Kiállítás- és múzeumlátogatóként is mind különbözőek vagyunk. Mást és máshogy választunk, más az érdeklődési körünk és a múzeumlátogatási szokásaink is különbözőek. Egy-egy kiállítást is mind máshogy értelmezünk, mi „átlag” „neurotipikus” látogatók. Vajon, hogy látja ugyanezt egy autista személy?
Gyógypedagógusként alkalmam nyílt több budapesti múzeumot meglátogatni autista tanítványaimmal, és az ő „szemüvegükön” keresztül megtapasztalni, hogyan érzékelik és értelmezik a múzeumok világát. A következőkben a múzeumlátogatást mint szabadidős tevékenységet szeretném bemutatni egy nagyon speciális szempontból. Nem módszertani segédlet írása a célom, hanem a módszertani szemlélet „megéreztetése”: annak megmutatása, milyen szempontokra érdemes figyelni akkor, amikor az autista személyek, gyermekek vagy felnőttek múzeumi élményszerzéséről van szó. Hogy ezekre a sajátosságokra erőteljesebben fókuszálhassak, a megismert múzeumok nevét nem említem, függetlenül attól, hogy minden helyszínen érdekes és értékes tárlatok vártak bennünket, és a programok sikeresen valósultak meg.
Az autizmus spektrum zavar az idegrendszer fejlődési eltérése, mely egyénenként különböző mértékben és minőségben befolyásolja a megértési folyamatokat, a viselkedésszervezést, a kommunikáció és szociális területek készségeit, illetve a szenzoros ingerek feldolgozásának módját.
Hol kezdődik ilyen esetben a múzeumlátogatás? Tapasztalataim szerint a naptárban való közös időpont egyeztetése után az interneten, a honlapokon böngészéssel. Mit fogunk látni, miről szól a tárlat, mi lesz motiváló és informatív a tanítványaimnak?
Amikor az épület előtt találkozunk a kiválasztott kiállítás témáját természetesen már ők ismerik. Előzetes információkkal, tudással és benyomásokkal érkeznek. A tematikáról a múzeum honlapján olvasnak, onnan tájékozódnak. Sajnos nem minden esetben volt számukra a múzeum weboldala jól felépített, vagy megfelelően informatív. Hozzá kell tennem, hogy látogatótársaim – életkoruktól függetlenül – szókimondók, és kritikusabbak a megszokottnál, de az autizmus időnként épp ilyen: azonnali visszajelzéseket ad. Autizmus esetén a weboldalakon való tájékozódást segíti az egyszerűbb, lineárisan felépített szerkezet, a könnyen visszaléptethető felületek, illetve a láthatóan tagolt, és lényegre szorítkozó szöveg. A képek fontos kiegészítői lehetnek a tartalomnak, főként akkor, ha azok jól elhelyezettek és szerkesztettek, és a szöveghez szervesen kapcsolódó információkat közölnek.
A következő fontos lépés a jegyvásárlás, amely gyakran jár várakozással, kérdésekkel és szociális interakcióval. Ezeket a helyzeteket előzetes online vásárlással lehetne a leginkább kiküszöbölni. Sajnos erre –a kedvezmények érvényesítésének módja miatt – nem mindig nyílik lehetőség. Ráadásul, ha van is, tapasztalataim szerint belépéskor ismét sorba kell állni, és be kell mutatnia jogosultságot igazoló kártyákat. Ez a procedúra legtöbbször nehéz és kényelmetlen. Különösen demotiváló lehet az a pillanat, amikor a hosszú várakozás végén – bármilyen udvarias is a pénztáros – meg kell kérdeznie, hogy milyen alapon jár a kedvezmény. Azon szoktam gondolkozni, miközben jól érthetően és hallhatóan az erre igen érzékeny látogató társaim füle hallatára válaszolok, hogy autizmus spektrum zavar miatt, ha már ott van a kezünkben az a bizonyos kártya, miért lényeges kérdés mi jogosít fel rá? Talán egy újabb statisztikai adatra van szükség? Úgy gondolom, ennek a helyzetnek lehetne kevésbé nyilvános, méltóságot tiszteletben tartó módja is.
Amint megvan a jegy, haladunk tovább, a kabátok a legtöbb helyen már elhelyezett szekrénybe (ún. locker) kerülnek, ami nagyon hasznos és gyors megoldás. Érdekes pillanatok itt is akadnak: ha egy szekrény nem záródik, biztos mind ellenőrzésre kerül, illetve, ha számzáras a rendszer, pillanatok alatt kiderül, melyiken működik jól a zár, és melyiken nem. Természetesen a hagyományos ruhatár sem jelent akadályt, amennyiben a tájékoztató feliratok jól láthatók, és a rendszer átláthatóan szervezett – ez különösen fontos lehet azok számára, akik számára a kiszámíthatóság biztonságot nyújt.
