EN facebook

Múzeumi találkozó Reziben

2019-09-18 16:00

Borult ég, szél és eső, de a lelkesedés töretlen. Három város múzeumi szakemberei találkoztak a Zala megyei Rezi településen, hogy hosszú idő után újra beszélgessenek, meghallgassák egymás újításait és megismerjék az új kollégákat. A zalaegerszegi Göcseji Múzeum, a keszthelyi Balatoni Múzeum és a nagykanizsai Thúry György Múzeum munkatársai egész napos szakmai napra gyűltek össze.

Köszöntőjében Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója felsorolta, mi minden köti össze a három intézményt: közös régészeti ásatások, vándorkiállítások, doktori disszertációk, előadások. Rezi - a Keszthely közeli festői szépségű kis település - amúgy is egy különös metszéspont a három múzeum életében. Dr. Horváth László, a Thúry György Múzeum egykori igazgatója Rezi mellett feltárásaival kezdte késő vaskori kutatásait. Utódja, Száraz Csilla az intézmény mostani igazgatója a település erődített magaslati telepével is foglalkozik készülő PhD dolgozatában. Dr. Vándor László, a Göcseji Múzeum nyugalmazott régész igazgatójának vezetésével 2000-2010 között folytak feltárások Rezi várában, melyeken hosszú éven keresztül Havasi Bálint előbb a Göcseji Múzeum majd a Balatoni Múzeum régész munkatársaként is részt vett.

A délelőtt során Kissné Kovács Ágnes, a Göcseji Múzeum múzeumpedagógusa a másfél éves "Kalandozások a múltba" című EFOP pályázat részleteibe avatta be a közönséget, Németh Péter, a Balatoni Múzeum múzeumpedagógusa a keszthelyi nyári táborokról mesélt vidám történeteket. Horváth Imre, a Göcseji Múzeum restaurátora az állomány-védelemről mondott érdekességeket, Hajós Bálint rendszergazda pedig a múzeumi digitalizáció folyamatát ismertette és avatta be az újítások rejtelmeibe a kollégákat. Száraz Csilla, a Thury György Múzeum igazgatónője Nagykanizsa életében játszott szerepükről mesélt. A keszthelyi kollégák is sok újításról számoltak be: megtudtuk, hogy a múzeumot hamarosan egy néprajzi látványtár is színesíti, az építési folyamatokról és az elképzelésekről Gyanó Szilvia néprajzos tartott tájékoztatót, Havasi Bálint igazgató pedig a régészeti munkálatokon túl egy jövő augusztusi projektről is beszélt: a Festetics szabadulószoba kivitelezéséről. A szakmai napnak vendégei is voltak Szentendréről. A MOKK három munkatársa látogatott el Zalába, akik a szolgáltató múzeumról, az iskolák és a múzeumok kapcsolatáról és a frontszemélyzeti képzésről beszéltek.

Délutánra már kellemesebb arcát is megmutatta az ősz és a napot jó hangulatú közös főzés és beszélgetés zárta. Folytatásra érdemes.

képzőművészet, kiállítás
2019-09-08 18:00
képzőművészet, kiállítás
2019-07-20 09:00