EN facebook

Múzeumok éjszakája Zalaegerszegen

PROGRAMAJÁNLÓ

2022-06-20 07:00

Izgatottan várjuk az idei Múzeumok éjszakáját, hiszen néhány év elteltével végre a kívül-belül megújult Göcseji Múzeum főépületében tarthatjuk meg a közkedvelt kulturális rendezvényt! Minket nem csupán a pandémia kényszerített alternatív megoldásokra, hanem már korábban, az intézményi felújítás miatt is meg kellett csillogtatnunk a kreatív oldalunkat. Idén is számos programmal várjuk a közönséget június 25-én, szombaton 18.00 órától!


Zalaegerszegen az idei múzeumi tavaszt négy állandó kiállítással nyitottuk meg, külön nagy várakozás előzte meg az Elődeink élete című várostörténeti kiállítást, ami egyigazi interaktív tárlat. Szent Iván éjjelén koncertek, előadások, különleges tárlatvezetések, táncház, fotóstúdió, gyerekprogramok, kalandjátékok, bábszínházi produkció is színesíti a kulturális palettát. Vendégünk lesz Müller Péter Sziámi, akinek a neve a régóta fiataloknak mond talán a legtöbbet. Vele egy könnyed nyáresti beszélgetést hallhatnak az érdeklődők, éjszaka pedig a legismertebb dalai is felcsendülnek a szabadtéri kiállítóhelyünkön, a Göcseji Falumúzeumban a Világegyetemisták formációval.

 


Program a Göcseji Múzeumban:


18.00 óra - Bicskei József fényképész Fényjáték című fotókiállításának megnyitója a múzeum folyosógalériáján

 

18.00 órától éjfélig - Mit rejt a restaurátorműhely? Vannak az épületben olyan termek és műhelyek, ahová a látogató nem kap betekintést. De ez az éjszaka ebben is különbözik. A múzeum restaurátorai kitárják műhelyük ajtaját, és megmutatnak a vendégeknek néhány kulisszatitkot.

 

18.00 órától - „Ügyes kezek” kézműves foglalkozás gyerekeknek: kosárfonás, gyöngyfűzés, korongozás a múzeumkertben

 

 

18.00 órától - A láda kincse, múzeumpedagógia foglalkozások az időszaki kiállítóteremben

 

18.00 órától - Sírrablók nyomában. Izgalmas játék, történetek, régészeti leletek keresése a múzeum régészeivel

 

Táncház három felvonásban:
18.15 órakor Palotás
20.00 órakor Francianégyes
22.15 órakor Zalai néptáncok

 

18.30 óra - Elődeink élete, avagy Én ott voltam! különleges tárlatvezetés meglepetésvendéggel a várostörténeti kiállításon

 

 

19.00 óra - Ilók, Mihók és más bolondságok. A zalaegerszegi Griff Bábszínház műsora gyerekeknek és örök gyerekeknek. A bábjáték három bolondos mesével ajándékozza meg a nézőket.

 

19.30 óra - Canterina Kamarakórus koncertje a múzeumkertben

 

20.15 óra - A pillanat megörökítése. A fotózás története, titkok, tanácsok, fortélyok Katona Tibor fotóriporterrel

 

20.30 óra - Elődeink élete, avagy Én ott voltam! különleges tárlatvezetés meglepetésvendéggel a várostörténeti kiállításon

 

21.00 óra - A kazettamásolástól az online csatornákig. Underground „hanghatások” 1990 előtt és után. Beszélgetés Müller Péter Sziámival

 

21.00 óra - Az agyag életre álmodója - Németh János Kossuth-díjas keramikusművész tárlatvezetése

 

 

21.30 óra - Jazz & Me. Berkes Dániel és barátai koncertje - könnyed nyáresti jazz koncert a múzeumkertben

 

Előadások mindenkinek:
21.30 óra - Kiss Nóra néprajzkutató: Szent Iván története. Hiedelmek, szokások
21.45 óra - Havasi Bálint régész: Pálos monostorok nyomában
22.00 óra - Eke István régész-térinformatikus: Nyomozás az egerszegi mamut után
22.30 óra - Erős Krisztina történész: A zsidó kegytárgyak nyomában
22.45 óra - Orha Zoltán régész: A türjei kódex titka

 

22.00 óra - Az elhivatottság mozaikjai - tárlatvezetés Dr. Kostyál László művészettörténésszel a Fekete György állandó kiállításon

 

23.00 óra - A klasszikus szépség mestere - tárlatvezetés Dr. Kostyál László művészettörténésszel Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész állandó kiállításán

 

 

 

Program a Göcseji Falumúzeumban:


21.30 óra - Régi mesterségek nyomában
Hajdan a göcseji emberek kalákában dolgoztak. Ott segítettek egymásnak, ahol tudtak, hiszen csak egymásra számíthattak. Kerítést fontak, zsúptetőt készítettek, vályogházat építettek. A régi hagyományokat elevenítik fel a falumúzeumban, a program végén megjelennek a zenészek és jóízű falatozásra hívják a közönséget.

 

23.00 óra - Világegyetemisták koncert
Az 1992-ben alakult Sziámi együttes tagjaiból álló formáció is fellép ezen a kulturális rendezvényen. Repertoárjukban az általuk írt és hangszerelt hat Sziámi albumról válogatnak.
Vendég: Müller Péter Sziámi

 

 

A társintézmények is velünk tartanak ezen az eseménydús éjszakán. Délután a történelmi belvárosban a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár invitálja a közönséget közös játékra, könyvvásárra, gombkiállítás megtekintésére és kézműves foglalkozásokra, később a szomszédos Zalaegerszegi Törvényszék is kitárja a kapuit, ahol bírósági barangoláson lehet részt venni, este pedig a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum csillagvizsgálatra, tárlatvezetésre és ásványvásárra hívja a közönséget.

 


További információ

 

Göcseji Múzeum - érték, élmény generációkon át

képzőművészet, látogató, múzeumandragógia, Múzeumok Éjszakája, programajánló
2022-06-13 07:00
gyűjtemény, képzőművészet, kiadvány, kortárs, könyvbemutató, művészettörténet
2021-05-27 07:00
gyűjtemény, kiállítás, látogató, műhely, néprajz, programajánló
2022-05-31 18:00