Következő fontos kérdés az épületen belüli tájékozódás. Honnan tudjuk, merre találjuk a kiválasztott kiállítást? Hol fogják kérni a jegyeket? Jártunk olyan múzeumban, ahol a jegyeket több ponton is ellenőrzik, míg máshol csak egyszer. Amennyiben több alkalommal is szükséges felmutatni a belépőket, ezt érdemes jelezni már a pénztárnál és a ruhatárnál is, mert hajlamosak vagyunk az első ellenőrzés után elrakni. A későbbi keresgélés feszültséggel járhat: ha valaki erre érzékeny, türelmetlenné is válhat, mely befolyásolja a tárlat felfedezését.
A felsorolt gyakorlati mozzanatok szervezését – a jegyvásárlástól a ruhatár használatán át a belépésig – érdemes úgy átgondolni a múzeum részéről, hogy azok minél stresszmentesebbek legyenek minden látogató számára. Autizmus esetén különösen fontos tudnunk, hogy a stressz szint viszonylag gyorsan emelkedhet, és azután lassan csökken. A komfortérzet helyrebillenéséig eltelt idő természetesen egyéni, de valószínű a látogató már a tárlat falai között lesz, amikor még mindig a vélt- vagy valós sérelmein fog gondolkozni. Ilyenkor az érintett személy figyelme teljes mértékben a belső feszültségére fog összpontosulni, így a kiállításon látottakra kevéssé jut energiája.
A tájékozódást is érdemes írott, könnyen átlátható formában támogatni. Gyakran találkozom a pénztárnál elhelyezett tájékoztató leporellókkal, melyek emeletenként mutatják be az épületet, illetve a lépcsőházban elhelyezett falnyi plakátokkal, melyek korszerűek és sok információt tartalmaznak. Mindkét megoldás szép, korszerű és elegáns. Azonban a feldolgozási folyamatok sajátos módja miatt előfordul, hogy valakinek túl dús, kevéssé tagolt, vagy nagyon színes egy-egy kiadvány, tájékoztató vagy információs tábla – illetve lehet még számos más egyéni szempont, amely megnehezíti a tájékozódást. Bár látogatótársaim érdeklődtek a kiadványok iránt, és minden feliratot elolvastak, ennek ellenére gyakran megkérdezik tőlem is, merre tovább, hol található a célunk. Ez utóbbi – vagyis a „cél” – kiemelten fontos szempont: hiszen egy előre megbeszélt kiállításra érkeztünk, így csak ritkán fordul elő, hogy más tárlatot is meg tudunk aznap nézni az épületben. A bizonytalanságot tovább fokozhatja, ha az útvonal nincs világosan jelölve, vagy ha több lehetőség közül kell választani anélkül, hogy egyértelmű visszacsatolást kapnánk.
Amennyiben szeretnénk, hogy látogatótársaim önállóan is képesek legyenek tájékozódni az épületben, érdemes átgondolni a honlap felépítéséhez hasonló, lineáris és funkció szerint csoportosított információk megjelenítését – mind formai, mind tartalmi szempontból. A könnyített nyelvezet alkalmazása minden látogató számára előnyös, és egyre több helyen találkozunk is vele.
A tárlatok tematikus tagolása és azok jól látható feliratozása több helyen támogatta és megfelelően irányította csoportunk tagjainak figyelmét. Természetesen az installálás módja már kevéssé adaptálható, talán nem is minden esetben szükséges. A világítás és az esetleges hangok is ide tartoznak, az egyéni szükségletekhez igazított támogatás megfelelő tervezése – véleményem szerint – a legtöbb esetben a kísérő feladata. Kivéve, ha lehetőség nyílik speciális programok, látogatások szervezésére.
A csoportom számára a meglátogatott tárlatok felépítéseés világítása nem jelentett problémát. A jelenlévő látogatók száma viszont igen. Sok múlott azon, hogy volt-e lehetőség leülni, egy-egy térben rövid ideig várakozni, amíg a zsúfoltság enyhült. A pihenő helyek kialakítása több szempontból is segítséget jelenthet. A tárlatok sokféle ingert közvetítenek, és ezek feldolgozása, valamint a szenzoros ingerek szabályozása időt és nyugalmat igényelhet. Egy jól elhelyezett ülőhely tehát nem csupán kényelmi funkciót tölt be, hanem a látogatás sikerességéhez és befogadhatóságához is nagymértékben hozzájárulhat.
Az autizmus spektrum zavar nem látható, az idegrendszer fejlődési eltérése, azonban speciális információfeldolgozási folyamatokat eredményezhet, melyek nagyban befolyásolják az érintett személy részvételét különböző helyzetekben. Fontos a körültekintés és a környezeti adaptáció, melynek első és legfontosabb eleme a jelenlévő személyek attitűdje, viselkedése és kommunikációja.
Ez a rövid összefoglaló talán segítséget nyújthat abban, hogy jobban megértsük egy nagyon speciális terület, az autizmus spektrum zavar természetét, illetve egy speciális látogatói csoport múzeumi jelenlétének támogatásához szükséges módszertani szempontokat. Hiszen az inkluzív múzeum tervezését és megvalósítását minden esetben a megfelelő szemlélet és a hozzá kapcsolódó módszertan megismerése előzi meg.
A szerző az ELTE PPK múzeumpedagógiai szaktanácsadó szakirányú továbbképzés hallgatója.
Hasonló cikkek itt érhetők el!!!
Borítókép forrása: autizmusdebrecen.hu
