EN facebook

Múzeumi Negyed tizedik alkalommal

SZIGET

2017-08-10 17:45

Néhány száz méterre a fesztivál területétől 2000 évvel ezelőtt virágzó római település működött, az Óbudai-szigeten pedig a helytartó palotája állt, ezért az Aquincumi Múzeum sátra egy római palota hangulatát eleveníti fel, ahol az érdeklődők tógát és tunikát öltve válhatnak az ókori város "polgáraivá" - hívja fel a figyelmet a rendezvény programajánlója.


A sátor előtt minden nap hagyományőrző csapatok várják a fesztiválozókat, akik nemcsak a római kardokat, pajzsokat és sisakokat próbálhatják fel, hanem egy-két trükköt is elleshetnek a római, germán és kelta harcosoktól. A múzeum régészei, restaurátorai és múzeumpedagógusai naponta más-más kézműves foglalkozással készülnek, és lesz állati csontkirakó, kvíz, valamint nyereményjáték is.


Az IMM sátránál a szeptembertől felújítás miatt bezáró, Lechner Ödön tervezte főépület ikonikus motívumai jelennek meg: az üvegcsarnok, a lanterna, a felülvilágító ablak alakzatai adják az óriás homokmandala és a szecessziós henna mintáit.


A múzeum rekonstrukciója során a rossz állapota miatt leemelt lanternát újragyártják majd, az eredeti torony 13 tonnás hagymakupoláját azonban a fesztivál idejére kiszállították a Múzeumi Negyedbe, ahol az IMM sátra előtt a látogatók megérinthetik, sőt UV-tollal akár rajzolhatnak is rá.


A Néprajzi Múzeum és a vele érkező párizsi Bevándorlástörténeti Nemzeti Múzeum idén is közös programmal készült a Szigetre, ahol közös kiállításokkal és akciókkal járják körül a bevándorlás, a befogadás és az integráció témaköröket.
A párizsi múzeum programjai között antirasszizmust hirdető szitanyomóműhely, nyelvi keveredést szemléltető origamijáték, társadalmi beilleszkedést szimbolizáló asztalifoci is szerepel, a Néprajzi Múzeum pedig a magyarországi romák kultúrájának és integrációjának bemutatására helyezi a hangsúlyt. A fesztiválozók roma mesterekkel és művészekkel találkozhatnak, hagyományos zenéléssel, gasztroprogrammal, tánccal, közösségi alkotással és számítógépes játékkal érthetik meg a migráció és integráció valóságát.


A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum egy csaknem fél évszázados Ikarus 556-os autóbusszal, továbbá ennek kapcsán a közlekedés és a dizájn kapcsolatára fókuszáló kreatív alkotóműhelyekkel érkezik a Szigetre. A múzeum kreatív alkotótérrel, dizájnfallal és számos ajándékkal várja a látogatókat, akik tervezhetnek eredeti járműkoncepciókat, ülésdizájnt, és barkácsolhatnak használati- és ajándéktárgyakat is.


A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) megjelenésének témáit idén két nagy évforduló - a reformációé és a kiegyezésé -, illetve az azokról szóló időszaki kiállítások adják. Az MNM sátrában Lutherhez hasonlóan mindenki kitűzheti saját múzeum- és világjavító téziseit, egy kitűzőkészítő gép segítségével pedig megkomponálhatja egyedi kitűzőjét is, de legyezőt is készíthet magának és egy óriás társasjátékban is részt vehet.


 A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén a huszárság 1. világháborús szereplését mutatja be, különös tekintettel a könnyűlovas csapatnem felszerelésére, fegyverzetére és egyenruhájára. A fesztiválozók megismerhetik a huszárok egyenruhájának és fegyverzetének sajátosságait, a rendszeresített lófelszerelés elemeit, a vállalkozó kedvűek pedig ügyességi feladatokat végrehajtva próbálhatják ki a huszárság fegyverzetét.


A Magyar Természettudományi Múzeum és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum közös sátorral érkezik idén a Szigetre, ahol olyan témákat mutat be, mint a kortárs művészet, valamint a 19. századi természetrajz az indián és mexikói kultúra jegyében. A fesztiválozók elmélyülhetnek a neves magyar felfedező, Xántus János munkásságában, kalandregénybe illő életútjában, és megtudhatják, Karl May miért róla mintázta meg Old Shatterhand karakterét, de játékos csontfelismerés is várja őket.

 

Rajzfilmkészítővé válhatnak a kArton Karikatúra és Képregény Múzeum sátrának látogatói, akik Cserkuti Dávid és Garisa H. Zsolt készülő animációs filmjéhez tervezhetnek a két grafikussal együtt karaktereket és háttereket, miközben betekintést nyerhetnek az alkotás és rajzolás folyamataiba.
   

A Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ közös sátrában századfordulós háttérrel és kellékekkel éppúgy lehet szelfizni, mint egy optikai játék során beolvadni az installációba, utána pedig kiállítási fotók részleteit lehet pólóra, táskára stencilezni.


 A Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum idei programja az önálló magyar pénzügyigazgatás 150. évfordulójának ünneplése jegyében zajlik, a Civil szigeten, a NAV sátrában pedig múzeumpedagógiai foglalkozásokon, egy különleges időutazás keretében ismerhetők meg a különböző korszakok eszközei, egyenruhái.

képzőművészet, kiadvány, látogató, múzeumpedagógia
2017-08-09 14:00
fénykép, kiállítás, téma
2017-07-17 20:15
képzőművészet, kiállítás, tárgy, technika
2017-08-09 00:00