutatja be. A 2019-ben, a program harmadik ciklusába beválogatott alkotók portfólióikat a Showcase című tárlaton prezentálják poszterszerű, egységes formában a Capa Központ Project Room termében. A tavalyi, második ciklusban résztvevő fotográfusok munkái pedig négy nagyobb egységbe rendezve láthatóak a Capa Központ Zeitgeist című kiállításán. A kiállításokról bővebben lásd alább és a Capa Központ honlapján.


A PARALLEL Európai Fotográfia Platform bemutatása


A PARALLEL egy kreatív európai fotográfiai szervezeteket (múzeumok, galériák, kulturális központok, fesztiválok, művészeti iskolák és kiadók) összekapcsoló platform. Az Európai Közösség tizenhat országából tizennyolc intézmény végzi a programban résztvevő feltörekvő művészek és kurátorok kiválasztását és mentorálását, valamint teremt lehetőséget az ő munkáikat bemutató kiállítások létrehozására, így építve tovább a nemzetközi művészeti hálózatot. A hálózat kiterjedt mérete és változatos profilja biztosítja, hogy a kreativitás ösztönzése érdekében megvalósuló program széles körben és termékeny közegben valósuljon meg. A program két fázisban teljesíti be céljait: „kreatív tanácsadás” – a feltörekvő alkotók kiválasztása, tutorálása, az egymástól tanulás ösztönzése, kurátori támogatás; „kiállítási platform” – a kiállítókat, egyetemeket és művészeti iskolákat tömörítő, széles kiállítói hálózat felállítása.


A PARALLEL Platform tagjai:


Procurarte - projektvezető (Lisszabon, Portugália)

Le Chateau d’Eau (Toulouse, Franciaország)

The Finnish Museum of Photography (Helsinki, Finnország)

Fondazione Fotografia Modena (Modena, Olaszország)

FotoFestiwal – Foundation of Visual Education (Łódź, Lengyelország)

Format International Photography Festival – Derby Quad (Derby, Egyesült Királyság)

Galleri Image (Aarhus, Dánia)

ISSP (Riga, Lettország)

KATALOG – Journal of Photography & Video (Kerteminde, Dánia)

Kaunas Photography Gallery (Kaunas, Litvánia)

Landskrona Foto (Landskrona, Svédország)

NGO Mystetski Mandry / Odesa Photo Days (Odessza, Ukrajna)

Organ Vida (Zágráb, Horvátország)

PhotoIreland Festival (Dublin, Írország)

Robert Capa Contemporary Photography Center (Budapest, Magyarország)

Tbilisi Photography @ Multimedia Museum (Tbiliszi, Grúzia)

UGM – Maribor Art Gallery (Maribor, Szlovénia)

YET Magazine (Lausanne, Svájc)


A PARALLEL projekt a Procur.arte szervezet tervei alapján, az ő vezetésükkel, valamint az Európai Unió Kreatív Európa programjának támogatásával jött létre.


SHOWCASE kiállítás

A digitális korban talán már elhomályosul milyen fontos is volt egy jól felépített névjegykártya-gyűjtemény még egy-két évtizede is. A Parallel Intersection részeként a Showcase kiállítás éppen egy ehhez hasonló csoportos bemutatkozás, amelyben a nyilvános pályázatra jelentkezők közül a zsűri által kiválasztott harminc alkotó teszi le névjegyét az asztalra. Ez egy fontos mérföldkő számukra és egyben ígéret is számunkra, ugyanis ezzel párhuzamosan neki is látnak az előttük álló év munkájának és a PARALLEL Platform keretében mentorok és kurátorok, valamint társalkotóik tanácsaival ellátva készítik el legújabb alkotásaikat. Tehát harminc ígéretes tehetségű alkotó debütál Budapesten, akikkel újra találkozhatunk majd Landskronában is. (Virágvölgyi István kurátor)

Kiállító művészek: Anka Gregorczyk (PL), Anna Siggelkow (DE), Carola Lampe (DE), Caroline Kolkman (NL), Cecilie Nicoline Rasmussen (DK), Cian Burke (IE), David Barreiro (ES), Diego Ballestrasse (AR), Domonkos Varga (HU), Elsa Gregersdotter (SE), George Selley (UK), Georgs Avetisjans (LV), Gustavo Balbela (BR), Indrė Urbonaitė (LT), Joachim Bøgedal (DK/SE), Johanna Karjalainen (FI), Jordi Barreras (ES), Joshua Tarplin (US), Jošt Dolinšek (SI), Margherita Muriti (IT), Negar Yaghmaian (IR), Sara Perovic (HR), Sara Wu (TW), Shelli Weiler (US), Simone Sapienza (IT), Søren Lilholt (DK), Theo Ellison (UK), Vitaliy Galanzha (UA), Yushi Li (CN), Yuxin Jiang (CN)

 

ZEITGEIST kiállítás

A kiállításon résztvevő, fiatal kortárs alkotók a fotográfia eszköztárának széleskörű felhasználásával, különféle technikák és új médiumok együttes alkalmazásával hozták létre munkáikat. Műveikkel korunk, környezetünk aktuális kérdéseivel, problémáival, különböző generációs érdeklődési köröket érintő témákkal foglalkoznak. A kurátori koncepció szerint a Zeitgeist című kiállításon a munkák tematikus felosztásban jelennek meg: a posztigazság, az antropocén, a misztikum és az identitás témakörei alá rendezve. A bemutatott művek összességéből kiolvashatóvá válik az a korszellem, amely irányt ad a huszonegyedik század első negyedében élő emberek gondolkodásának, vágyainak és törekvéseinek. (Gellér Judit és Mucsi Emese kurátorok)


Kiállító művészek: Agata Wieczorek (PL), Ana Zibelnik (SI), André Viking (DK), Christel Thomsen (DK/UK), Cihad Caner (TR/NL), Dániel Szalai (HU), Diogo Bento (PT), Dries Lips (BE), Ela Polkowska (PL), Fábio Cunha (PT), Federico Ciamei (IT), Garrett Grove (US), Hannamari Shakya (FI), Inês Marinho (PT), Jake Mein (NZ), Jessica Wolfelsperger (CH/DE), José Alves (PT), Laura Konttinen (FI), Louisa Boeszoermeny (DE), Marie Lukasiewicz (FR), Martin Eberlen (UK), Mateusz Kowalik (PL), Matthew Thompson (IE), Nils Stelte (DE), Rocco Venezia (IT/GR), Roisin White (IE), Sinead Kennedy (AU)

 

A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2019. szeptember 14. – 2019. október 6.
mindennap 11 és 19 óra között.
Ünnepnapokon zárva.
Capa Központ
Kurátorok: Gellér Judit, Mucsi Emese, Virágvölgyi István

fotó, kiállítás, látogató
2019-09-02 02:14
fotó, kiállítás, pályázat
2019-08-09 19:00
képzőművészet, fotó, kiállítás, kortárs, látogató
2019-07-14 18:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00